Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tomorrow, When The War Began

2011.01.07. 21:18 koimbra 5 komment

 

Bajban a haza, letámadják az oroszok vagy a japánok. Kire számíthatunk a nehéz időkben?Az iskolapad mögött gubbasztó tinikre? Már a Vörös hajnal filmben is pár tizenéves vágott oda a szemét agresszoroknak, nehogy már csak úgy könnyedén elfoglalják az Ígéret Földjét. Őket nem kapják el és bizony olyan partizánakciókat szerveznek, hogy beleremegnek az ellenséges katonák. John Marsden félig-meddig átvette ezt a sztorit, csak éppen könyvében Ausztráliát rohanják le és néhány tinédzser partizánakciót szervez, amibe beleremegnek az ellenséges katonák, majd mikor felszabadítják az országot, megünneplik a Függetlenség napját. Ja, nem, elkalandoztam. Szóval szinte koppintja a Vörös hajnalt.

Néhány tini elhatározza magát, hogy tesznek egy kis túrát a Pokolig, ami egy csodás hely az ausztrál vadonban. Egy éjszaka több tucatnyi repülő húz el az álmos fejük felett a csillagos égbolton, aminek akkor nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget. Hazatérvén üres házakra lelnek, később kiderül, hogy az országot megszállták a japánok és a helyi lakosságot egy helyre terelték. Felettébb nem fűlik a foguk ahhoz, hogy maguk is fogságba essenek, ezért először bujdokolnak, később pedig elhatározzák, hogy odacsapnak.

Stuart Beattie eleddig forgatókönyvek írásával, polírozásával volt elfoglalva. Többek között A halál záloga és A Karib-tenger kalózai szkriptjeit tette le az asztalra, de nevéhez fűződik az Ausztrália is, amely már szülőországában játszódik. Mivel is mutatkozna be rendezőként, mint egy hazafias hangvételű produkcióval. Beattie nem veszi sietősre a kezdeteket, az elején bemutatja a szereplőket, míg a Vörös hajnal már úgy indított, hogy már ejtőernyős katonák százai ereszkedtek le az égből. Megismerjük a karaktereket, amelyek közül mindenki más, van itt elkényeztetett cicababa, bajkeverő és hívő ember is. Sablonfigurák. Átlagos emberek, akiket a körülmények változtatnak át harcossá. Hét ember, hét potenciális katona. Mondhatnánk, hogy heten, mint a gonoszok, de itt megvannak a negatív figurák, talán Marsden szeme előtt a hét szamuráj vagy a hét mesterlövész képe lebegett, mikor papírra vetette a cselekményt.

A film három részre bontható. Az elején egy pillanatra se tűnik, hogy háborús vagy akciófilmmel lenne dolgunk. Egy szép tájakon játszódó romantikus alkotás hangulata lengi be. Később a bujkálós, menekülős, tanácstalan rész következik, ahol próbálják kitalálni, hogy mi legyen, mit tegyenek, hova menjenek, kihez forduljanak. Majd bekövetkezik az a pillant is, mikor elszakad a cérna. Mi az, hogy ezek csak úgy idejönnek és lerombolják, amit szüleik felépítettek? Ezt nem hagyják annyiban.

Ráfért volna némi csinosítgatás a szkriptre, több helyen is érdekes helyzeteket láthatunk. Nem vagyok nagy stratéga, sem dicső hadvezér, háborús tapasztalataim kimerülnek néhány stratégia játékban. Ám ha lerohannék egy országot, akkor nem csak a kulcsfontosságú pontok megszállására törekednék, de azok megvédésére is jelentős erőt csoportosítanék át. A gerillákra gondolván pedig nem csak egy-két járőrt vezényelnék ki az utcára. Ehhez képest hőseink könnyedén róják az utcákat egy böhöm nagy járgánnyal és összesen két jármű indul üldözésükre. Erősítés vagy légi felderítő az nincs, senki még csak fel sem tűnik, pedig azért a fél városon keresztül tart a hajsza.

Ezen problémák felett azonban valamiképpen kénytelen szemet hunyni az ember, hisz' mégis csak tiniknek szóló könyvből dolgoztak az alkotók. Bár Beattie jobbat is tud ennél, az ellenséges katonák is csak szürke hülye ellenfeleknek tűnnek. Megemlítem, hogy sok esetben hajaz a 80-as évekre a produkció, némi nosztalgikus hangulatot is áraszt magából a Tomorrow, When The War Began  Beatty korrekt művet tett le az asztalra (60 %-ot adnék rá), az akciójeleneteket is biztos kézzel vezényli le és a fiatal színészeket is megfelelően instruálta, hiszen egyikük sem játszik gyengén. Az ausztráloknak nagyon tetszett, várható a folytatás. Elő is készíti a terepet a sequelre, ugyanis a tinik dacos képpel néznek maguk elé, majd elindulnak, vélhetően a második felvonásba.

imdb: 6,7
rottentomatoes: 82 %

Címkék: thriller iromány háborús 60 % könyvből film tomorrow when the war began

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr542568299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.01.07. 21:31:42

A kukásautós üldözés nem volt azért semmi!:) Háborúban? Sehol senki?
És a japó srác egyáltalán nem illett a csajhoz. Engem marhára idegesített, h. miért nem tudtak legalább egy jóképűvel összehozni.
Ja, amúgy 60%. Volt benne minden. Inkább tv-sorozatban kellene nyomni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.07. 21:37:20

@duckit: :) Ott megy a nagy üldözés, még csak nem is halkan és még csak nem is hely pár méteren, de a többi ellenséges katona sehol. Jó, rendben, nem rossz a jelenet, de valahogy vicces. De hát én sem akadtam volna fenn 12-13 évesen:)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.01.07. 21:49:38

Azért nem voltak sehol, mert még csak a hídon voltak a többiek!
Nagy ellenállásban nem ütköztek a megszállók az biztos! Olyan mintha az egész kenguruföld üres lenne. Végül is nem baj, mert lekötött, de azért furcsa az egész. Legalább vetkőztek volna benne! (a lányok). 2.rész: A Hét tini visszavág!
Asszem a könyveket inkább kihagyom.

Goddamn90s 2011.01.07. 22:18:36

speciel en meg voltam a csajok vetkozese nelkul is, de az biztos hogy lekotott a film, es engem megvettek a masodik reszre is!

HJ77 2011.01.10. 08:39:00

Nah, megnéztem én is. Kritikával egyetértek nálam is 60%. Az eleje kicsit nehezen indult és közben is leült néhányszor, de azért egyszer elment. A városi üldözés tényleg vicces volt. Előtte amikor a házban bujkáltak, jött helikopter meg vadászgép is villámgyorsan, a városban meg 20 percig körözgettek és sehol senki... :)
süti beállítások módosítása