Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nolant szeretnék megnyerni a Szárnyas fejvadász folytatásához

2011.03.04. 10:56 koimbra 29 komment

A minap szerezte meg az Alcon Entertainment a Szárnyas fejvadász (Blade Runner) folytatásának a jogait, készíthetnek akár egy második részt, vagy ha úgy gondolják egy előzményfilmre is engedélyt adhatnak. A megegyezés nem terjed ki a remake-re, tehát ha azon gondolkodnának, hogy összehoznak egy új változatot, akkor azokat az ötleteket el kell vetni. A hír napvilágra kerülésekor arról nem esett szó, hogy a fejeseknek milyen terveik vannak, illetve egy árva nevet sem említették. Az io9-nak sikerült beszélnie Andrew Kosove és Broderick Johnson producerekkel, akik elmondták, hogy halvány lila fogalmuk sincs még, hogy mihez kezdenek. Először meghallgatnak néhány ötletet néhány forgatókönyvírótól és a szóba jöhető rendezőktől. Azt szeretnék, ha Christopher Nolant le tudnák szerződtetni. Az Álmatlanságot (Insomnia) készítették közösen és jó munkakapcsolat alakult ki közöttük. Elárulták, hogy nagyon tetszett nekik az a megközelítés, ahogy Nolan hozzáállt a Batmanhez és ők is ezt az utat szeretnék követni. Akárki is lesz a rendező, annak valami olyasmire kell törekednie, mint, amit Nolan tett a Denevéremberrel.

 

Címkék: miújság sequel szárnyas fejvadász

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr642709366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.03.04. 11:20:05

Tisztelem Nolan-t, de a Szárnyas fejvadásznak kell nekünk folytatás? :/ Még Ridley Scott sem tudta eldönteni, mi legyen vele, ezért készülhetett vagy 7 verziója az eredetinek.

vrango 2011.03.04. 12:03:39

Szerintem legyen először egy 3D prequel, a főszerepben Will Smith-szel... aztán meglátjuk, hogy animációs, vagy élőszereplős sorozat lesz belőle...

Brrr!
Ez esetben jó, hogy Dick már nem él :(

Before · http://azbeszt.blog.hu 2011.03.04. 12:57:15

NEEEEEEEEEEEEEE!
NEEEEEE, semmiképp!

Na mi újság, Wagner úr? 2011.03.04. 12:58:34

@countrypecos: pontosabban a stúdió nem tudta eldönteni, mi legyen vele.
Amúgy tényleg nem kell folytatás...

GoVegan (törölt) 2011.03.04. 13:10:12

nemcsakhogy folytatas nem kell, de ezt a faszit semmikepp se. az osszes filmje csopog a macho izzadsagtol. ha meg belegondolok, hogy Philip K. Dick stilusaban akarna megirni a forgatokonyvet. ajajaj.

FeroxX 2011.03.04. 13:25:58

sztem se kéne eröltetni

norbi2k 2011.03.04. 13:26:38

Milyen macho izzadság? :)

R. Daneel Olivaw 2011.03.04. 13:37:41

Teljesen érthetetlenül állok az ehhez hasonló elmebajok előtt... kizárt, hogy a BR-hez lehetne épkézláb folytatást csinálni, egyrészt. Másrészt annyi csodálatos műve van még Dicknek, hogy akár találomra is választhatnának közülük... és akkor ott van még a régi vesszőparipám: hogy a rőfös pöcsbe nem jutott senkinek eszébe, hogy az Alapítványokból filmet forgasson?! eszemmegáll ezen a rakás hollywood-i faszkapalon...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.04. 13:38:45

@R. Daneel Olivaw: De, eszébe jutott. Roland Emmerich fogja rendezni.

_Cactus_ · http://gergo.erdi.hu/ 2011.03.04. 13:44:41

Egyébként volt egy kanonizált folytatása az Álmodnak-e...-nek illetve a Szárnyas fejvadásznak, K.W Jeter tollából, Emberi tényező címen meg is jelnet magyarul:

en.wikipedia.org/wiki/Blade_Runner_2:_The_Edge_of_Human

Érdekes volt, ahogy részben a filmet, részben az eredeti kisregényt tekintette alapnak.

Szerintem ha azt megfilmesítik, az egy nagyon más, de nagyon érdekes film lenne.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.03.04. 14:07:53

@koimbra: hát ez az utóbbi időket nézve nem sok bizakodásra ad okot...

