Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden: Kéjjel - nappal (Knight & Day)

2010.11.23. 20:44 koimbra 13 komment

Tom Cruise sokáig állhatott a szupersztár szekcióban, ám ahogy mindenkinek, számára is eljött az idő, mikor a stúdiók már nem tekintenek rá úgy, mint régen, leginkább azért, mert már nem számít „pénzcsinálónak”. A Mission Impossible harmadik részének a bevételével nem voltak elégedettek a fejesek, majd a Valkűr bemutatóját tologatták, a stúdió eleinte azt hangoztatta, hogy nem nyerte el tetszésüket a film és biztos, hogy bukta lesz. Bár korrekt eredményt hozott, de mégsem lépte át a Cruise alkotásoktól megszokott 100 milliót Amerikában. A Kéjjel-nappal már ultimátumot intéztek a színésznek, ha bukik a produkció, akkor a Mission Impossible következő felvonásában már nem ő lesz a központi figura. Hogy miért lett sikertelen ez az akció-vígjáték (mármint Amerikában)? Cruise egyszerűen rosszul választott, a közönség nem fogadja el őt olyan akciófilmben, ahol viccesebbre veszi a figurát. Ha a sztár filmográfiáját átböngésszük láthatjuk, hogy eleddig nem volt főszereplő hasonló műfajú produkcióban. A Kéjjel-nappalban Cruise egy CIA ügynököt alakít, aki korrupt társa elől elhappol egy felettébb értékes „elemet”, ettől kezdve a cég úgy véli, hogy átállt a sötét oldalra. A fontos kis cucc utáni hajszába akaratán kívül belekeveredik June (Cameron Diaz) is, aki kénytelen hősünkkel tartani, ha túl akarja élni az esetet. James Mangold rendező sok műfajban kipróbálta magát, ám ezúttal meg sem próbált valami egyedit belekavarni a filmbe, klisés produkciót hozott össze átlagos, nem túl látványos akciójelenetekkel, a CGI pedig néhol elég béna.  Talán jobb lett volna a korábban kinézett Tom Dey a film élére? Cruise-nak jól állt a laza, poénos ügynök szerep, Diaz és közte működött a kémia és az alkotás egyetlen pillanatra sem veszi magát komolyan. Szép tempót diktálnak, megfordulnak több országban, utaznak repülőn, autón, vonaton és motoron. Akaratlanul is megfordult a fejemben, ha komolyabbra veszik, talán jobb film született volna, de lehetséges, hogy pont a lazább hangvétel miatt miatt vált nézhetővé a produkció. 60 %-ot érdemel, akár egy Mission Impossible 3.5-nek is elmenne.

Büdzsé:117 millió dollár
Amerikai bevétel: 76,4 millió dollár
Összbevétel:  260,2 millió dollár


Címkék: akció iromány 60 % knight&day

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr202468887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.11.23. 21:11:52

Épp ma néztem meg. Nekem tetszett. Vicces volt, hihetetlenül pörgős akciók voltak benne, vicces is volt. Nekem Diaz már nem tetszik, tiszta öreg és rosszul is volt sminkelve. A buta liba szerepet ettől persze még jól játssza.

Cruise viszont rutinból hozta a megnyerő mosolyú figurát, lazán hentelte a gazfickókat, abszolút feldobta a filmet.

Nem egy kiemelkedő alkotás, de meg lehet nézni még 1-2 alkalommal, popcorn és kóla kell, és el lehet vele lenni. Nem mondom, hogy nincs hibája, hogy nincs benne tucatnyi logikai bukfenc, tele elvarratlan szálakkal és megmagyarázhatatlanságokkal. Mégis elnézzük neki, mert a film csupán szórakoztatni akar, és azt jól csinálja. :-)

A nép fia 2010.11.23. 21:12:35

Ja, és vicces volt. :-P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.23. 21:25:02

@A nép fia: Igen, szórakoztatni akar és egy percre sem válik komollyá. Az akciókkal mégsem volt kibékülve.

A nép fia 2010.11.23. 22:37:04

@koimbra: Na igen, néhol a CGI elég gagyi volt, de el lehetett nézni. Főleg, mikor Tom először szabadítja ki a lányt, amikor Diaz-t az esküvői ruhaszalontól rabolják el. Akkor aztán van ott minden...

countrypecos 2010.11.23. 23:53:46

Nekem tetszett. Kb azt kaptam, amit vártam. És sokat nem vártam tőle. :D De tényleg, jó volt, és valóban még meg lehet nézni, akár többször is.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.24. 09:02:59

Csak nekem nem tetszett ez a film.
Sztem vmi nagyon gyenge volt, az akciók, a színészek.
A történet is gyenge.

countrypecos 2010.11.24. 09:05:15

@doggfather: Sokat vártál tőle. :) Mondom, én semmi elvárással nem voltam. Vagy ha mégis, roppant alulra tettem a lécet.

curby (törölt) 2010.11.24. 10:05:46

szerintem nagyon jó film.kellemes akció vígjáték. nem kell olyan sokat várnni egy ilyen filmtől.nem lesz benne oscar alakítás és elgondolkodtató mondani való sem.ha valaki ilyenre vágyik nézen meg egy 3 órás dög unalmas művészfilmet amin még a rendező is elaludt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.24. 10:09:57

@curby: Az ilyen vélemények valahogy mindig előkerülnek:) Szerintem ettől a filmtől senki nem várt Oscar alakítást, de komoly művészi értékeket. És ettől függetlenül mégis előfordulhat, hogy valakinek nem tetszik annyira, mint másoknak.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.24. 13:45:31

@countrypecos: Semmit nem vártam tőle, illetve igen, én nagyon csípem Tom-ot a Mission filmekben, és lehet, hogy túlzottan olyat vártam tőle és azért, de ez nagyon nem jött be.
Az egész olyan volt, mintha azokat akarná kiparodizálni, de annak is gyenge volt...

countrypecos 2010.11.24. 13:52:21

@doggfather: Kétségtelen, hogy Tom Cruise nagyobb filmjeihez nem ér fel. De mondjuk nekem már a Valkyrie sem tetszett.
Tom Cruise nagyon jól alakított Az utolsó szamuráj és a Különvélemény filmekben. Nekem azóta nem nagyon tetszenek a filmjei. Ez még egy könnyed valami volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.24. 13:54:09

Az utolsó szamurájt én is szeretem. :D
A másik 2 nekem nem jött be.
Ahogy ez se, mint írtam.

nikodémus 2010.11.24. 15:45:40

A Salttal szinte párban néztem, mindkettő vegytiszta pénzügyi vállalkozás, semmi több.
süti beállítások módosítása