Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Csupasz pisztoly (The Naked Gun)

2010.12.10. 20:08 koimbra 7 komment

 

David Zucker, Jim Abrahams és Jerry Zucker (a ZAZ trió) a vidám perceket okozó Aiplane!-nel tették le névjegyüket a mozik küszöbére, ami (főleg) az Airport! katasztrófafilmek paródiája volt. Azóta csöppet megkopott manapság a paródia szó, köszönhető Jason Friedberg és Aaron Seltzer „áldásos” ténykedésének. Pedig anno az ilyen jellegű műveken nem csak szörnyülködni vagy nagyokat ásítozni lehetett, a mérhetetlen unalom és egy másodpernyi üresjárat sem volt jellemző ezekre az alkotásra.

A trió Frank Drebin nyomozót a Nagyon különleges ügyosztállyal (Police Squad) mutatta be a világnak, ám a csatorna 4 rész után (később még leadtak kettőt) levette a műsorról a sorozatot. Az ABC egyik fejese azzal indokolta a döntést, hogy az egyes epizódok megkövetelték a nézőktől, hogy teljesen a műsorra koncentráljon, különben nem értenék a poénokat és lemaradnának a gegek egy részéről is. Más sorozatok esetében erről nem volt szó. A csatorna vezérkarában ekkoriban nyílván agyalágyultak ülhettek, ennél rosszabb magyarázatot talán még soha nem hallhattunk. Talán attól féltek, hogy kénytelenek lesznek több olyan szériát gyártani, ahol szintén figyelni kell és így nem tudják a színvonalat észrevétlenül lejjebb vinni? A ZAZ trió nem adta fel és ötleteiket felhasználták a Csupasz pisztoly filmben, ahol Leslie Nielsen kivételével az egész szereplőgárdát lecserélték.


(Enrico Palazzo:))

Drebint a film elején egy bejrúti küldetésen látjuk, amint leleplez egy összeesküvést szeretett Amerikája ellen. Miután kellőképpen elnáspágolta és megfenyegette a többi hatalmas rosszindulatú vezetőjét hazatér, hogy kiderítse ki akarta hűvösre tenni kollégáját Nordberget, aki egyben jó cimborája is, komálják egymást. A film elején úgy tűnhet, hogy a hősünk más országok vagy városának a rendjét is felforgatja, de a történések mindvégig Los Angelesben zajlanak.

A Csupasz pisztoly ugyanazt a minőséget és szórakozást nyújtja az elején, mint amikor a végén felbukkan a stáblista. Teljes egészében kacagtató alkotás született, amely alatt mindvégig mosoly pihen az arcunkon és bizony elég gyakran hahotázhatunk a menetrendszerűen érkező poénokon. Néhány már elsütött szellemes dolog többször is felbukkan a játékidő alatt (pl. Drebin parkolási módszere), ám egyszer sem érezhetjük azt, hogy ez túl erőltetett lenne. Sőt, a film alatt soha nem merül fel az erőltetettség gondolata sem. Akad benne jó néhány pisi-fingós jelenet, ám a Csupasz pisztolynál még tudták, hogy ezeket miként lehet viccesen tálalni. A film igazi mestermű, egyszerűen Z-S-E-N-I-Á-L-I-S. Többszöri megtekintés után is ugyanazt nyújtja, mint első alkalommal, talán még többet is, hiszen előfordulhat, hogy az előzőleg elsiklottunk egy apróbb poén felett. A készítők másik hatalmas érdeme, hogy a jeleneteket nem csak úgy egymásra dobálják, lesz, ami lesz alapon, mint ahogy azt pl. a Csajozós filmben vagy a Katasztrófafilmben tapasztalhattuk, hanem van történet is.

De nem csak a már emlegetett trión múlt a dolog. Nielsen kiváló választás volt Drebin szerepére, a pályafutása elején még inkább a drámaibb szerepeket részesítette előnyben, talán a sok évnyi gyakorlat miatt tudta előadni komoly arckifejezéssel a legröhejesebb szövegeket, jeleneteket. Valljuk be, ez azért nem mindenkinek sikerül vagy nem ugyanazt a hatást érik el. Ezt követően Nielsen már inkább paródiákban játszott, ahol nagy mellű hölgyek bukkantak fel oldalán. A Csupasz pisztolyban Priscilla Presley partnere, aki elmondhatja, hogy élete alakítását nyújtotta és se előtte, se utána nem tudott emlékezetes főszerephez jutni (kivéve a nálunk kulttá vált Ford Fairlane kalandjait).

A Csupasz pisztoly az a film, amit látni kell, a klasszikusok között a helye, alapmű. Minden paródiát készítő rendezőnek tanulmányoznia kellene, mielőtt maga is belevág egy hasonló filmbe.

imdb: 7,6
rottentomatoes: 89 %

Büdzsé: 12 millió dollár
Amerikai bevétel: 78 millió dollár


Címkék: paródia klasszikus iromány 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr302507603

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Rorschach_ 2010.12.10. 21:31:37

Drebin hadnagy a filmtörténelem egy ikonikus figurája. Emlékszek, mikor bejött videon, voltam vagy 12 éves, rongyá néztük a kazettát a haverokkal, és mindig észrevettünk egy újabb geget a háttérben, amin előtte átsiklottunk. A mai napig, ha rossz a kedvem, előveszem, megnézem és felvidulok. Természetesen a Nagyon Különleges Ügyosztály is megvan, azok is zseniálisak, akár csak a 2 és 1/2, ill. a 33 1/3.

Spawn85 2010.12.11. 02:53:52

Nekem is megvan mind a három rész, plusz a Nagyon Különleges Ügyosztály sorozat is, és in is azt mondom, hogy mindegyik nagyon jó.
Nekem a "Csupasz Pisztoly"-ok közül a második rész a kedvencem.

HJ77 2010.12.11. 09:29:45

Minden idők egyik legjobb vígjátéka. Szinte minden másodpercben van valami poén amin lehet röhögni. Rengetegszer láttam az első részét, gyerekkoromban több kazettát is rongyosra néztem. Azóta persze dvd-n megvan mindhárom rész. Zseniális filmek.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.12.11. 09:43:45

CSatlakozom. Szinte üresjárat nélküli szórakozás, tömény vidámság a film. És a magyar szinkront is megemlíteném, nem tudom, ki volt a fordító, de remek munkát végzett...

_Rorschach_ 2010.12.11. 10:32:07

@Vészmadár: na igen, akkoriban még remek volt a magyar szinkron. Azóta sajnos a színvonal nagyon lecsökkent...

COLT 2010.12.11. 11:11:49

@_Rorschach_: GOndolj csak a Fredy Benyre, ahol a magyar szinkronnal jobb volt, mint az eredeti angol nyelven, a remek szinkronszinészknek, és a szóvicceknek köszönhetően

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.12.13. 11:04:39

Fredy Beny - bakker, ezen percekig röhögtem:)
süti beállítások módosítása