Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Röviden: Égi tűz (Fire In The Sky)

2011.01.09. 19:58 koimbra 3 komment

Tegyük fel, hogy néhányan beállítanak a rendőrségre és azt állítják, hogy ismerősüket/haverjukat/munkatársukat elrabolták a földön kívüliek. Kiröhögnék ezeket az embereket? Elég valószínű, sőt a közösség döntő része is úgy vélné, hogy az eltűnt illetőt eltették láb alól. Hasonlóképpen indul az  tűz is, egy bárba toppannak be öten, hívják a helyi sheriffet és előadják a történetet: társukat elrabolták az idegenek. Megindul a keresés, ám nem lelik az eltűnt személy testét, a helyi lakosok pedig nem hisznek az űrlényes sztoriban, ám bizonyíték hiányában nem tudnak tenni semmit, csak szigorúan és mérgesen méregetik a férfiakat. Majd egyszer csak hirtelen meztelenül felbukkan a keresett fickó. A film amolyan vegyesfelvágott, váltogat a műfajok között. Sci-fiként indul, később drámába és thrillerbe csap át. Hatalmas nyomás szakad a félig-meddig gyanúsítottá vált munkásokra, kirúgják állásukból és egy UFO-hívőn kívül senki nem akar velük szóba állni. A néző figyelmét a rendező folyamatosan fenntartja. Vajon csak keményen ragaszkodnak ezek a férfiak a kamusztorijukhoz vagy tényleg látták a repülő csészealjat? A dolog szépsége, hogy a játékidő ugyan célozgatnak valamire egymás között, de valójában nem kapunk képet arról, hogy mi történt valójában, csak tippelgetünk. Néhol elhisszük a mesét, néhol pedig túlságosa is gyanússá válnak. 65 %-ot adnék a filmre. A produkció Travis Walton regényén alapszik, amelyben a szerző saját elrablásának a körülményeit írja el.

imdb: 6,3

Címkék: scifi iromány 65 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr202572468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2011.01.09. 20:09:46

a film a végét leszámítva nagyon jó nekem nagyon teccett. :)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.01.10. 16:16:32

Aztamindenit de régen láttam már. Még vhs-n volt meg. Arra emlékszem, hogy végig izgalmas volt. (anno)

evergreen976 2011.01.10. 19:40:28

16 évvel ezelőtt még kazettán kölcsönzőből hoztam ki sorra az ilyen érdekesebb filmeket , az első a Roswell volt , másodiknak ez a film jött és nagyon tetszett... (akkoriban dúlt a tv-ben az X-Akták is)
A mai napig is kedvenc filmem ez , remek alakításokkal , Robert Patrick is nagyon remekül játszik benne...
...a sztori meg szerintem síma elkeseredettségről, pénzszerzésről szólt egy UFO sztoriba bugyolálva...
(vagy most nagyon rosszindulatú voltam)
süti beállítások módosítása