Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

2013-ra ígérik az Igazság Ligáját

2011.03.29. 10:49 koimbra 36 komment

Jeff Robinov, a Warner elnöke megerősítette, hogy a következő Batman film és a Superman reboot 2012-ben kerül a mozikba. Az Álomháborút ért rengeteg negatív kritika és vélemény ellenére továbbra is kitart Zack Snyder mellett, aki biztos, hogy meg fogja rendezni a Superman produkciót. A stúdió célja az, hogy 2013-ra összehozzák a DC néhány szuperhősét, azaz megalakulna az Igazság Ligája.

Érdekes, mivel a Warner 2008-ban azért intett be George Millernek hetekkel az Igazság Ligája forgatása előtt, mert először egy-egy külön filmet akartak készíttetni a DC fő hőseiről. Adam Brody játszotta volna Villámot, Megan Gale lett volna Csodanő, Armie Hammer pedig a denevérkosztümöt húzhatta volna fel. Olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy Millernek ki kellett írnia Supermant és Batman a Ligából, előbbi távolmaradását azzal indokolták volna, hogy megölte Doomsday, utóbbi pedig kilépett a csapatból. Mindenesetre Robinov optimista, kizárt, hogy 2013-ra megvalósuljon a produkció.

Címkék: képregényből film igazság ligája

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr182781292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.29. 14:05:31

Rajzfilmben szeretem a Ligát, filmben nem tudom, hogy hogy működne.

Shyllard 2011.03.29. 14:45:51

Most olvasom a Marvel Civil War-ját és én inkább azt mondom, h fenébe az Igazság Ligájával, a DC hősök nem szuperálnak együtt olyan jól, mint a Marvel-esek, ők ink mind-mind kapjanak egy külön filmet/triológiát, minthogy legyen egy elhamarkodott JL-ünk. :S A marvelesek pedig 2018-ig dobjanak össze 3 Bosszú Angyalait, aztán pedig kezdjenek neki a Civil War-nak, mert annak vmi fenomenális a sztorija.

L'Angelus 2011.03.29. 14:50:46

Nem érdekel hány kurvapecér mániákus zöldéhes producer meg stúdiófőnök alantaskodik már megint: Superman még lehet, de Batmant hagyják ki az Igazság Ligájából, ha a filmprojekt tényleg beindulna!

Jeff Robinownak meg üzenem, hogy penderítse valagra a lüke cimbijeit, akik még mindig itt tartanak! Némelyikük anno a Superman V-et a IV.-ből kivágott jeleneteket akart telerakni, olyan ötletek kerültek képbe, mint: röpképtelen páncélos Superman, Superboy, egy jegesmedve, egy meleg robot (!!!) stb. És ezt nem én találtam ki: valamelyik producer ilyen figurákat akart a filmbe zsúfolni játékeladás címén, mint a Batgirl és Robinnál esett 1997-ben!

A nép fia 2011.03.29. 14:59:39

Félek, hogy ennek a filmnek nem csak, hogy semmi értelme nem lenne, de már most szaglik a bukta.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.29. 15:01:02

@Shyllard: A dc nek, meg a ligának is vannak olyan történetei, hogy azok után azt mondanád, hogy ide neked a liga filmet.

Shyllard 2011.03.29. 15:07:31

@doggfather: Persze, viszont sztem akkor sem kéne elhamarkodniuk és gyors összedobni egy "szódával elmegy" stílusú Igazság Ligáját. Gondolj bele: A mostani Batman-t mégis hogyan raknák bele a team-be? Az meg nem megoldás, h nem szerepel benne, mert ő az egyik alapítótag, olyan nincs h most meghalt... Ja meg persze Superman se szerepeljen.... Mintha a Bosszú Angyalaiba nem raknák bele Vasembert, meg Amerika kapitányt....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.29. 15:19:49

@Shyllard: persze, hogy nem, össze kéne rakni rendesen, nem rögtön csapatfilmet, hanem, mint a marvel egy egy szóló, majd utána csapatfilm.

BuB 2011.03.29. 15:24:09

Sztem beleférn ez a "reális" Bats is a csapatba. A többiek filmre lépése még úgyis filmesítésre vár, csak akkor azokat is kicsit "reálisabbra" kellene venni és megférnek egymás mellett.

