Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Drámák 2011-ben

2010.12.08. 12:05 koimbra 5 komment

Drámákkal bőven el leszünk látva jövőre, alább egy nagyobb adagon rághatod át magad. Amihez van poszter vagy előzetes (esetleg kép) azt kiteszem.

Gwyenth Paltrow  a Country Strong című film miatt fakadt dalra. A színésznő egy country énekesnőt játszik, aki karrierjébe úgy próbál új életet lehelni, hogy összeáll egy feltörekvő dalszerző és énekessel (Garrett Hedlund), egy lány (Leighton Meester) is hozzájuk csatlakozik, így turnézgatnak az országban. Paltrow férjét Tim McGraw játssza, aki egyben a csapat menedzsere is lesz.

 

Ralph Fiennes a kamera másik felén is bizonyítani akar, ugyanis ő rendezte a Coriolanus filmet, amelyhez az alapot William Shakespeare azonos című tragédiája szolgáltatta. Baz Luhrmann Rómeo és Júlia alkotásához hasonlóan a Coriolanust is modernizálva láthatjuk. Gerad Butler  Tullus Aufidiust játssza, aki eredetileg a  könyvben volszk hadsereg parancsnoka volt, Brian Cox Menenius római szenátort alakíthatja.  William Hurt, Eddie Marsan, Jessica Chastain és Vanessa Redgrave is fel fog tűnni a filmben, Fiennes az egyik főbb szerepet magára osztotta.

 

 

 

Rula Jebreal saját regénye alapján írta meg a Miral forgatókönyvét, amelyből Julian Schnabel, a  Mielőtt leszáll az éj (Before Night Falls) és a Szkafander és pillangó (Le scaphandre et le papillon) rendezője készített filmet.  A dráma egy Miral nevű palesztin lányt állít a középpontba, aki egy jeruzsálemi árvaházban nő fel, a történet  A Gettó milliomosban látott Freida Pinto játssza a főszerepet, mellette Willem Dafoe, Yasmine Elmasri, Alexander Siddig és Vanessa Redgrave játszik a produkcióban.

 

 

 

 

Bethany Hamilton gyerekkorában  vált a szörfölés rabjává, hamar elfogadtatta magát a profik között, de 7 évvel ezelőtt, 2003-ban találkozott egy cápával. A lány túlélte, de a bal karja odalett, ám még ez sem tartotta vissza a hullámoktól és egy héttel az eset után ismét deszkára állt. A Soul Surfer Hamilton életrajzi könyvén alapszik, a lányt AnnaSophia Robb formálja meg, szüleit Dennis Quiad és Helen Hunt játsszák. Craig T. Nelson, Kevin Sorbo, Lorraine Nicholson is leszerződött az alkotásra, Carrie Underwood country énekes is felbukkan, aki a templomi kórus vezetője lesz. A rendezői teendőket Sean McNamara, a Bratz - Talpra csajok! (Bratz) és a  Sztár születik (Raise Your Voice) alkotója látja el.

 


A Margin Call  a tőzsdében használatos kifejezés: A határidős tőzsdei és devizaügylet biztosítékaként elhelyezett letét (margin). Ez fedezettséget biztosít árfolyamveszteség esetén. De a veszteség miatti csökkenése okán kiegészítő változó letét befizetésre való felhívásként is szerepel. A film forgatókönyvét J.C. Chandor írta és a rendezést is maga végezte, Kevin Spacey, Demi Moore, Stanley Tucci, Paul Bettany, Jeremy Irons, Mary McDonnell, Zachary Quinto, Simon Baker, és  Penn Badgley játsszák a főbb szerepeket. A történet   egy hitelekkel foglalkozó cég egy napját mutatja be, pont a gazdasági válság kirobbanása előtti órákban. Idén már láthattunk egy produkciót ebben a témában, ám a Tőzsdecápák folytatása nem aratott a mozikban.

