Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A 80-as évek: Űrgolyhók

2011.05.29. 18:59 koimbra 89 komment

Ebben az évezredben kevés jó paródia készült (talán egy sem?), ám ha visszatekintünk a 80-as évekre kapásból négyet is lehet mondani: Csupasz pisztoly, Airplane!, Top Secret és az Űrgolyhók. Utóbbi a Csillagok háborúját figurázta ki, Darth Vaderből Lord Helmet lett, Han Soloból Lone Starr, Csubiból pedig Morzsa. Starrnak ki kell szabadítania Helmet fogságából Vespa hercegnőt, e közben pedig minden pillanatban Lucas klasszikusát parodizálják.

A filmet Mel Brooks dirigálta, aki talán maga is látta, hogy a Drakula halott és élvezi után már nem tudna jó poénokat szállítani. Bill Pullman játssza a főhőst, karrierje során szinte minden műfajban kipróbálta magát, Morzsát pedig a megboldogult John Candy formálta meg. Rick Morranisre előszeretettel bíztak vicces mellékszerepeket, a 90-es évek közepétől már nem igen kapott jó ajánlatokat. Daphne Zuniga számára sem termett túl sok siker, így egy idő után inkább a tévés alkotásokat részesítette előnyben.

És egy jelenet, itt is találsz egyet.

Címkék: 80as évek

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr422941437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2011.05.29. 19:20:16

Imádom ezt a filmet. Ha a barátaimmal a jó vígjátékokról esik szó ez mindig előkerül. Ilyenkor megy a filmből való idézgetés és azon vesszük észre magunkat h szinte az egész filmet elmondtunk. Mindig tudok röhögni ezen a filmen. És mindig találok benne valami új dolgot amit eddig nem vettem észre. Hatalmas nagy film. Imádom. :D Hát igen volt idő amikor még nem a szarós, fingós viccek vitték a prímet egy vígjátékban mint mostanában a Rob Schneider féle förmedvényekben ....

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.29. 19:22:15

nagyon jó paródia, sőt az egyik legjobb ami valaha készült szerintem.

Sanosuke 2011.05.29. 20:11:08

ez egy kibaszott állat paródia lett.

én kiváncsi vagyok Lukácsnak hogy tetszett ez akkor :)

baj van a radarral. itt vagyok az orra előttr
valami baj van a radarral . mit akar ? baj van a radarral :D

Logicka 2011.05.29. 20:13:04

Bár szembeszállnék a kezdő feltevéssel (Szerintem a Shaun of the dead és a Hot fuzz kiemelkedő alkotások, utóbbit amerikaszerte feladják kötelező olvasmánynak forgatókönyvíró - tanoncoknak.)tény, hogy a műfaj elsorvadt. Mel Brooks nem egy remekművet alkotott, de ez volt az egyik legjobb. A negyedik falat ilyen stílusosan senki se törte át :)

gisss 2011.05.29. 21:31:11

@Logicka: Nekem is pont ez jutott az eszembe. Nálam a Shaun of the Dead, és Hot Fuzz simán megelőzi a 80as évek paródiáit.

Spawn85 2011.05.29. 22:45:31

@Logicka: Egyetértek, a "Shaun of the Dead" és a "Hot Fuzz" hatalmas filmek voltak. :)

Az "Űrgolyhók"-at meg nem is tudom, hogy hányszor láttam már, de újra tudom nézni még egy párszor biztos. :)

little2 2011.05.30. 00:09:01

KEEP FIRING, ASSHOLES!:D:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.30. 10:42:07

A Haláli hullák vagy a Vaskabátok hatalmas filmek voltak, de ezen kívül nem sok jó készült.

FayeFaye 2011.05.30. 14:12:17

Rongyosra neztem a VHS-t gyerekkoromban.:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.05.30. 14:39:50

Nagyon jó film! Én könnyesre röhögtem a poénokon! (Fésüljük át a sivatagot!)

Az a gond, hogy nem csak a Csillagok Háborúját kell ismerni, hanem sok más "régi" filmet is (pl. az eredeti Majmok Bolygóját), hogy valóban élvezni lehessen.

johevi 2011.05.30. 23:18:34

Egy Zeppelin!!! És most mégtöbben vannak!

Thrasher 2011.05.30. 23:19:45

zseniális.
régebben még Brooks, meg a ZAZ-trió jelentette a paródiát, most meg már a Scary Movie, meg az ilyen fosok...

