Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mi lesz a betervezett bin Ladenes filmekkel?

2011.05.02. 14:34 koimbra 8 komment

Morgan Spurlocknak nem sikerült meglelnie Oszama bin Ladent, hiába kereste több hónapon át, útját meg is örökítette, de egy idő után feladta és visszatért feleségéhez. Ám az amerikaiak legnagyobb ellenségének kikiáltott Al-Kaida vezetőt nemrég végül lelőtték egy gondosan kivitelezett művelet során. Hollywoodban két projekten is dolgoztak, amely bin Ladenről szólt volna, ezek most némileg átírásra kerülnek, illetve nem lenne meglepő, ha a közeljövőben gomba módjára szaporodnának meg az Al-Kaidáról szóló projektek.

Az egyik betervezett alkotás a Kill Bin Laden tervezet volt, az Oscar-díjas Kathryn Bigelow és Mark Boal készítette elő a filmet és azt a történet mesélték volna el, amikor kommandósok megpróbálták becserkészni az első számú körözött személyt,  az akció nem járt sikerrel. A főszerepre először Michael Fassbander neve jött szóba, jelenleg Joel Edgertont próbálták leszerződtetni, aki a Snow White and the Huntsman filmben is érdekelt, a Bourne Legacy-ra is esélyes volt, ám ott Jeremy Renner írhatta alá a szerződést. Az eset hatására elképzelhető, hogy Bigelow hagyja a francba a filmet, bár még az is előfordulhat, hogy jelentős változtatásokat hajt végre a szkripten és mégis megcsinálja a produkciót. Majd kiderül és az is biztos, hogy mire lesz valami az alapanyagból, addigra Edgerton is más vizeken fog evezni.

Ha a rendezőnő mégis fiókja mélyére süllyeszti a tervezetet, akkor sem maradunk bin Ladenes film nélkül, mivel a Paramount berkein belül már 2006 óta formálódik a Jawbreaker, amihez Gary Bernsten szolgáltatta az alapanyagot. Az úriember a hírszerzésnél dolgozott és a terroristavezér utáni afganisztáni hajszáról emlékezett meg regényében. Bernsten részletesen beszámol arról, hogy a csapatok hogyan fésülték át Tora Bora barlangjait. A forgatókönyvet Ralph Pezzullo vetette papírra, a stúdió később Cyrus Nowrastehet kérte fel arra, hogy ezt írja át. Oliver Stone szemezett a produkcióval és úgy gondolta, hogy a World Trade Center után hozzá is látna, a fejeseknek nem tetszett a szkript, ezért behúzták a vészféket. Még az is felmerült, hogy a  Jack Ryan franchise következő része legyen a produkció, ám erről is lemondtak.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr562871750

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pakisztánban bemutatták a halott bin Ladent 2011.05.02. 17:33:05

Már lehet látni a halott bin Laden fotóját....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.02. 18:04:44

Hogy én hogy utálom Bigelowt, meg A bombák földjént. Meg az összes amerikai hadsereg meg háború ajnározó filmet. A Hurt Locker szerintem egyenesen gusztustalan.

A Testvérek na az jó, a képernyőről kifolyik a háborúellenesség. Amúgy írtam is róla egy elemzést ( movietank.blog.hu/2011/02/02/testverek_43).

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.02. 18:06:18

A fenti linkre valamiért azt írja ki, hogy nincs bejegyzés, pedig van. Na mindegy aki érdekel a nevem mellett a blogom címére kattintva megtalálja az írást.

2011.05.02. 18:49:40

@Sparrow: egyszerű, mert a záró zárójelet beleraktad a linkbe.

2011.05.02. 19:00:48

@Sparrow: mármint szívesen :)

Dexter007 2011.05.02. 19:17:14

a Testvérek-ből a dán eredetit érdemes megnézni, nem a gyenge amcsi riméket...

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2011.05.02. 19:36:33

@Dexter007: Igen, ezt már más is mondta nekem. Mindenképpen megfogom nézni a dánt is, mert az amerikai is nagyon tetszett.
süti beállítások módosítása