 

 

Christoph Waltz és Robert Pattinson szerződött le Reese Witherspoon mellé a Vizet az elefántnak (Water for Elephants) produkcióba, amelyet Francis Lawrence, a Legenda vagyok és a Constantine - A démonvadász rendezőjekészít. A történet a cirkusz világában játszódik a történet, a szkriptet Richard LaGravenese vetette papírra Sara Gruen regénye alapján. A történet a nagy gazdasági világválság idején játszódik, Jankowski szülei halálos balesete után otthagyja az egyetemet és vonatra száll, véletlenül pont arra, amelyen egy vándorcirkusz utazik. A srác hozzájuk csapódik, később pedig beleszeret az egyik állatidomár feleségébe. Pattinson lesz a főszereplő, az idomárt Waltz, feleségét Witherspoon játssza.

 

 

 

3 évvel ezelőtt jelentették be, hogy megfilmesítik Christopher Hampton színdarabját, a The Talking Cure-t. A produkció is ezen a címen futott, ám most már A Dangerous Method néven kell keresni. A rendezői teendőket David Cronenberg vállalta magára és a főszerepre sikerült megnyerni Michael Fassbendert, Keira Knightleyt és Christoph Waltz is fedélzeten tartózkodott. Az Oscar-díjas Waltz azonban úgy döntött, hogy kilép, inkább a Vizet az elefántnak filmet részesítette előnyben, ahol Sean Penn helyére érkezett. Így Mortensen vállalta el, hogy eljátssza Sigmund Freud-ot, asszisztensét, Jungot Fassbender formálja meg.  Knightley Sabina Spielreint alakítja, aki miatt a két tudós között megromlott a viszony. A bemutatóra még várni kell, ugyanis nem idén kerül mozikba az alkotás. Ha minden igaz, a forgatás után Cronenberg és Mortensen a Gyilkos ígéretek második részéhez látnak hozzá.

 


Charlotte Brontë klasszikus regénye, a Jane Eyre többször is megihlette már a filmeseket, ezúttal Cary Fukunaga vette kezelésbe az alapanyagot, aki elmondta, hogy művében gótikus stílusjegyek lesznek láthatóak és ezt Adriano Goldman operatőr segítségével valósította meg, akivel a Sin Nombre drámán is dolgozott (a wikipedián olvashatsz a regényről). A főszereplő Ellen Page lehetett volna, de mivel csak nehezen indultak be a munkálatok így inkább lelépett, helyére Mia Wasikowska került, aki Michael Fassbender mellett játszhat. Március 11-én mutatják be a produkciót.

 

 


A Winnie drámában Nelson Mandela feleségére Winnie Madikizelára koncentrálnak. A hölgyet az Oscar-díjas Jennifer Hudson játssza. A produkciót Darrell Roodt rendezte, ami elég meglepő dolog annak fényében, hogy eddig kisebb költségvetésű akció-és horrorfilmeket készített. Nevéhez fűződik a Vérszomj (Prey), a Dracula 3000 és A kígyóistennő bolygója (Sumuru) is.

 

 

A Generation um... középpontjában Keanu Reeves áll,  az ő karakterét, illetve annak két ismerősét követhetjük nyomon, akiknek életét a szex, drogok, a züllés határozzák meg, amelyek már rutinná váltak mindennapjaikban. Bojana Novakovic és Adelaide Clemens játsszák a másik két központi figurát, előbbi A sötétség határán (The Edge of Darkness) thrillerben alakította Mel Gibson lányát, utóbbit pedig a Mad Max 4-ben láthattuk volna (de eltolták a forgatást).

 


 

Bryce Dallas Howard, Emma Stone és Viola Davis lesznek láthatóak The Help filmben, a dráma  Kathryn Stockett 2009-ben megjelent azonos című regényén fog alapulni, Tate Taylor  írta a forgatókönyvet és a rendezői székből is ő osztogatta az utasításokat. A történet a 60-as évek kezdetén játszódik és egy fiatal újságíró áll a sztori középpontjában, aki úgy dönt, hogy hazaköltözik és lejegyez mindent azzal kapcsolatban,  hogy milyen az élete az itt élő afro-amerikai cselédeknek. Howard egy negatív karaktert fog megformálni, aki kegyetlenül viselkedik az afro-amerikaikkal, Stone az írót fogja játszani.