Shyllard 2011.03.29. 15:32:15

@BuB: Viszont Snyder Superman-je mégis hogy fog megférni Nolan Batman-je mellett?:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.29. 15:36:37

@Shyllard: Nem hiába van Nolan is a Superman fedélzetén, majd kitalálják ügyesen.

Shyllard 2011.03.29. 15:47:07

@koimbra: Sztem ő ott inkább csak a durva sztoribeli csavarokért lehet a felelős, Snyder eddigi (főleg legutóbbi) munkásságát figyelembe véve aligha hiszem, hogy túlságosan földhöz ragadt lesz Superman... Ami sztem csak jót tesz a hősnek

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.29. 15:57:59

@Shyllard: közben eszembe jutott, a civil war-ról, hogy azt se tudnák megfilmesíteni, hosszú lenne nagyon.
Ahogy az xmen 4től is azért félek, mert a 3at úgy fejezték be, hogy a Főnixre utaltak, nah az is egy sokkal hosszabb történet annál semmint másfél két óra hossza.

Shyllard 2011.03.29. 16:09:21

@doggfather: Sztem a stúdiókat nem riasztja el a filmkészítéstől annak a lehetősége, hogy esetleg egy történetet több részben kell megcsinálniuk :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.29. 16:17:39

A Civil Waron addig nem is tudnak gondolkodni, míg nem szerezték vissza az összes megfilmesítési jogot. És az X-Men meg a Pókember filmek elég jól tejelnek, így a stúdiók sem fogják csak úgy visszaadni. Más részről azért sem lenne értelme, mert túlzsúfolt lenne, még akkor is ha lebutítják. Ezeknek a szuperhőscsapat alkotásoknak akkor érdemes nekilátni, ha nincsenek benne sokan. Szerencsére az X-Men filmekben sem erőltették, hogy bemutassanak mindenkit és szerencsére a Bosszú Angyalaiban sem lesznek túl sokan. Nem lenne mindenkire elég idő.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.29. 16:33:13

@Shyllard: az is igaz.
@koimbra: Főleg úgy, hogy előtte a szereplőknek már volt egy saját külön filmjük, vagy a Vasembernek, Hulknak kettő is.

Mese92 2011.03.29. 17:08:56

Szerintem (bár inkább DC-s vagyok) a Bosszú angyalai sokkal jobb ebben a kategóriában, elég lenne csak az.

Sanosuke 2011.03.29. 18:48:02

ha meg akarják csinálni a JL-t akkor batmant ki kell hagyni, mert ő az egyetlen akinek semmilyen szuperképessége sincsen.

Sanosuke 2011.03.29. 18:54:24

a képregényekben meg rajzfilmekben működik az hogy Joker 13-szorra is megszökik az sárgaházból , vagy hogy a Zöld manó megint visszatért, pedig nemrég meghalt.

a civil war meg elég hosszú történet, abból nagyon nehét filmet készíteni.
talán ha 3-4 felé vágnák akkor talán működne.
meg akik nem olvassák a képregényeket, azt se tudják ki kicsoda, milyen szándékból harcol, egyáltalán hogy kerül oda.

ami működik és élvezetes a képregényben nézve, az filmben már nagyon bénán hat.

én inkább egy több részes rajzfilmet csinálnék belőle, a 80-90-es évekbeli kinézettel.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.03.29. 18:56:29

Engem érdekelne nagyon. De ha megcsinálják legyen igényes, ne összecsapott fércmunka. Rajzfilmben imádtam őket, senkit sem szabad kihagyni belőle. Az pedig szintén biztos, hogy több részes lenne. (már ha jól tejelne) Persze ez még nagyon a jövő zenéje.

Sanosuke 2011.03.29. 18:56:40

nem tudom ki látta az új bosszú angyalai rajzfilmeket.
elég bénácska :)

viszont a JL unlimitedet imádom, mennyi szuperarc van már benne :D

Sanosuke 2011.03.29. 18:58:23

és ha mindkét szupercsapat tarol a kasszáknál, akkor lehet máris gondolkodni a JL vs Avengers and x-men-en :D

Sanosuke 2011.03.29. 19:00:55

én a studiók helyében az ilyen nagy terjedelmű műveket csakis rajzfilm sorozatban csinálnám meg.