Shyllard 2011.03.04. 15:17:05

Sztem nem kell feltétlenül folytatás, esetleg ha egy abban a világban játszódó filmet forgatnának le, egy apró Ford-cameo-val még üthetne is a film. Nolan-hez még passzol is ez az univerzum, ha jól emlékszem eléggé realisztikusra alkották meg a filmet, az meg nem áll túlságosan távol a rendezőtől. Akár egy nagyobb volumenű lázadás is bekövetkezhet, ki tudja.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.03.04. 15:55:05

Az Álmatlanság volt Nolan legjobb filmje, azt a vonalat kéne folytatnia inkább.

Alex Mahone 2011.03.04. 17:20:03

@efes: az volt a legszarabb filmje :)

Amúgy Nolan az egyik kedvenc rendezőm. A Szárnyas fejvadászt pedig teljes szívemből gyűlölöm, mert egy májerkedő, vontatott szar. Úgyhogy rossz párosítás...

L'Angelus 2011.03.04. 17:21:54

@efes:
Akkor volt az Álmatlanság Nolan legjobbja, amikor James Cameronnak az Avatar a legvéresebbje!

Térjünk észre, emberek! Christopher Nolan addig nem hajlandó belefogni egy munkájába, amíg van függőben lévő más munkája, illetőleg ha nem lát elegendő potenciált egy történetben.

Inkább James Cameront vagy Guy Ritchie-t kérjék meg.

Spykes · http://cinemonkey.blog.hu/ 2011.03.04. 18:22:37

Ridley Scott a kedvencem, de a Szárnyast soha nem bírtam megérteni. Valóban vontatott. :) Ha Nolan megcsinálja a folytatást, még valami jó is kisülhet belőle. Valóban ő lenne az ideális rendező.

nikodémus 2011.03.05. 09:42:53

A Szárnyas fejvadász nagyon jó, nem kéne piszkálni, mindenesetre egy P. K. Dick sci-fi Nolannal jól hangzik. S még valami: Nolan rendezte már Rutger Hauert (Batman Begins).

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.03.05. 09:54:39

@Alex Mahone: @L'Angelus: Nolan egy erősen túlértékelt blockbuster-rendező, ebből a szempontból érvényes a Cameronnal való hasonlítgatás. Rendezőileg (tehát szakmailag) és művészileg az Álmatlanság magasan a Fekete Lovag és a többi felett áll.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.03.05. 09:55:55

@efes: A kérdés, hogy mi az igazság? Ha az Álmatlanság, akkor Nolan egy kurva, ha a többi, akkor az Álmatlanság csak kicsúszott.

L'Angelus 2011.03.05. 09:59:27

@efes:
"Rendezőileg" és művészileg "magasan" A sötét lovag "és a többi felett áll"??

Nem világos előttem, hogy ezt mi alapján állítod.

PhilipMorris 2011.03.05. 11:28:48

Jó rendező Nolan . Sokan tisztelik különböző okok miatt , legtöbben mint rendező ezzel én is egyet értek a másik ok pedig hogy nyilvánvalóan nem csak a pénzért csinál mindent . Nem vág bele mindenféle filmekbe nem törődve azzal hogy az milyen lesz hanem mindig jól választ .
Ezt bizonyítja az is hogy Nolan még nem csinált rossz filmet , akárcsak Tarantino.

Alex Mahone 2011.03.05. 13:29:04

@efes: elmagyarázod nekem, hogy a Memento, a Following vagy a Prestige (mert ezek a legjobb filmjei) mikor volt blockbuster? :)

A nép fia 2011.03.05. 13:50:10

Uwe Boll-t a Szárnyas fejvadász 2-höz!!!

countrypecos 2011.03.05. 16:48:22

@A nép fia: XD Na, az olyan is lenne. :P

countrypecos 2011.03.05. 16:49:27

@Na mi újság, Wagner úr?: Ja igen? Azt hittem, hogy a rendező nem tudta eldönteni, mi legyen. Egyébként a végső vágás nem lett jó. Nekem az európai mozis változat tetszett.
SPOILER: A végén, amikor nem a lifttel ér véget, hanem az autózással, a napfényben.

Na mi újság, Wagner úr? 2011.03.08. 13:33:58

@countrypecos: nekem is az tetszett, a stúdió is pozitív végkifejletet akart, de SPOILER az "igazi" vége asszem nem happy end, Dekard ugyanis valójában nem ember.

L'Angelus 2011.03.08. 14:28:10

Az Insomnia Nolan filmográfiájában kicsit olyan nekem, mint mikor K.I.T.T.-et indítja be először Michael, és átszakítják a hangár bejáratát.
süti beállítások módosítása