Elköltöztünk: filmdroid.hu
Petersenre bízták az Old Man's War-t
2011.02.23. 20:45 4 komment
Wolfgang Petersen német rendezőt jó régen beszippantotta Hollywood, aki a 90-es évek egyik legamerikaibb filmjét szállította le, Az elnök különgépe (Air Force One) hatalmas siker lett. A Trója (Troy) Amerikában nem teljesített valami szépen, de a nemzetközi fronton megállta a helyét. Utoljára a Poseidon katasztrófafilmmel jelentkezett, amely a jenkiknél csúnya bukta volt. Azóta nem kapott újabb lehetőséget, habár Petersen neve keringett a Végjáték (Ender's Game) mozis verziója körül és egy éve még úgy volt, hogy ő vezényelheti le a Paprika japán anime filmváltozat, ám erről azóta sem jött semmi új információ. Most viszont lehetőség adódott a visszatérésre, a Paramount stúdió azt szeretné, ha Petersen rendezné meg az Old Man's War sci-fit. Az alkotás John Scalzi regénye alapján készülne, David Self máris hozzálátott a forgatókönyvnek.
A történet egy 75 éves fickóról szól, aki új, genetikailag megerősített testet kap. Csatlakozik az űrbéli katonai koalícióhoz, akik többek között őt is azzal bízzák meg, hogy védelmezze meg a telepeseket, akik az egyik bolygóra költöztek. A harcokban megsérül, ám egy tiszt megmenti, aki nem más, mint feleségének fiatalabb kiadása (új testben). A nő nem ismeri fel a férfit, aki azonban szentül meg van arról győződve, hogy újabb esélyt adott számukra az élet. Ezért elhagyja az egységét és mindent kockára tesz, hogy a nő közelében lehessen.
Címkék: könyvből film scifihír old mans war
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Reese 2011.02.23. 21:57:19
vrango 2011.02.24. 09:31:53
Persze, egy Végjáték, vagy Paprika még várósabb lenne:)