Shyllard 2011.03.29. 19:37:30

@Sanosuke: Azt, h nem tudják ki-ki, simán meg lehetne oldani kis 10 perces, igényes filmekkel, v egy fasza intro-ban bemutathatnák a történetüket.

Sanosuke 2011.03.29. 19:49:31

van egy Marvel történet amit Rodrigez bácsi kurva jól össze tudna heggeszteni.

méghozzá a Punisher kills the marvel universet :D
jó vicces és véres, kemény akciókkal és poénokkal :D

mr.roper 2011.03.29. 21:04:32

Snyderrel nincs semmi probléma sz.tem, már két elég jól sikerült képregényfilmet is letett az asztalra, csak a forgatókönyvírást, csak azt hanyagolná...(Sucker Punch:-))

Cucuminator 2011.03.29. 22:20:27

@Sanosuke: Azóta a Punisher a kedvencem :D Szerintem ő a legkirályabb képregénykarakter az univerzumban :D Én Marveles vagyok, a DC az túlzott szerintem és Superman egy vicc. Mi az, hogy szinte legyőzhetetlen (kryptoniton kívül)? Az új Batmant szeretem, mert tényleg stílusos és jó. én amúgy is a reális karaktereket szeretem. A JL rajzfilmet én személy szerint nem szerettem.
@koimbra: Nincs valami hír az új Punisher filmről? Mondjuk szerintem Ray Stevenson az IGAZI MEGTORLÓ. Az utolsó Punisher film valami eszelős lett. Simán a legjobbak között van. MIÉRT CSERÉLIK LE RAYT?

Sanosuke 2011.03.29. 22:29:45

@Cucuminator: nekem mind a 3 film tetszett :D

Lundgren és Jane is jól hozták a karaktert :D

esetleg lehetne egy női megtorlő :D

Mese92 2011.03.29. 22:32:55

@Cucuminator: Supermant én sem kedvelem túlzottan, csak a Christopher Reeve féle filmek tetszettek. Nem tudom miért, igaziból tök ósdi, de mégis tapsikálok, ha megtudom nézni. Batman meg abszolút kedvenc. Punisherrel utoljára egy pókember rajzfilmben találkoztam, de szimpatikus volt.

Kissé Off: Anno a DC ólomfigurákat árult és hozzájuk egy rövidke magazint is, emlékszik valaki? És ha igen, vett is?

mr.roper 2011.03.29. 22:46:04

@Sanosuke: nekem is tetszett a Thomas Jane-féle Megtorló, és nem igazán értem hogy miért fikázták oly sokan?:-)

Cucuminator 2011.03.29. 23:01:50

@mr.roper: Ja nem volt rossz, csak a film végén volt csak vmi akció. A Lundgreneset sajnos még nem láttam :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.03.30. 08:13:06

@Mese92: Természetesen vettem, Jokert mi mást. ;)
@Sanosuke: @mr.roper: @Cucuminator: csatlakozni tudok csak, szerintem is jó volt Jane is.

Spawn85 2011.03.30. 11:08:15

@Cucuminator: Én olyan pletykákat hallottam, hogy először is a Marvel visszaszeretné vásárolni a Megtorló jogait.
Aztán állítólag az új filmet Stevenson rendezné, és ő is lenne a főszereplő. Persze, ezek csak pletykák...

Amúgy nekem sem volt komoly gondom a Thomas Jane-es verzióval sem, csak szerintem a másik két feldolgozás jobban visszaadta a képregény hangulatát.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.30. 11:10:30

@Spawn85: A Megtorlót már visszaszerezte. Ray Stevenson akar lenni ismét a főhős, de a Marvel reboot-ot tervez, más részről Stevensonék verziója bukta volt, nem tartom valószínűnek, hogy ismét őt tennék meg főszereplőnek.

Spawn85 2011.03.30. 11:12:21

@koimbra: Ja, már vissza is szerezték? Akkor erről lemaradtam. :)

Ja igen, tényleg azt csak Stevenson említette az egyik interjújában, hogy szívesen eljátszaná még egyszer a Megtorlót, sőt rendezné is a filmet.

Cucuminator 2011.03.30. 18:59:05

@koimbra: De RAY STEVENSON volt az igazi Megtorló! Szerintem baromi jóra sikerült az új film. Tüntetést fogok szervezni :D Olyan stílusban kéne csinálni mint a legutóbbi.
süti beállítások módosítása