Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló - Washington száguldó bombája és megjött a Jackass 3D

2010.11.18. 17:00 koimbra 9 komment

Szép választék, 7 filmet is bemutattak ma, némelyiket jó nagy késéssel. De erre szokták mondani, hogy jobb később, mint soha.

Száguldó bomba (Unstoppable): Tony Scott megint Denzel Washingtonnal ügyködött együtt. A színész egy vasúttársaságnál dolgozó fickót játszik, akinek kollégájával együtt meg kell állítanie egy elszabadult szerelvényt, amelyen mérgező anyagok vannak.


Ördög (Devil)
: M. Night Shyamalan fejéből pattant ki a film ötlete és a Dowdle fivérek (Karantén) dirigálták a produkciót. A sztori nagy része egy elakadt liftben játszódik, ám a bennrekedtek egyike maga az ördög.


Jackass 3D
: A népszerű sorozat a mozikban folytatta sikersorozatát, majd érkezett még egy film, ami ismét csak ütős eredményt ért el, ennek hatására elkészítették a harmadikat is, amelyben már 3D-ben marhulnak a srácok. 


Antikrisztus (Antichrist):
Willem Dafoe és Charlotte Gainsbourg egy házaspárt játszanak, akiknek elhunyt fiúk. Egy erdei faházban próbálják helyrehozni házasságukat és valamiképpen feldolgozni a tragédiát. Lars von Trier rendezte.


Bérgyilkosék (Killers):
Június elején mutatták be Amerikában az akció-vígjátékot, hozzánk csak most érkezett meg. Ashton Kutcher egy bérgyilkost játszik, aki szögre akasztaná fegyverét Katherine Heigl kedvéért, ám múltjától nem szabadulhat. Itt írtam róla.


A Föld szeretője:
Magyar dráma, Zsolnay Vilmos festő szeretne lenni, olykor elidőzik elhunyt nővére szobájába, szeret beszélgetni vele, bátyja pedig ráhagyja az edénygyárukat. A srác birtokába jut egy váza "receptjének, ami megváltoztatja életét.


Nömadak Tx
: 2006-os spanyol dokumentumfilm, amely a txalapatra kihalóban lévő zenés műfajra koncentrál.

Címkék: néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr912457469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodyfiú 2010.11.18. 22:00:23

Devil-re nagyon rá vagyok izgulva! :D

Mese92 2010.11.19. 06:52:03

A mellettem ülő öreglány is az előzetes alatt mondta a párjának, hogy "na, erre biztos eljövünk!" :D

Engem a Száguldó bomba érdekelne.

freddyD 2010.11.19. 09:31:59

Devilnek állítólag szánalmas befejezése van.

A nép fia 2010.11.19. 09:51:37

@freddyD: Mint a legtöbb Shyamalan-filmnek. Leszámítva mondjuk a Sebezhetetlent.

Ez a Száguldó bomba - borzalmas cím ellenére - izgalmasnak ígérkezik. Jó volna megnézni! :-)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.19. 09:59:42

A Bérgyilkosékat már láttam, nem volt jó. Az Ördög érdekelne, de nem adják erre. A Száguldó bombát ma nézem, ha minden jól megy, de elképzelhető, hogy csak jövő héten jutok el rá.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.19. 10:06:06

@koimbra: ne legyél kíméletes, nem hogy nem volt jó, de egyenesen sz.r volt...

Mese92 2010.11.19. 10:43:32

Nem szeretem Kutchert, szóval a Bérgyilkosékat meg se néztem. Az előzetes alapján Heigl sem mutat fel semmi érdemlegest, kezdem azt hinni, hogy az a nő, csak a Csúf igazságban volt jó :)

FayeFaye 2010.11.19. 11:03:28

Eleg siralmas felhozatal, de a vonatos film meger egy vodafone 2-for-1 keddet.

HJ77 2010.11.20. 16:53:28

Kezd megtetszeni ez a vasutas buli. Bár elsőre leszóltam, hogy a sztori olyan mintha egy vacak tv-film lenne, de most így elnézve egész pofás darab lett. Jó végre látni egy olyan filmet is, ahol nincs folyamatos csili-vili CGI. Azt hiszem jövő héten megyek rá. A többi film nemigen érdekel esetleg az Ördög de azt itt nem adják, szóval majd csak dvd-n
süti beállítások módosítása