A The Beaver forgatása már tavaly novemberben véget ért és idén be is mutatták volna a vígjátékot, ám végül 2011-re pakolták át a premiert (talán addig lecsillapodnak a kedélyek Mel Gibson körül). Vígjátékként harangozták be, ám inkább tűnik drámai alkotásnak Jodie Foster rendezése. A központi figurát  Gibson és a kezén lévő hódbábú játssza. A színész egy kétségbeesett, depressziós férfit alakít, akinek éppen mélyponton van az élete, ám egy nap talál egy hódbábút, amit felhúz a kezére és valós, érző lényként kezeli. Ugyan eleinte mindenki furcsán néz rá, de még ennek segítségével egyenesbe hozza magát. Érdekesség, hogy mielőtt Gibson leszerződött volna Jim Carrey és Steve Carrell is érdeklődött a produkció iránt.


Angelina Jolie
kis hazánkban tartózkodott néhány hétig, a hollywoodi híresség nem üdülni volt itt, hanem egy egyelőre még cím nélküli filmet forgatott (az angelinajolie blogon folyamatosan beszámoltak arról magyarországi ittartózkodásáról). A romantikus dráma a boszniai háború alatt játszódik, a középpontban pedig  egy  muszlim nő és egy szerb férfi szerelmét mutatják be.  Zana Majonovich és Goran Kostic játsszák a két főszereplőt, ők láthatóak az alábbi képen. Jolie ugyan színesben forgatja a produkciót, azonban elképzelhető, hogy átalakítja és a végén fekete-fehérben küldik a mozikba.


Roland Emmerich
rendezi az Anonymust. A készítők azt teóriát vették alapul, miszerint William Shakespeare művei Edward de Vere, Oxfrod 17. hercegének a nevéhez köthető. Erzsébet királynőt Vanessa Redgrave formálja meg, David Thewlis pedig William Cecilt fogja alakítani, de Vere pedig Rhys Ifans lesz. "Igazi angol színészeket sikerült leszerződtetünk, amire büszke vagyok. 12 fő karakter és 20 vagy 30 mellékszereplő fog felvonulni és ezeket a figurákat tehetséges színészek keltik életre. " -mondta Emmerich

A Paramount próbálja már néhány hónapja megvalósítani a Footloose - Gumiláb feldolgozását, ám a rendezésre kinézett Kenny Ortega végül úgy döntött, hogy nem vesz részt a produkcióban és Zac Efron is elhagyta a tervezet háza táját, mondván egyelőre nem akar még egy zenés-táncos alkotásban játszani. A stúdió azonban nem adta fel, inkább megnyerte Kenny Wormaldot a főszerepre. Az úriember tánctudása nem elhanyagolható, feltűnt már Madonna, Mariah Carey, Christina Aguilera és Nelly Furtado videoklipjeiben is és játszott a Rivaldafény (Center Stage) folytatásában, de látható volt a Shop-stop 2-ben is. A női főszerepet Julianne Hough, aki a filmszakmában nem egy ismert név, idén a Burlesque-ben fog játszani és Dennis Quaid is feltűnik a játékidő alatt, aki reverendában lesz látható. A Footloose remake-jét Craig Brewer (Nyomulj és nyerj!) dirigálhatja és elvileg 2011 április elsején mutatják be, Bolondok Napján.

Eredetileg Earthbound címen futott a romantikus-dráma, ám átkeresztelték A Little Bit of Heaven-re a produkciót. Kate Hudson játssza az egyik főszerepet, akinél rákot diagnosztizálnak, az orvosába pedig beleszeret. Gael Garcia Bernal formálja meg a dokit, Lucy Punch pedig Hudson karaktertének a legjobb barátnőjét alakítja. Whoopi Goldberg, Kathy Bates, Rosemarie DeWitt, Treat Williams szintén játszani fog a műben, amelyet majd csak 2011-ben mutatnak be.  A filmet Nicole Kassell rendezte.

