Elköltöztünk: filmdroid.hu
Ratner átpártolt egy másik Herkuleshez
2011.04.28. 21:10 Szólj hozzá!
Még tavaly júliusban esett arról szó, hogy Brett Ratner újra elhozza Herkulest a vásznakra. Azonban a rendező időközben más produkción kezdett munkálkodni, hagyta a fenébe a görög hőst, legalábbis egy darabig. Ám Ratner ismét közelébe került a figurához, de ezúttal egy teljesen más produkciót nézett ki magának, ez pedig a Hercules: The Tharcian Wars című alkotás és az MGM háza táján szeretnék összehozni a filmet. A tervezet Steve Moore képregényén alapszik, amiből Ryan Condal rittyentett forgatókönyvet.
Jó 3200 évvel ezelőtt egy meggyötört férfi rótta útját, aki se isten, sem ember nem volt. A neve Herkules, Zeusz fia és ezért világéletében csak szenvedett. Letudta a 12 küldetését, elvesztette családját, hátat fordított az isteneknek és csak a véres csaták nyújtottak vigaszt számára. Az évek alatt hat hozzá hasonló lélekkel hozta össze sors, soha nem kérdezték egymást, hogy merre tartanak vagy hogy kiért harcolnak, csak azt, hogy mi lesz a fizetség. A zsoldossá lett legényeket Trákia királya kéri fel, hogy képezzék ki embereit a világ legütősebb hadseregévé. Ekkor eszmélnek csak rá, hogy hova is süllyedtek, mivé lettek és nagy árat kell fizetniük, hogy jóvátegyék bűneiket.
Címkék: miújság herkules fantasyhír
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.