Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Folytatódik az S.O.S. Szerelem

2011.01.21. 20:59 koimbra 6 komment

Sas Tamás az origó-nak árulta el, hogy tavasszal lát hozzá az S.O.S. Szerelem! második részének és a tervei szerint angol nyelven, 3D-ben fogja leforgatni a produkciót  Az első felvonás sikeres volt és már akkor felmerült bennük, hogy el kellene készíteni a következő részt. Mint mondta általában érdemes hozzálátni egy szép bevételt elért film  következő részéhez, hiszen azok, akik jegyet váltottak az első részre, szinte biztos, hogy be fognak ülni rá.

A történet szerint az S.O.S. Szerelem!-ben látott társkereső cég a válság miatt anyagi válságba kerül, de ajánlatot kapnak egy Magyarországon élő orosz fickótól. Az illető azt szeretné elérni, hogy depressziós húgát hozzák össze az itt forgató amerikai színésszel, akire egyébként a lány is felnéz. A gond az, hogy a színész hazautazik Amerikába, a megbízást azonban teljesíteni szeretnék, ezért leszerződtetik a színész hasonmását.

Sas azt is elmondta, hogy egyelőre még nincs meg a szükséges büdzsé a filmhez és még egyetlen színészt sem szerződtettek le, viszont szeretnének minél több szereplőt visszahozni az első filmből és az alkotásban feltűnő amerikai színészt nem magyar, hanem valóban amerikai fogja játszani.  Ha esetleg úgy látják, hogy nem a színészek nem beszélnek megfelelően angolul, akkor az amerikaikkal utószinkront készítenek. Itthon szinkronizálva kerülne a filmszínházakba.

 

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr622603752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2011.01.21. 21:15:30

A film kifejezetten tetszett, meglepően jól sikerült szerintem. (és itt muszáj hozzátenni kissé rosszmájúan, hogy "attól függetlenül, hogy magyar film...")

Abban nem vagyok biztos, hogy még egyszer érdekes lehet. Talán ha most nem lövik le a poént, hogy kicserélik az amerikai színészt egy dublőrre...

És hogy angolul forgatnák? Hááát... meglássuk. Sok sikert hozzá, szívből kívánom!

edi95 2011.01.21. 21:17:30

Nekem eröösen egyszer nézöös volt de szerintem nem kellene angolul csinálni, ezzel csak bonyolultabbak lesznek a forgatások.

FreeFantasyFilms · http://f3online.tk/ 2011.01.21. 21:17:34

"tervei szerint angol nyelven, 3D-ben fogja leforgatni a produkciót "

Helyes, még véletlenül se derüljön ki, hogy magyarok csinálták.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.21. 21:27:01

Szerintem az első rész piszok rossz volt. Humortalan unalmas valami. A Csinibaba óta elég kevés magyar közönségfilm készült, amelyen szórakozni is tudtam.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.24. 10:50:38

@Dante McFarlane: Mert így drágábban el lehet adni a jegyeket:D
süti beállítások módosítása