Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

3D-ben jön a Doom remake

2011.03.09. 19:22 koimbra 25 komment

2005-ben mutatták be a népszerű számítógépes játék alapján készült Doomot, amiben Dwayne Johnson és Karl Urban akciózott. A jobbára középszerű produkciókat készítő Andrzej Bartkowiak filmje megérdemelten bukott el a kasszáknál, a folytatás szóba se került.

Az Universal azonban nem adja fel, nem tántorítja el a kudarc és inkább egy másik Doom filmet próbál összehozni. A remake-nek egyelőre nincs rendezője, a megfelelő forgatókönyvírókat gőzerővel keresik. Az új produkció 3D-s lesz. Állítólag a G.I. Joe mozis verziója által elért eredmény miatt gondolják úgy, hogy van esély arra, hogy egy jól jövedelmező mű születhessen.

A 2005-ös film tartalma: A Mars egyik távoli kutatóállomásán valami baj történt, az odluvai állomással megszakadt az összeköttetés. Ötös szintű karantén lép érvénybe, és bevetik a Gyorsreagálású Harci Osztagot. A Főtörzs vezette osztagnak sikerül lezárnia a Föld felé vezető átjárót, majd elindulnak felderíteni az állomást. A tengerészgyalogosok ismeretlen eredetű, rémséges szörnyekkel találják magukat szembe, amelyek lesben állnak minden fal mögött, és a telep termeiben és alagútjaiban ólálkodnak, hogy legyilkolják a még életben lévő embereket. (port)

Címkék: 3d doom miújság játékból film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr192725836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2011.03.09. 20:34:11

nekem spec tesztett és nagy kedvenc a game is .
napi schwaczi 5let Duke Nukem filmet vele!

mi komoly lenne kiszőkítve mint a vörös zsaruban ék alakú hajjal :D

Alex Mahone 2011.03.09. 20:38:16

Ó, hogy az édesapjukér' kell hat éves filmet rimékelni...

Shyllard 2011.03.09. 21:38:17

Sztem inkább a könyvsorozatot kéne feldolgozniuk, mert annak és a játéknak nem sok köze van egymáshoz. Hamár játékokat akarnak, akkor egy Terry Gilliam-as Bioshock-nak, egy Steven Spielberg/Peter Jackson-os WoW-nak, v Duncan Jones/Neill Blomkamp-os Mass Effect-nek jobban örülnék :D:D

COLT 2011.03.09. 21:40:24

szeribtem meg nem volt rossz a 2005-ös film, egynek simáén elment, egy délután meglehet nézni, max többször nem veszed elő. Viszont ezt elfogja vinni a hátán a 3d. nagyon remélem, legalábbis

Alex Mahone 2011.03.09. 22:01:29

@Shyllard: a Mass Effecthez hozzá ne érjenek, azt nem lehet filmre adaptálni. Gilliamet pedig nem hogy a Bioshockhoz, újabban filmhez nem szabad engedni.

mr.roper 2011.03.09. 22:29:05

amúgy már eljött az ideje hogy remakeljék a mr. és mrs. Smith-t is, hiszen már megvan jó hat éve hogy futott a mozikban...:-)és a Viasztestekre is kíváncsi lennék Justin Bieberrel mondjuk...:-))

COLT 2011.03.09. 22:57:06

Majd 6 év múlva amikor Justin beibert remakelik:D nah akkor lesz a világvége...

Rolee83 2011.03.10. 06:11:06

Erre a filmre ráfér az újrafeldolgozás, mert egy kalap szar volt!

Shyllard 2011.03.10. 06:26:00

@Alex Mahone: Mass Effectet simán lehetne, csak nem Shephard-ot kéne a középpontba állítani, hanem egy eddig ismeretlen karaktert. Gilliam-an meg nem vitatkozok, eléggé megosztja az embereket, én spec nagyon megnézném h egy kicsit több akciójelenetet igénylő filmmel mihez kezd.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.03.10. 06:45:27

Több fps-akciót lehet belevinni.

Több zseblámpával, persze.

kung - fúj (törölt) 2011.03.10. 07:06:33

A filmvégén a fps mód nagyon szar volt,akárcsak a film.
Sosem hittem hogy ilyet mondok:Jöhet a remake!

karbalán 2011.03.10. 09:39:02

Annak örülnék, ha ezúttal tényleg a pokolból jönnének a szörnyek. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.10. 10:04:17

@kung - fúj: Szerintem meg az fps-be való átváltás ért egyedül valamit benne. :)

L'Angelus 2011.03.10. 10:04:58

Valahol komikus számomra, hogy a neves hollywood-i rendezők között mindössze egy akad, aki határozottan elutasítja a 3D használatát.

Alex Mahone 2011.03.10. 22:14:38

@Shyllard: Mass Effect Shepard nélkül... Teeee... eretnek! :D

COLT 2011.03.10. 22:26:25

mass effect filmet is lehetne csinálni, csak nem lenne értelme, hollywood nem elég érett az ilyen komoly történetekhez, mert gondolom nem tévedek nagyot ha azt mondom hogy az első mass effect tele volt rejtett mélységekkel, és csupa csupa moralizálással, bár a kettővel nem játszottam, és az egytől se voltam hanyat zuhanva, de ettől függetlenül egy vacak mozival kár lenne tönkretenni. Inkább a GoW vagy a Doom, az csak egy szimpla badass motherfucker movie...

Krumplicukor1987 2011.03.11. 06:26:39

@Alex Mahone: Gilliam a világ egyik legjobb rendezője....

Shyllard 2011.03.11. 07:12:42

@Alex Mahone: Mert hogy máshogy lehetne megoldani, h filmre vigyenek egy olyan játékot, amit kb 6-féleképpen lehetett kijátszani? :D

COLT 2011.03.11. 10:31:45

@Shyllard: Hát eleve iogaz, hogy ennél a pontnál el is bukhatna az ötlet, ez olyan mintha egy zeneszámot akarnának megfilmesíteni. Egyébként a Dragon Age-t is lehetne emlegetni ennyi erővel!
De szerintem amik néhány éven belül megjelennek mint film játékból:
A Crysis filmje
Doom 3D
Halo movie
Gears of War Movie( esetleg 3d-ben)
Left 4 Dead Film

Egyébként nekem a Half Life 1-2-t filmesítsék meg, attól nagyobb játék nincsen:D

Shyllard 2011.03.11. 15:47:44

@COLT: Sztem a Crysis-t nem nagyon fogják megfilmesíteni, nem annyira eredeti és magával ragadó az az univerzum, h sokakat érdekeljen. Bár mindjárt kijön a 2, lehet h ezúttal nem csak a grafikára fektetik a hangsúlyt.

longhigy 2011.03.11. 15:53:27

a crysis 2-t minek megfilmesíteni?? az már maga egy film :D

öregember a kocsmából 2011.03.12. 07:56:31

Akkor lásuk,eddig voltak olyan remeake-ek amik régen jó filmek voltak de a remeake még a közelébe se ért 1-2 leszámítva. Most jönnek olyanok amikor már az eredeti is szar volt akkor mit is várjunk a remeake-töl.Hogy ennyire ne legyenek ötletek Hollywoodba azt nem akarom elhinni.

Alex Mahone 2011.03.17. 18:01:14

@Shyllard: attól, hogy kiveszed Shepardöt, a rajongók, akik nem a tiéddel egyező filmvéget kaptak, ugyanúgy sipákolnak majd :P

@Krumplicukor1987: én ehhez nem fűzök hozzá semmit.
süti beállítások módosítása