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.05.30. 23:52:06

Amikor Csillagok háborúja maratont tartok (mindkét trilógia) a végén mindig meg kell néznem az Űrgolyhókat, mert valahogy így teljes az egész. Az pedig tökéletes kocsi felirat, hogy Senki kedvéért sem lassítunk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.31. 00:38:44

Hány balfasz van a hajómon? JELEN URAM!!!

Teleport a másik terembe.

VIRGIN ALARM!

www.youtube.com/watch?v=4lZn7xYfEt8

Neuroxyde 2011.05.31. 00:52:37

Fésüljék át a terepet (H)

cso zsi 2011.05.31. 01:06:36

Nekem anno még alámondással volt (van??) meg vhs-en. Aztán megjelent szinkronosan, és néhány poén nem ült annyira, mint ahogy a srác előadta egymaga. Mindenesetre a paródiák között dobogós helyen van így is.

JohnHenry 2011.05.31. 01:54:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Hány balfasz van a hajómon? JELEN URAM!!!"

sejtettem, csupa balfasszal vagyok körülvéve :-D

mielőtt elképzelhetetlen sebességgel távoznék: valaki kérdezte, mit szólt hozzá lucas.
azt nem tudom, de keresett rajta bőven, merthogy a stáblista végén ott van az ILM is, a fénykardos részt ők csinálták.

Ákom 2011.05.31. 05:52:27

Pedig szerintem van még egy hatalmas paródia, mégpedig a Galaxy Quest :D:D

para_noir 2011.05.31. 07:07:12

@Ákom: az egy gyönyörű film:))
Nekem még az évtizedből a Kidobós sírva röhögős, a régiek közül meg kimaradt a Nagy durranás I-II méltatása.

vornia 2011.05.31. 07:25:03

Imádtam / imádom ezt a filmet...

de annyit had jegyezzek meg hogy igazából csak a hülye szinkronban volt az Morzsa..mert eredetileg BÖFFF a neve kutyának.
Ugye így jött ki eredetiben jól a poén mikor bemutatkozáskor beleböfögött a hercegnő arcába.
Aki közölte hogy ezt az ő társaságában nem illik.
Erre ő értetlenül,de hát ez a nevem.
A szinkronban a Morzsa névvel ez a jelenet teljesen értelmetlen volt.

2011.05.31. 07:39:36

nagyon nagy film, mostmár dvd-n is megvan :D

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.31. 07:42:36

@johevi: az a Nagy Durranásból van (Top Gun paródia).
Meg nem kéne kihagyni a Horrorra akadva sorozatot sem a jó paródiák közül! :)

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.31. 07:44:04

@Thrasher: szerintem nem ismered az eredeti filmeket, azért mondod, hogy fosok... :D

breakair 2011.05.31. 07:53:15

We break for nobody! :)

Flúgatlan 2011.05.31. 07:54:55

Nekünk is kedvencünk otthon.

Járulékos haszna: hozzájárult, hogy a gyerekek Star Wars rajongása értelmes szintre csökkenjen és azt is csak egy érdekes filmnek tartsák, ne vegyék túl komolyan.

paráznabillegető 2011.05.31. 07:55:22

szóval a hullajó szart sem ér.
meg az evil dead sorozat sem.
aha, aha.

Nyomek 2011.05.31. 07:57:17

Ja, más filmek is parodizálva voltak benne. A majmok bolygóján kívül még az Óz a csodák csodája is megvolt és az Alien-re emlékszem.
(a specialitásunkat kéri? a másik asztalnál kijön a csávóból a kisalien, mire az: "már megint te vagy?" , ami aztán valami Fred Astaire korabeli táncba-énekbe kezd.)

A neveknél Jabba a Hutt helyett Pizza a Hut lett a főgonosz és úgy halt meg, hogy bezárták egy helyre és nem adtak hozzá ketchupot. :-)

Voltak benne jó poénok: az eskető pap, az űrgolyhók beintős köszönése, a balfaszok, "húzza fel a rostélyt, mert nem látom, miket grimaszol alatta", sivatagban húzzák a nagy ládát, amiben egy óriási hajszárító van, kidobja mérgesen a hajszárítót, majd húzzák tovább a ládát ("jobban haladunk"), a kis jawák hejhóznak, mint a hét törpe, összeakadnak a lézerkardok, amiket az ágyékukból növesztenek ("az enyém nagyobb"), a "Schwarz" ...stb.

Én a yoghurttal nem igazán tudtam mit kezdeni, az már kicsit sok volt nekem.