Az Albert Nobbs drámához nyáron láttak volna hozzá, de közbejött valami, így csak a következő héten indulhat a forgatás. Glenn Close nem csak a főszerepet játssza, de producerként is egyengeti a film útját . A forgatókönyvet is maga írta a Man Booker-díjas John Banville-lel, amely George Moore könyvén alapszik.  Fél évvel ezelőtt még úgy volt, hogy Amanda Seyfried és Orlando Bloom is fel fog tűnni az alkotásban, azonban ők már továbbálltak. Előbbi helyére  Mia Wasikowska érkezett, utóbbi pedig Aaron Johnsonnak passzolta le karakterét. Close-on kívül a színészgárdából csak Jonathan Rhys Meyers tartott ki a projekt mellett. Close egy ír nőt fog játszani, aki kénytelen férfinak álcázni magát, hogy munkához jusson. Rodrigo Garcia, a Nine Lives és A 109. utas (Passangers) rendezőjének az irányításával zajlanak a munkálatok.

Tom Hanks lesz az egyik főszereplője a Larry Crowne filmnek, a forgatókönyvet is a színész írta, sőt a rendezői teendőket is el fogja látni. Hanks eddig egyetlen nagygyjátékfilmet dirigált, a 96-os Nyomul a banda került ki a kezei közül, ám ezen kívül rendezett még néhány sorozatepizódot. Julia Roberts is aláírt a filmhez, így Hanks és Roberts a Charlie Wilson háborúje után megint egy produkcióban játszhat. Hanks a címszereplőt alakítja, aki padlóra kerül, arra kényszerül, hogy feltalálja magát és új munkát keressen.  Bryan Cranston, Taraji P. Henson, Nia Vardalos is bekerült a stábba. A történet szerint miután egy férfit kirúgnak állásából úgy dönt, hogy visszaül az iskolapadba, hogy nagyobb tudásra tegyen szert. 

Vera Farmiga
az Oscar-jelölése után beállt a kamera másik oldalára és leforgatja a Higher Ground drámát.  A Legmelegebb nap (Humpday) egyik főszereplőjét, Josh Leonardot sikerült megnyerni a filmre, mellette három Tony-díjas drámai színész  Bill Irwin, Donna Murphy, Norbert Leo Butz tűnik fel, ezen kívül Farmiga az egyik főszerepet magára osztotta. A projekt Carolyn Brigg memoárján alapszik, egy tini áll a sztori középpontjában, aki elég korán, 17 évesen esett teherbe, hamarosan a az amerikai keresztény fundamentalisták között találja magát, ahol rendszeresen naponta imádkozik, ám házassága tönkremegy, felmerül benne néhány kérdés és kételkedni kezd hitében.

Steve McQueen  jövőre lát hozzá következő alkotásához, a Shame-hez, amihez az Éhségben játszó Michael Fassbendert sikerült megnyerni főszereplőnek és az Oscar-jelölt Carey Mulligan is leszerződött a filmre, mellettük James Badge Dale (a 24 egyik évadában akciózott Jack Bauerrel) lesz látható. A forgatókönyvet McQueen Abi Morgannel írta közösen, a középpontban egy 30 éves fickó, Brandon (Fassbender) áll, aki szexfüggőségben szenved és alig tud uralkodni vágyain. Egyelőre nem tudni, hogy Mulligan kit fog játszani, vagy Marianne lesz, akivel Brandon összejön vagy Sissy, aki a férfi blues énekes húga és néhány napig testvérénél kénytelen megszállni. A rendező szándéka az, hogy az emberi szükségletet, azaz a szex iránti vágyat próbálja ábrázolni és bemutatja, hogy miképp viselkednek az emberek néhány helyzetben.

A Farragut North film be van már tervezve egy ideje, azonban most tűnik úgy, hogy valóban lesz is valami belőle. Leonardo DiCaprio szemezett egy időben a projekttel, de aztán elhagyta a fedélzetet, a főbb szerepeket Chris Pine, Philip Seymour Hoffman és Paul Giamatti fogják játszani, a rendezést pedig George Clooney vállalta magára. Clooney korábban már dirigált néhány produkciót, az Unsricpted néhány epizódján kívül ő készítette a Egy veszedelmes elme vallomásai (Confessions of a Dangerous Mind), a Good Night, and Good Luck és a Bőrfejek (Leatherheads) filmeket is.  A dráma  Beau Willimon 2004-es színdarabján alapszik és egy politikai kampányt mutat be, láthatjuk, hogy a rivális szenátort miképp próbálják befeketíteni és különféle módszerekkel hogyan próbálnak előnyhöz jutni. Hoffman játssza a kampány vezetőjét (korábban Brad Pitt akarta a karaktert megformálni, de egyéb elfoglaltságai miatt visszamondta), Giamatti pedig a másik szenátor jobbkezét alakítja. Evan Rachel Wood és Marisa Tomei számára is felajánlottak egy-egy szerepet, de még nem mondtak igent, előbbi a főszereplő szeretője lenne, utóbbi pedig egy újságírót testesítene meg.

