Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Száguldó bomba (Unstoppable)

2010.11.20. 17:30 koimbra 5 komment

 

2001-ben a CSX 8888 néven elhíresült esetben elszabadult egy hosszú vonatszerelvény, 47 vagont vontatott maga egy mozdony közel két órán keresztül, több, mint százzal robogott, míg végül két bátor vasutasnak sikerült megállítania. Az eset a Reality vagy más hasonló eseteket feldolgozó csatornára kívánkozna, azonban Tony Scott úgy vélte, hogy ebből egy 100 millió dolláros (eredetileg 107 millió volt) produkciót könnyedén össze lehet hozni. Szuperkémek és képregényhősök helyett ezúttal hétköznapi emberekre állnak a középpontban, akiket fűt a hivatástudat és annak ellenére is szeretnék megoldani a hatalmas problémát, hogy a pénzorientált főnökség szemében ők csak kirúgandó személyek.

Frank Barnes (Denzel Washington) veteránnak számít a szakmában, a vasúttársaság alkalmazottja 28 éves tapasztalattal rendelkezik, tudja, hogy milyen kanyarokat mekkora sebességgel lehet bevenni, ismeri a mellékvágányok tényleges hosszát, stb.. Will Gordon (Chris Pine) mondhatni még csak most kezdett, fenekén ott a tojáshéj és rögtön első munkanapján Barnes mellé osztják be és nem igazán csípi, hogy egy protekciós „kölyköt” kell pesztrálnia. Az öreg róka és az zöldfülűben két dolog a közös: családi problémákkal küszködnek és nem igazán szívlelik egymást. Azonban a veszélyes anyagokat szállító száguldó vonat szépen összerázza őket, együtt erednek az elszabadult szerelvény nyomába.

 

 

Tony Scott sokadjára zárja hőseit szűk térbe, ahonnét a játékidő alatt nem igazán tudnak kijutni. Az utolsó esély tengeralattjárós thrillerben a kapitány és helyettese feszül egymásnak, a Hajsza a Föld alatt feldolgozásban pedig egy diszpécser kénytelen íróasztala mögül szóval tartani az egyik veszteglő metrón a rablóbanda főnökét. A tét ezúttal nem egy újabb világégés vagy néhány túsz élete és több millió dollár, hanem egy kisváros fennmaradása. A két főhős mozgástere sem nevezhető túl nagynak, a film jelentős részét egy mozdony kicsiny vezetőfülkéjében töltik, szűk szemmel méregetik egymást, majd a megállíthatatlanul suhanó monstrum közelében már sztorizgatnak és csökken az egymás iránti ellenszenvük.

A rendező a metró után vonatot helyezett előtérbe, ám míg előbbi leginkább vesztegelt, utóbbi több, mint 100 km/h sebességgel tör előre. Scottnak nem kenyere a lassú történetmesélés, akkor érzi magát elemében, ha történhet valami. Ennek ellenére mégsem vág a dolgok sűrűjébe, néhány percet szán arra, hogy lássuk hőseink élete nem fenékig tejfel és még hagyja, hogy Barnes és Gordon csöppet összekapjon. Azonban nagyon is ismerjük Scottot, csak úgy, mint Michael Bayt, aki nem bírja elviselni, hogy ne robbantson fel valamit, vagy ne filmezhessen egy repülőgépet. Scott is kitörő örömmel pusztít el néhány dolgot sínekre került dolgot és alig várja, hogy első adandó alkalommal a levegőbe küldjön néhány helikoptert, amelyek aztán levakarhatatlanul „loholnak” a halálos iramú szerelvény és az azt üldöző mozdony nyomában és muszáj felborulnia legalább egy rendőrautónak is.

