Elköltöztünk: filmdroid.hu
Elhunyt Blake Edwards
2010.12.16. 20:23 1 komment
Elhunyt Blake Edwards rendező, forgatókönyvíró, producer. A Los Angeles Times információi szerint Edwards tüdőgyulladást kapott, majd súlyos komplikációk adódtak.
Edwards 1922 július 26-án született Tulsában. Apja színpadi rendező volt, így korán megismerkedett a színház világával. Színészként kezdte karrierjét és hét forgatókönyvet is írt Richard Quine-nek. Később íróként dolgozott a rádióban dolgozott. Ő volt az atyja az 1959-es Peter Gunn sorozatnak és szintén ebben az évben indult útjára a Mr. Lucky kalandszéria, aminek a producere volt.
1961-ben készíthette el az Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany's) filmet Audrey Hepburn főszereplésével, majd ezt követte a Míg tart a bor és friss a rózsa (Days of Wine and Roses melodráma). Legnagyobb sikerét a Rózsaszín párduc franchise-nak köszönhette, 5 részen is dolgozott. Nevéhez fűződik a Bombanő (10), Nem látni és megszeretni (Blind Date), Naplemente (Sunset) és a Farkangyal (Switch) is. 1983-ban Oscarra jelölték a Viktor/Viktória (Victor/Victora) forgatókönyvéért, 2004-ben életmű-díjat kapott az Akadémiától.
Béke poraira
Címkék: rip
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.