Thomas Haden Church, Martin Landau, Ezra Miller Kate Bosworth, Ellen Barkin, Ellen Burstyn és Demi Moore szerződött le a The Reasonable Bunch projektre. . A filmet Barry Levinson 25 éves fia, Sam fogja dirigálni. A drámában két vakmerő testvér áll a központban, akiket anyjuk egy kaotikus házasságba vonszolja bele. A testvéreket Bosworth és Miller játsszák, Barkin pedig anyjukat formálja meg. Landau és Burtsyn a nagyszülőket fogják alakítják. A projekt korábban a Devil in My Shoes címen futott.

Channing Tatum fogja játszani a Ten Year függetlenfilm főszerepét,  a Kedves John (Dear John) forgatókönyvírója, Jamie Linden veti papírra (utóbbiban Tatum formálta meg a Johnt). Linden eddig még nem rendezett egyetlen produkciót sem, ám a novemberben kezdődő forgatást ő fogja levezényelni, a drámában néhány régi jó barát 10 évvel a diplomaosztó után újra találkozik. A szkriptben szereplő karaktereiket Linden kifejezetten egyes színészekre írja, rájuk is számítanak a munkálatoknál, így például Tatum felesége, Jenna Dewan, Anna Faris és férje, Chris Platt, Crhis Pine és Scott Porter is elvileg fel fog tűnni az alkotásban, ám közülük még senki nem szerződött le, attól függ, hogy rá fognak-e érni.

Tony Kaye Jelenleg a Deteachment dráma utómunkálatain dolgozik, a műhöz sikerült megnyernie Adrien Brodyt, aki  Marcia Gay Harden, Christina Hendricks, William Petersen, Lucy Liu, Blythe Danner, Tim Blake Nelson és James Caan mellett játszhat. "Tony Kaye látásmódja az amerikai iskolarendszerről egyszerre megrendítő és egyedi. Le vagyunk nyűgözve, hogy  ezt a fontos történetet ilyen  tehetségekkel teli stábbal készíthetjük el" - mondta Austin Stark producer. Brody egy helyettesítő tanárt fog alakítani, aki soha nem marad sok ideig egy iskolánál.

Emma Watson és Logan Lerman lesznek a főszereplői  a The Perks of Being Wallflower indie drámában. A produkció Stephen Chbosky regényén alapszik, az író maga vetette papírra a forgatókönyvét és a rendezői teendőket is ellátja. A történet egy tini felnőtté válását mutatja be. Nem tudjuk, hogy a srác hol él és azt sem hogy kinek írja a leveleit. Megismerjük a tini éveit, láthatjuk az első randit, a családi drámákat és az új barátokat, lesz itt szex és drog is.

Az Endgame Entertainment nagyjátékfilmet tervez készíteni Cynthia Wade Oscar-díjat nyert rövidfilmjéből, a Freeheldből, a főszerepre Ellen Page-et sikerült megnyerni. A forgatókönyvet a Phiadelphiaért Oscarra jelölt Ron Nyswaner veti papírra. Page játssza Stacie Andreet, a new yerse-i autószerelőt, nyomozó barátnőjénél gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizálnak, aki nyugdíj-megtakarítását Stacie-nek adná, ám ezt csak házaspároknak engedélyezik. James D. Stern, a film egyik producere azt mondta, hogy folyamatosan keresi az  erőteljes történeteket, pont olyasmit, amilyet Cinthya is figyelemre méltóan mesélt el.

