Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Heti néznivaló - Tatum a kilencedik légió nyomában, Ford a műsorvezető

2011.03.24. 18:27 koimbra 17 komment

Négy új filmre ülhetünk be, van fantasy, vígjáték és thriller is.

Álomháború (Sucker Punch): Zack Snyder saját ötlete alapján készítette el a fantasy filmet, amelyben 5 lány egy fantázia világban sárkányokkal, zeppelinekkel, szamurájokkal, zombiseregekkel küzd. A kritikusok utálják, az imdb-s vélemények viszont pozitívak.


A sas (The Eagle):
Kevin Macdonald készítette az alkotást, ebben Channing Tatum az apja által vezetett kilencedik légiót próbálja felkutatni és a jelképüket, az arany sast visszaszerezni.


Ébredj velünk (Morning Glory)
: Rachel McAdams egy producert alakít, akinek az a feladata, hogy nézetté tegyen egy reggeli műsort. Harrison Ford és Diane Lane játssza a két műsorvezetőt. Roger Michell műve nem érdekelt sok embert.


A kártyavár összedől (Luftslottet som sprängdes)
: Lezárul a Millenium trilógia. Lisbeth Salandert több ember megölésével gyanúsítják, ám nagyobb baja is van ennél, hiszen a politikai elit tagjai nem örülnek, hogy a lány sokat tud róluk.

Címkék: néznivaló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr712768719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.03.24. 18:37:42

a kritikusok meg szopjanak lovat :D

A nép fia 2011.03.24. 18:45:56

Mindenhol lehúzták a Sucker Punch-ot, de mondom mindenkinek: ez egy jó film! És olyan baromságokat írtak egy-egy helyen... pff... Nézzétek meg, hihetetlenül jó!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.24. 18:55:25

@A nép fia: Hát olvastam, de röhej...mit keresnek magvas történetet vagy kiváló párbeszédeket egy ilyen filmben? Az imdb-n egyébként eddig csak jókat írnak róla.
A sast valamikor beiktatom, a Morning Glory-t talán még hétvégén. A kártyavár összedől nem tetszett.

COLT 2011.03.24. 18:56:31

@Sanosuke: Igen, szerintem is, náluk már divat utálni a jó filmeket!
@A nép fia:
Persze, minden faszságot össze kell hordani állandóan, már csak a divat kedvéért is, de ismerjük az arany szabájt, divatból mindent lehet.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.24. 19:00:20

A legjobban tán az indexesen csesztem fel magam. Meg még ugye úgy tették ki a címlapra, hogy benne legyen a kurva szó, mert úgy sokan jönnek. Aztán meg adtak rá egy hat pontot, de mire? Majd észbekaptak és átírták 3-ra. Jó, nem illik beszólni más blogoknak, kollégáknak, de nehezen lehet megállni. Majd kiderül, holnap elmegyek a Sucker Punchra.

Dante McFarlane 2011.03.24. 19:19:53

Biztos a kritikusok homokseggszuálisak (úgy mint Puzsér), ezért nem jön be nekik a Sucker Punch. (Mert 5 jó suna van benne:))

Sanosuke 2011.03.24. 19:33:18

@koimbra: akkor jó szórakozást. :D

FayeFaye 2011.03.24. 19:37:45

A Morning Glory aranyos, van benne a nyolcvanas evek 1000km/oras hirados filmjeibol, mint a Network News es a Switching Channels, helyenkent vicces is, de DVD-n raersz megnezni.

Dante McFarlane 2011.03.24. 19:42:33

@koimbra: A geekz-es kritika után az indexesen baszódott fel az agyam. Most is sírok a szoba sarkában, mert nem értem milyenfajta emberek vannak Midgardon (Föld) hogy ilyen jó filmet ócsárolnak.

Drex 2011.03.24. 20:09:30

Sucker Punch-ot majd egyszer megnézem DVD-n,ha kijön,sok reményt eddig sem fűztem hozzá,a kritikák után ez meg csak megerősödött bennem. Azért az nem ritka,hogy egy blockbusternek szánt film sok negatív kritikát kap,de az,hogy mindenhol a földbe alázzák,az nem túl gyakori.
Az azért érdekes ,hogy egyes emberek mennyire kiakadnak más ember teljesen szubjektív véleményétől csak azért,mert ők másképp gondolják,értékelik ugyanazt a dolgot.

Mese92 2011.03.24. 20:09:56

Én csak egy kritikát olvastam még, ott mindent jónak találtak egészen addig, amíg a lánykák meg nem szólalnak. Öcsém, facsiga! Egyeseknek olyan hülye bajaik vannak :S Én alig várom, hogy meg tudjam majd nézni a Sucker Puncht!