Thrasher 2011.05.31. 08:00:28

@al kotmány aláiro álamfö:
nyilván bazmeg, mert a Scary moviek akkora hatalams rétegfilmeket parodizálnak, hogy a roppant kifinomult poénjaikat nem bírom felfogni, nem pedig az a baj, hogy hugyozósszarósfaszos poénokkal van tele...
kommersz hülyegyerek, jó blogon vagy...

ZON 2011.05.31. 08:05:53

Az Alienes részen hányszor röhögtem könnyesre magam....

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.31. 08:08:16

@Thrasher: jól van, ostoba barom... anyukád biztos örült, hogy egy ekkora faszt növesztett, amekkora te vagy.

fidesz = házmesterek pártja 2011.05.31. 08:09:25

@Thrasher: ja bocs... már megint elfelejtettem, hogy egy csökött "agyú" fikagép vagy.

Nyomek 2011.05.31. 08:12:37

"A filmet Mel Brooks dirigálta, aki talán maga is látta, hogy a Drakula halott és élvezi után már nem tudna jó poénokat szállítani."

A Drakulát 69 évesen rendezte, 16 éve! Az is dicséretes, hogy egyáltalán még él.
Egyébként a film alapja a Bram Stoker-féle Dracula, ami annyira nem ismert szerintem Mo-on. Szerintem speciel nem is jó az alapfilm, egyszerűen unalmas.

A fuszeklik fejedelmét még kiemelném tőle, ami az Űrgolyhókhoz hasonló kategória. Csak az ront az értékéből, hogy magas labdát csapott le. A Kevin Costner féle Robin Hood gyalázatos volt, tele hatásvadász jelenetekkel, százéves klisékből előrántott karakterekkel.

NIMFAS 2011.05.31. 08:24:04

Óriási film! MegaLOL

Nekem ez benne van az örök kedvencek listában! :D
Egyébként a Ne légy barom (ha iszod a juice-od a gettoban)is hasonlóan hattalmas alkotás volt anno ...

TuskóHopkins 2011.05.31. 08:36:27

-Látta, hogy mit csináltam?
-Nem uram! Nem láttam, hogy megint a babáival játszott.

Noxin 2011.05.31. 08:40:27

És az Airplane I-II?
ááááááá, de jó kor is volt az...

szepi79 2011.05.31. 09:06:22

@shitgun2: akkor még a haláli fegyver is.

Thrasher 2011.05.31. 09:14:34

@al kotmány aláiro álamfö:
kérlek, írj még, minden egyes mondatoddal azt támasztod alá, hogy egy buta, műveetlen kis senki vagy.

Samott 2011.05.31. 09:15:24

@Nyomek: "a specialitásunkat kéri? a másik asztalnál kijön a csávóból a kisalien, mire az: "már megint te vagy?" "

Az a "csavo" John Hurt volt, aki az eredeti Alien filmben is ugyanezt a szerepet jatszotta... ez az igazi kikacsintas. :)

Pernahajder Viktor 2011.05.31. 09:22:57

Top Secret még nem volt? Ej, ej :-)))

nyaf-nyaf 2011.05.31. 09:28:56

@Logicka: @shitgun2: @al kotmány aláiro álamfö: @Nyomek:
Elnézem nektek, hogy talán egy párhuzamos világban léteztek, de a mi világunkban az általatok felsorolt filmek (The Fuzz 2007!!!, Shaun of the Dead 2004!!!, Scary Movie 2000-től!!!, Fuszeklik fejedelme 1993, Nagy durranás 1993, Haláli fegyver 1993) egyike sem 80-as évekbeli film. Ezért az összes érveléseteket innentől kezdve trollkodásnak nyilvánítom.
A blogbejegyzés neve is az, hogy A 80-AS ÉVEK.
Nőjetek már fel végre, ha már úgy döntöttetek, hogy írogattok össze-vissza. Vagy ott van az imdb.com, ahol utánanézhettek a filmeknek, vagy esetleg a google.com ha még nem hallottatok róla esetleg, mert mi a mi világunkban azt szoktuk használni a keresésre....

Cicavadász 2011.05.31. 09:31:50

Két verzió volt belőle valamikor, amit először láttam azt sehol nem találom azóta.

Az intronál az "űrhajó" mögé volt kötve egy csomó szarság, Fürdőkád, zuhanyzó, vödrök, stb... volt vagy 3 perc amig csak azokat a szarokat mutatták.