 

 

Mivel alapjában véve most nem akciófilmről van szó, hanem inkább thrillerről, felettébb fontos volt, hogy ne csak a szereplőkön látszódjon úgy, hogy tombol bennük az adrenalin, hanem a néző is izgalmasnak találja az előtte zajló emberfeletti küzdelmet és drámát. Scott utoljára a 90-es években tudott olyan produkciót letenni az asztalra, amit sikerült feszültté, izgalmassá varázsolnia, A közellenség és Az utolsó esély nem csak mozgalmas volt, de az adrenalint is magasan tartotta. A Száguldó bomba elején még nyoma sem volt annak, hogy szorítani fogunk a Barnes & Gordon duónak, egyedül a Rosario Dawson által játszott Connie Hooper vág rendkívül feszült fejet és többször a hajával bíbelődik. Ám idővel a készítőknek sikerül elérnie, hogy erősen szorítsunk, hogy megállítsák a monstrumot.

Washingtonnak és Pine-nak nem volt nehéz dolga, gyakorlatilag a vezetőfülkében beszélnek jó ideig, előbbi elmondhatja, hogy karrierje során ezért a filmért kellett a legkevesebbet nyújtani, nem kellett rohangálni, lövöldözni, megkapta a 20 milliós gázsit, a vége felé a maradék jeleneteit pedig elintézte a dublőre. Pine is hasonló cipőben jár, mint Oscar-díjas kollégája, talán az Enterpirse parancsoki hídján több teendője volt.

Scott és Washington közös munkái közül nem a Száguldó bomba a legjobb, de nem is a legrosszabb. Az eleje nem igazán fogja meg az embert, egy idő után azonban beindul a szekér és végre lehet izgulni, szorítani, zajlik a szócsata a forgalmi irányító és a legkisebb vagyoni veszteséggel járó terv mellett kardoskodó kisfőnök között, miközben a két masiniszta bátran megy a feje után . Nem feledkeztek el a klisékről sem, nyakon öntötték egy valag közhellyel, pl az eseményeket figyelő vasutas kollégák meredten nézik a tévét és a legapróbb sikert is ujjongva fogadják, de nem hagyták ki a baj láttán azonnal megenyhülő családtagokat sem. 70 %-ot megérdemel.

 

imdb: 7,3
rottentomatoes: 85 %

 

Büdzsé: 100 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33 millió dollár
Eddigi összbevétel: 52 millió dollár
 

Címkék: thriller iromány igaz történet 70 % unstoppable

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr242461616

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Száguldó bomba (Unstoppable) 2011.02.07. 10:38:02

Alapsztori: Elszabadul egy vezető nélküli tehervonat és lakott területek felé tart, ráadásul veszélyes anyagot szállít, úgyhogy ideje megállítani.Húzónév: Denzel Washington, Chris PineMűfaj: akció, thrillerTrailer ittAmire számítottam: Nem annyira csig...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2010.11.20. 18:40:51

Sajna annyira elcsépelt sablonokból van összetákolva, hogy én csak unatkozni tudtam rajta.
Ez egy átlagos tv film, de moziba kurva kevés.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.20. 18:42:47

@kaamir: Sablonos igen, de szerintem egész jó. Mondjuk nem értem, hogy mi került ebbe 100 misibe.
Washington 20 millió, a többiek összesen talán még kaptak ugyanennyit, de úgy gondolom, hogy a fennmaradó 60 milla is elég sok hozzá.

Spawn85 2010.11.22. 11:50:07

Tegnap néztem. Én nem unatkoztam rajta. A 70%-kal egyetértek.

bibo 2011.03.02. 08:56:49

Nagyon zavar az elemi butaság egy ilyen filmben. Az első komolyabb próbálkozás a vonat megállítására az, amikor eléengednek egy mozdonyt és miután összeérnek az lassítja a szerelvényt. Eközben valakit helikopterről akarnak a vonat tetejére engedni. Senkinek sem jutott eszébe, hogy az elöl lévő mozdonyról valaki simán átszállhatott volna a mögötte levőre!? Végül ennél sokkal bonyolultabban oldódott meg. Az ilyen blődségek után nem tudok komolyan izgulni a sztorin. Ha a valóságban hasonlóan zajlott azért gáz, ha kitalált dolog, akkor meg azért...na mindegy:)

nikodémus 2011.11.14. 22:16:15

Ez a film pénzszerzési akció. Ezért nem éri meg még a jegy árát sem.
süti beállítások módosítása