Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Atlas Shrugged előzetes

2011.02.12. 12:42 koimbra 3 komment

Ayn Rand 1100 oldalas könyvét régóta szeretnék megfilmesíteni. Egy ideig Angelina Jolie neve keringett a produkció körül, majd egy ponton az is megfordult a készítők fejében, hogy inkább egy minisorozatot kellene összehozni. Ezt követően Charlize Theront környékezték meg egy ajánlattal és még Brad Pitt neve is szóba jött, ám egyiküket sem sikerült leszerződtetni.

John Aglialoro 17 évvel ezelőtt vette meg a jogokat és tavaly tavasszal meg kellett hoznia a döntést: vagy leforgatja a filmet vagy vissza kell adnia a jogokat. Vadim Perelman, a Ház a ködben (House of Sand and Fog) rendezője lelépett, majd a helyére kerülő Stephen Polk is távozott. Ez érzékenyen érintette a producert, hiszen ekkor már csak két hét volt a forgatás kezdetéig. Paul Johansson, a film egyik színésze húzta ki a csávából a produkciót, beállt a kamera mögé. Az úriember egyébként a Tuti gimi sorozatot dirigálta. Annyit még hozzá kell tenni, hogy nem egy filmben fogják bemutatni a könyvet, hanem négy alacsonyabb költségvetésű alkotás fog születni. Egyértelmű, hogy a producer töketlenkedése miatt nem sikerült ebből nagyszabású filmet alkotni, a könyvet ugyan itthon kevesen ismerik, de Amerikában évente több, mint 150.000 példányt adnak el belőle. Ez azt jelenti, hogy a Biblia után ez a legkelendőbb regény, ezeket pedig a The Road Less Traveled követi.

 

Címkék: trailer thrillerelőzetes atlas shrugged

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr992655768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mentol frász 2011.02.14. 10:53:57

Azért szeretem ezt az oldalt, mert minden filmhírnél el lehet olvasni (akár pár szóban) a történetet.
Erre, itt ez a cikk, amiben beharangozzák a legkelendőbb regény megfilmesítését, és sehol egy szó arról, hogy miről szól...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.14. 10:56:58

@Mentol frász: Kedveled az oldalt, de soha nem írtál ide. De most hogy valami nem tetszik egyből beszólsz. Nem értem én ezeket az embereket.

Mentol frász 2011.02.14. 11:37:12

@koimbra: Hogy érted, hogy nem írtam ide?

Amúgy érted, hogy ezt a kommentet most miért írtam?
süti beállítások módosítása