Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megvalósulhat az Utánunk a tűzözön folytatása

2011.05.20. 17:08 koimbra 1 komment

Renny Harlin 1996-ban tette le az asztalra az Utánunk a tűzözön (Long Kiss Goodnight) akciófilmet, amelyben Geena Davies és Samuel L. Jackson lövöldözhetett. A produkció nem muzsikált valami fényesen, ám 2007-ben Jackson megpendítette, hogy elképzelhető, hogy megvalósul a folytatás, ráadásul Harlint is érdekelné a dolog. Akkor azt mondta, hogy Davis biztosan nem fog visszatérni, a színésznő által játszott nő lányára koncentrálnának, aki meg akarja találni anyja gyilkosát.

A DenofGeeknek sikerült néhány mondatot váltani Harlinnal, aki elárulta, hogy nincs elfelejtve a második rész. "Jelenleg egy forgatókönyvírót keresek, aki képes az első részhez hasonló karaktereket megálmodni és ugyanolyan humort, akciót bemutatni. Samet (Jackson) teljes mértékben érdekli a film, 100 %-ig kitart a produkció mellett." - mondta Harlin, majd folytatta "A tervem az, hogy Geena lányára összpontosítanának, az előző filmben még csak hat éves volt, mostanra már 21 lenne."

 

Címkék: miújság sequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr972919609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2011.05.21. 01:01:23

ha ez is Shane Black tollából érkezik akkor:AKAROM EZT A FOLYTATÁST!!!:-)))
süti beállítások módosítása