Lawrence Kasdan  a Darling Companion kedvéért újra belehuppan a rendezői székbe, a forgatókönyvet feleségével, Meggel írta közösen. Az új filmtervezetéhez sikerült megnyerni Richard Jenkinst, Diane Keatont, Elizabeth Mosst és Kevint Kline-t. Keaton egy olyan nőt játszik, aki sokkal jobban szereti a kutyáját, mint a férjét. Azonban egy nap elutazik Rockies-be egy esküvőre, ahol elveszíti a kutyáját.

Curtis „50 Cent” Jackson és Randall Emmett lesznek a producerei a Things Fall Apart sportdrámának, a főszerepet pedig maga a rapperből színésszé avanzsált Jackson fogja alakítani, aki közel 30 kiló súlyt is le fog adni, hogy eljátszhassa a főhőst, sőt a forgatókönyvet is maga írta Brian Millerrel közösen.  A sztori egy futballsztár körül forog, aki egy hatalmas személyes tragédiát szenved el és saját halandóságával is szembesül a főiskola végén. A filmet Mario Van Peebles rendezi és szerepelni is fog a filmben. Lynn Whitfield, Mike P és Steve Eastin is fel fog tűnni az alkotásban.

Paul Dano rábólintott a For Ellen főszerepére, az indie dráma Kim So Yong (In Between Days) rendezésében fog készülni, a forgatókönyvet is ő maga írta.  Jon Hader egy mellékszerepben lesz látható. A történet egy feltörekvő, független rockzenészről szól, aki egy hosszú éjszakai vezetés során majdnem összetöri autóját, majd megérkezik egy közép-nyugati kisvárosba, ahol a küszöbön álló válásával kell törődnie.

Két veterán színészt sikerült megnyerni a The Song of Names drámához, Anthony Hopkinst és Dustin Hoffmant A ház a ködben rendezője, Vadim Perelman fogja irányítani a forgatás alatt. A filmhez Norman Lebrecht díjnyertes könyve szolgáltatta az alapot.  A sztori: Dovidl zseniális lengyel hegedűművész, szüleit a németek elszállítják, ő azonban sikeresen megszökik és Londonba kerül, ahol megismerkedik Martinnal. A két srác között barátság alakul ki, Martin szülei is megkedvelik a lengyel menekültet és sikerül elérni, hogy tehetségét bemutassa egy koncerten. Azonban az esemény előtt Dovidl eltűnik, Martin 40 évvel később talál egy olyan nyomot, amelyet követve megtudhatja, hogy mi történt egykori barátjával.

Nick Cassavetes színész-rendező jelenleg a Yellow drámáját forgatja , a forgatókönyvet feleségével, Heather Wahlquisttal jegyzi, aki szintén játszani fog a produkcióban, a főbb szerepeket azonban Sienna Miller, Lucy Punch, Ben Foster, Gena Rowlands és a mostanában keveset látott Melanie Griffith alakítják. A dráma egy fiatal hölgyről szól, akinek drogproblémáján kívül még ezer baja van.

A Warner és az Universal összefogott, hogy közösen hozzák tető alá a Black Gold drámát, aminek középpontjában az olaj fog állni. A produkciót az Ellenség a kapuknál (Enemy at the Gates) és a Hét év Tibetben (Seven Years in Tibet) rendezője Jean-Jacques Annaud vezényelheti le. A Gettó milliomossal hírnevet szerzett Freida Pinto, az örökké csak negatív figurákat játszó Mark Strong és a mostanában nem túl szerencsésen szerepeket választó Antonio Banderas szerződött le a filmre, amelynek forgatókönyvét Menno Meyjes vetette papírra, aki korábban  Bíborszín  (The Color People)  szkriptjét tette le az asztalra. A történetben a 30-as években olajra bukkannak, ami után az arab vezetők mindegyike megpróbálja rátenni a kezét a fekete aranyra, ráadásul az amerikaiak is felbukkannak. Ám jön egy fiatal és erőteljes vezető, aki kibékíti egymással a haragvó törzseket.