És nem vaskalapnak, hanem dőlt vödörnek hívták benne "Darth Vader"-t.

még pár apró dologban eltért a 2 változat, de már qrva rég volt...

nyaf-nyaf 2011.05.31. 09:33:13

Mellesleg a film gyerekkorom egyik nagy kedvence :)
Az egyik sulis barátomnak is VHS-ként volt meg, és mentünk át hozzá megnézni, hogy azután lenyomjunk egy kis futballmeccset, vagy batman-t a C64esükön. Nagy burzsujok voltak :)

kotyomfitty 2011.05.31. 09:53:11

Azt nem ertettem a 80-as evek "vidam" filmjeiben, hogy miert KOTELEZO debilen ripacskodni?
Egy hajszallal profibban is elo lehet am adni ennel lenyegesen viccesebb dolgokat is. Most peldaul az Arrested Development jut eszembe: Noname gyerekszineszek jobbat hoznak, mint Leslie Nielsen, tehat biztosan nem tehetseg kerdese, hanem kifejezett rendezoi instrukcio kellett legyen a ripacskodas.

varand 2011.05.31. 10:00:13

Az alien-es rész hatalmas volt!

Fickó mielőtt meghal:
Már megint?
(Értsd: ugynaz a színész volt, mint aki meghalt az Alien-ben ugyanebben a jelenetben...) :)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.05.31. 10:00:30

Hatalmas film!
Kinek volt még meg az alábeszélt változat? ("És ezen mi van? Mákdaráló?" "..és a fényfütyid is akkora mint az enyém...", "Az Űrgolyó 1 mostantól... egy nagy debella!" "De ez a nevem, Böff. Emtya vagyok. Félig ember, félig kutya. - a saját magam legjobb barátja!")
Nekem máig azok a dumák tartoznak hozzá :-)

Amúgy @koimbra: nem egészen értettem hohgy jön ide a Drakula-film, azt majdnem 10 évvel később csinálta Brooks, már közel 70 évesen. Szerintem nem kifogyott az ötletekből, egyszerűen nyugdíjba ment. Ha csak a Spaceballt és a Silent Movie-t csinálta volna egész életében, már akkor is örök helye lenne a dilifilmek császárai között, pedig még mi minden szárad a lelkén... Ifjú Frankenstein, Fényes nyergek, A fuszeklik fejedelme...
Nagy spíler az öreg, le a kalappal előtte :-)

(És külön tisztelet a Filmdroid olvasóinak, hogy lement ötven komment és még senki nem kezdett zsidózni :-DDD)

doktor.dikhed 2011.05.31. 10:01:21

Én is imádom, de valljuk be, ha nem Star Wars elemeken alapulna, sokat nem érne.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.05.31. 10:03:32

@Samott: Az hatalmas volt, nekem pedig külön ajándék, ugyanis a rongyosra nézett felvételről valamiért hiányzott (cenzúrázott TV változat?), és csak akkor ismertem meg , amikor bejött a hivatalos, szinkronizált változat.

Ja, és a hangeffektes Michael Winslow a radarnál?

És ha itt tartunk már...
"They jammed the radar! With Raspberry!"

Logicka 2011.05.31. 10:05:36

@nyaf-nyaf: Nyilváníts, ahogy jólesik, én személy szerint arra reagáltam, hogy "ebben az évezredben (2000-->) nem voltak jó paródiák." szerintem voltak. Lásd fentebb.

spontan · http://erdekessegek.info 2011.05.31. 10:05:46

Ez is azok közé a filmek közé tartozik, hogy igazán azok szeretik, akik gyerekfejjel látták, felnőttként szembesülni vele már nem ugyanaz, a Star Wars filmekhez hasonlóan.

konrada 2011.05.31. 10:07:49

Top Secret-et senki nem írta.

...pedig az poénilag nagyon odacsapott a '80-as években VHS-en nézve innen a keleti szektorból.

(...Persze lehet, hogy csak azért volt számomra kiemelkedő, mert fiatalok voltunk, a videó is újdonság volt, meg az is, hogy olyan filmet sem nagyon láttunk, melyben a szoc.táboron vicceltek... viszont a paródiákban az utalt filmek: Elvis, Kék Laguna, Elveszett Frigyláda... ismertek voltak.

nyubocs 2011.05.31. 10:08:07

@cso zsi:

Teljesen egyetértek :)

Az "eredeti" egyenhangú változat poénjai bizony sokkal jobban ültek.

