Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Schwarzeneggert elhalmozták filmajánlatokkal

2011.03.07. 10:35 koimbra 19 komment

Arnold Schwarzenegger visszatér Hollywoodba, de azért nem fordít hátat politikusi pályájának. Elnök ugyan nem lehet, de azért betölthet még néhány fontos pozíciót. Mindenesetre ettől függetlenül be fog vállalni egy-két filmszerepet. A TheArnoldFans oldalnak alkalma nyílt arra, hogy beszéljen az egykori akciósztárral, aki elárulta, hogy eddig több, mint egy tucat filmtervvel állították be hozzá.

" Eddig több, mint 15 filmtervvel kerestek meg, ezek között volt a Terminátor, de a Ragadozó (Predator) és a Menekülő ember (Running Man) remake is szóba jött,  más egyéb hasonló dolgokról is beszéltünk. Azért akadt sok eredeti történet is. " - mondta Arnie, majd hozzátette, hogy egy képregényhős szerepét is felajánlották neki. Elvileg majd március végén áll ki a nyilvánosság elé és megszellőzteti, hogy mi jöhet szóba.

Nem túl valószínű, hogy az Osztrák Tölgy bevállalna egy akciófilmet, ahol folyamatosan lőnie és rohangálni kell. Az már kiderült, hogy olyan karaktereket akar választani, ami illik a korához. Elképzelhető, hogy a With Wings As Eagles-re szerződik le, amiben egy öreg német katonát játszana a második világháborúban és azt a parancsot kapja, hogy öljön meg egy rakás gyereket. De e helyett inkább megmenti őket.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr142717713

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Arnold Schwarzenegger dedikációja 2011.03.07. 21:55:24

Mai hősünk a Terminator, azaz Arnold Schwarzenegger. Kalifornia kormányzója egyszer minden bizonnyal az USA elnöke lenne, ha nem hibázna az életrajzában az a bizonyos tény, hogy nem Amerikában született. (Igaz, léteznek olyan mozgalmak a tengerentúlon,...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.07. 10:42:46

Vajh, melyik szuperhős lehet??

Egyébként nem érzik úgy, hogy leszerepelt a Batman-ben??

Minek eröltetik??

Mese92 2011.03.07. 11:27:48

De hát a Batman4-en kívül egy csomó klassz filmje volt és a pasi eléggé közönség kedvenc, szóval.... nem szerepelt le :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.07. 11:42:11

@Mese92: Mint képregényhős azt írtam.
És abban igenis leszerepelt. ;)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2011.03.07. 12:03:26

máshol úgy olvastam, h már tuti, h egy képregényfilmben lesz szereplő:/
egyébként teljesen mind1, h milyen szerepben lesz, van egy masszív rajongótábor, ami rögtön ugrana a moziba, ha végre egy nagyobb szerepet vállalna el egy filmben (köztük én is).
:)

Mese92 2011.03.07. 12:18:52

LOL, szerintem miatta volt nézhető a Batman 4.

Alex Mahone 2011.03.07. 12:36:15

Ja, hogy az nézhető volt? :D

Amúgy meg teszek rá, hogy esetleg berozsdált, Schwarzi még mindig kemény.

Mese92 2011.03.07. 12:37:55

@Alex Mahone: Nézd, kölyökként biztos te sem voltál olyan kritikus :D

PhilipMorris 2011.03.07. 13:33:05

És beigazolódott , visszatért .
Alig várom már egy főszerepben az öreget :)

Alex Mahone 2011.03.07. 13:42:56

@Mese92: technikailag még most is kölyök vagyok, és valami veszettül kritikus :)))

Spawn85 2011.03.07. 13:59:00

@Mese92: Én 12 éves fejjel láttam moziban a "Batman és Robin"-t, és nekem akkor tetszett. Azóta megnéztem még egy párszor, és már annyira nem. :)

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2011.03.07. 15:17:55

Arnie-t a mozikba!!!:D Hát ez egy marha jó hír, remélem inkább valami eredeti felé fog húzni, mint remake.

a8zoli 2011.03.07. 16:00:16

arnod mint superman
clint eastwood mint batman a senior superheroes reteirment home nyuggervígjátékban.... rekord gázsiért :D

Rolee83 2011.03.07. 17:17:24

Azért a Predator remaket meg a Terminator remaket ne erőltessék... :D
Ez egy hülye vicc szerintem!

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.03.07. 17:33:19

Örömmel látnám újra a filmvásznon.:D Hajrá, Arnold!!!

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.03.07. 18:12:30

A mai napig imádom a Batman & Robint :D

gabbor 2011.03.07. 21:32:41

Avatar 2 valami gonosz földi parancsnok! Nagyon jó lenne! :)

Phxmike 2011.03.08. 08:55:56

Valami Ikrek szeru vigjatekban is szerepelhetne mert azokban is jo volt. Olyan mint a Stallone fele oreguras Expendables szerintem nem hianyzik mar neki.

Vagy egy jo politikai krimi amiben elnokot jatszhatna...!

L'Angelus 2011.03.08. 08:59:35

Hát, Leslie Nielsen már 60-as volt, mikor beütött a Csupasz Pisztoly.

COLT 2011.03.08. 18:34:13

yep, arnold is back
süti beállítások módosítása