Steven Soderbergh tavaly nyáronvolna hozzá a Moneyball baseballfilmhez, de a stúdió a forgatás előtt pár nappal beintett a rendezőnek. A forgatókönyvet Steven Zaillian írta Michael Lewis regénye alapján, ez az Universalnak teljesen tetszett, szóval áldásukat adták rá, ám Soderbergh átdolgozta Zaillian művét és be is mutatta a stúdiónak, de ott nem voltak elragadtatva ettől. Soderberghnek két lehetősége volt: vagy átviszi egy másik stúdióhoz a filmet vagy újra átírja a forgatókönyvet, de a rendező úgy döntött, hogy inkább hagyja a projektet a fenébe és elhagyta a fedélzetet. Bennett Miller (Capote) és Mark Webb (500 Days of Summer) versengett a rendezői posztért, amit előbbi kapott meg. Brad Pitt játssza a főszerepet, a színész Soderbergh távozása után is kitartott a produkció mellett. Pitt egy menedzsert alakít, aki egy számítógépes analízis szerint választja ki, hogy kikből álljon össze baseball csapata.

Cameron Crowe  Benjamin Mee memoárját, a We Brought A Zoot fogja megfilmesíteni. Ben Stillert emlegették a főszereppel kapcsolatban, ám kiderült, hogy helyette Matt Damon játszhat a produkcióban, mellette  Elle Fanning és Patrick Fugit tűnik fel.  A Fox stúdió máris kitűzte a bemutató időpontját 2011 december 23-ra Mee 2006-ban vásárolt meg egy csőd szélén álló állatkertet Angliában, majd felújította azt, eközben gyerekeiről is gondoskodnia kellett, ráadásul haldokló feleségét is ápolnia kellett.

Előszőr úgy volt, hogy 2009-ben látnak hozzá a K-11-hez, majd a forgatás kezdetét átrakták 2010-re, most úgy tűnik, hogy 2011 elején hozzá is láthatnak.  A forgatókönyvet Jules Mann-Stewart írta és a rendezői teendőket is ellátja, a hölgy Kristen Stewart édesanyja, Kristen eljátssza a főszerepet, mellett még Nikki Reed, Jason Mewes lesz látható.  A K-11 a los angeles-i sitt egyik része, szóval egy börtöndrámát fogunk látni.

Lars von Trier jövőre a Melancholia sci-fi drámával jelentkezik, de aki ismeri a rendező munkásságát, az tudja, hogy inkább lesz kőkemény dráma, mint bármi más.  Kirsten Dunst és Kiefer Sutherland szerződött le a filmre, előttük pedig Charlotte Rampling, Udo Kier, Alexander Skarsgaard és apja Stellan Skarsgaard is igent mondott a felkérésre és Charlotte Gainsbourgt szintén látható lesz az alkotásban. A történet szerint egy kisbolygó pályája keresztezi a Földét, aminek hatására kitör a pánik planétánkon. Von Trier egy kis közösség szemszögén keresztül fogja bemutatni a félelmet, rettegést. Annyi bizonyos, hogy nem lesz vidám vége.

Címkék: előzetes2011

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr102499612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.08. 15:20:08

Úristen, mennyi film...
Jövőre főleg drámák lesznek?!?!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.08. 18:23:45

@doggfather: A drámákat azért részesítik előnyben, mert olcsóak. 20-30 millióból megvan és többségében nem kellenek effektek, csak a sztárokra kell költeni.
De nyugi, az akció-thriller összeállítás is kb ekkora lesz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.08. 19:36:36

@koimbra: ;)
Okés, jók a drámák is, azokat is szeretem, csak meglepett, hogy ilyen hosszú a lista.
majd minden hétre jut 1. ;)

willgrimm · http://egyszer-volt.blog.hu/ 2011.01.02. 10:48:49

"Steve McQueen jövőre lát hozzá következő alkotásához."
Az elég érdekes annak fényében, hogy 1980-ban meghalt szegény. Én úgy tudom, hogy ez a film az ő pár ezer oldalas forgatókönyv vázlata alapján készül, de tevékenyen már nem vesz részt benne...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.02. 12:29:24

@willgrimm: McQueen, a színész valóban meghalt, viszont van egy ugyanilyen nevű rendező, aki él és virul:) Az Éhség drámája sok fesztiválon megfordult.
süti beállítások módosítása