Alex Mahone 2011.03.24. 20:15:33

@Sanosuke: általában nem kedvelem az ilyen véleményeket - ha nem tőlem származnak -, de kurvára igazad van, barátom.
Miért pont Snyder popcornmozijaiban kell mögöttes tartalmat meg rejtett szimbólumrendszerrel szőtt tanulságot keresni? Bazki, ahol percenként négy lassítás van, SENKI ne keressen magvas gondolatokat. Agy kikapcsol, nyál csorgat, szetiszfeksön. Ehelyett a sok marha pampog, hogy túl agyatlan. Cöhhh.

Különben is, a srác szerintem úgy kiírtam magát a Watchmennel, hogy felőlem az se bűn, ha ezután forgatókönyv nélkül dolgozik. Na ha valami, AZ nem popcorn, az meg pont azért nem tetszett egyeseknek, mert "olyan sok mindenről szól, hogy szétesik és végeredményben nem szól semmiről." Anyátok, az.
És elnézést kérek az gáláns, értelmiség sajátjaként kezelt értékeket nem feltétlenül felvonultató stílusomért.

Sanosuke 2011.03.24. 21:30:03

@Alex Mahone: érdekes : nem szereted az ilyen véleményeket, csak ha a tieid ? :o

Shyllard 2011.03.25. 00:02:20

@A nép fia: Egyetértek, egyes jeleneteknél tátva maradt a szám.
@koimbra: Sztem nem lesz csalódás, az olyan kritikusoktól ne várjunk sokat, akik pl a Király beszédét égi magasságokba emelik csupán a valóban kiváló színészi játék és intelligens forgatókönyv miatt.
@Mese92: Na mondjuk valóban elég bugyuták a párbeszédek, igazság szerint jobb lett volna, ha egy szó nem hagyja el senki száját sem, bár lehet h angolul nem voltak ennyire cikisek és tartalmatlanok a beszólások....

Amúgy a kritikusokat abszolút nem értem, mégis mire számítottak tőle? Ismerik a filmes múltját, tudják h a Watchmen-t mennyire a földbe döngölte a közönség nagy része és Az Őrzők Legendája is elég bugyuta volt. Szegény Snyder sztem ezekután egy ideig nem igen fog bepróbálkozni egy komoly filozofálgatós filmmel, gondolom tisztában van vele, hogy ráférne már egy 300-szintű siker, ígyhát visszatért a gyökerekhez és igazi hardcore geek filmet hozott el nekünk, amiben csak olyan szinten keressük a hiányosságokat, mint egy fasza game-ben, esetleg egy anime-ben. Vannak benne hibák, ezt sztem senki sem tagadja, de mégis olyan varázsa van a filmnek az arra fogékonyakra, hogy egy ideig sztem ez lesz a geek-ek istenkirályfilmje. Annak ellenére, h szinte biztos vagyok benne, hogy bukni fog (bár az amerikaikban ott a remény, mert ők szeretik az ilyesmit). Komolyan mondom, most életemben először láttam egy olyan fantasy-filmet, ami tényleg átadta azt az igazi, elborult határtalan fantáziavilágot, ami végülis sokaknak segít átvergődni a problémákon, esetleg amik néha eszembe jutnak az unalmas órákon. Snyder a szememben sokat nőtt, a Doctor Parnassus és az Inception után képes volt úgy megközelíteni az emberi elmét, mint még senki más, egyszerűen árad a filmből az, h a rendező tényleg mélységesen tiszteli és szereti azt, amit csinál.

A nép fia 2011.03.25. 18:48:36

@Mese92: Nem fogsz csalódni! Tényleg jó film, csak a helyén kell kezelni, nem várni hamleti drámát, csehovi mélységű karaktereket. Jól fogsz szórakozni, hidd el!
Azt mondta az egyik ismerősöm, hogy az apja ki volt akadva, amiért az egyik jelenetben az óriásszamuráj földhöz vágja a kis csajt, ő meg felállt és egy karcolás nélkül folytatta a bunyót. EZ EGY FANTASY!!!! Ráadásul álomban játszódik! Mit várt?!

Mese92 2011.03.25. 19:53:18

@A nép fia: @Shyllard: Köszi a visszajelzéseket! A párbeszédek miatt igazán nem aggódom, úgyis elleszek foglalva a látvánnyal (mondhatnám úgyis,nézek, mint Rozi a moziban:)) De amúgy el sem tudom képzelni, hogy mégis mi lehet borzalmas egy beszélgetésben, mitől lehet bugyuta xD Az meg, hogy egy vézna nőszemély kiüti lazán az ellenfelét meg nem új, eléggé sok filmben a bombázók már nem a védtelen báránykát játsszák, hanem a gonosztevő verőt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.26. 11:17:31

@A nép fia: Szerintem nagyon jó volt, azt hozta, amit vártam tőle, egy 8-ast megérdemel. Ha kitörlöm a csipát a szememből szerintem összerántok róla valamit:)
süti beállítások módosítása