TomAce 2011.05.31. 10:12:33

Egyetértek az előttem szólókkal, kik az alámondásos változatot preferálják a szinkronossal szemben. Rengeteg poén meghalt a gyenge szinkron miatt.
És igen, a Top secret is zseni!

rio.pete 2011.05.31. 10:14:35

Én nemrég néztem újra, eredeti nyelven. Több poén új értelmet nyert... pl. Drewish-Jewish párhuzam :)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.05.31. 10:32:44

Jól mondja @Yarner: és @Nyomek: is, hogy a Drakula az jóval később készült, és közte ott volt még a valóban zseniális Robin Hood a fuszeklik fejedelme - ez utóbbi is megérdemelne egy külön posztot.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.05.31. 10:35:31

Kapcsoljunk...
ESZMÉLETLEN sebességre!!
:-DD

gnme 2011.05.31. 10:35:33

nincs meg valakinek a "veri az ördög a feleségét" régi komcsi kultfilm?

protoplanetáris korong 2011.05.31. 10:38:21

ha 80-as évek, akkor:
Top Secret
Airplane I-II
és Csupasz Pisztoly I-III (igaz, ez már 90-es évek eleje)
a többi csak halvány utánzat

Daermon85 2011.05.31. 10:58:47

Nagyon jó film! Imádom :)

fénycsepp 2011.05.31. 11:14:55

Jól átfásülték a sivatagot a filmben, egy igazi fésűvel :D

A hercegnő frizurája se semmi:D :D

fénycsepp 2011.05.31. 11:15:38

Jól átfésülték a sivatagot a filmben, egy igazi fésűvel :D

A hercegnő frizurája se semmi:D :D

para_noir 2011.05.31. 11:27:40

@nyaf-nyaf: te ki vagy, ki szólt hozzád?

68nyara 2011.05.31. 11:35:14

@doktor.dikhed: igen egy paródia elég gyenge lenne ha nem létezne amit parodizál...:-)))

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.05.31. 11:37:00

Hát igen, akkoriban tudtak paródiát csinálni!!!
Top Secret, Űrgolyhók, Leslie Nielsen filmek, Nagy Durranás 1-2, stb. Akkoriban még nem voltak olyan szánalmas paródiák, mint most, hogy egyszerre 26100 filmből erőltetnek a nézőre 5 másodperces agyonhasznált és elcsépelt gegeket. Lehetne sorolni a rossz példákat naphosszat, még szerncse, hogy ezek a filmek soha nem évülnek el! :D

Nyomek 2011.05.31. 11:41:03

@nyaf-nyaf:
Ilyeneket trollkodsz (a szavajárásoddal):
"A blogbejegyzés neve is az, hogy A 80-AS ÉVEK.
Nőjetek már fel végre, ha már úgy döntöttetek, hogy írogattok össze-vissza. "

A blogbejegyzést olvastad? Idézem:
"A filmet Mel Brooks dirigálta, aki talán maga is látta, hogy a Drakula halott és élvezi után már nem tudna jó poénokat szállítani. "
(www.imdb.com/title/tt0112896/)

Tehát a blogbejegyzést író említ egy 95-ben bemutatott filmet "a 80-as évek" cím alatt. Erre reagáltam a vitatott (általad trollkodásnak beállított) hozzászólásodban.

Szerintem nyafogj a blogírónak és olvass alaposabban!
Elképesztő sérelmeid vannak!

kabelbarat (törölt) 2011.05.31. 11:43:06

Tényleg nagyon leromlott ez az egykor virágzó műfaj. Talán pont azért, mert népszerű lett, és magas nézőszámot össze lehet(ett) vele hozni, kis befektetéssel.

A Scary Movie első része zárta a jó szériát 2000-ben, azóta nem nevettem jót paródián. Az utóbbi időben már elhagyott a remény, és meg sem nézem őket.

TetraB 2011.05.31. 11:55:32

csak ennyit tudok hozátenni:

:DDDDDDDDDDDDD

Oscee 2011.05.31. 12:06:41

Szerintem a Brian élete is bőven paródia, és mint olyan, az Űrgolyhókkal közösen a műfaj legjobbjai.

Retexis 2011.05.31. 12:21:00

-Ájgor, válthatnék magával pár szót? :)
www.youtube.com/watch?v=ySDZyTmE1-M

Void Bunkoid 2011.05.31. 12:22:08

@Nyomek: "A Kevin Costner féle Robin Hood gyalázatos volt, tele hatásvadász jelenetekkel, százéves klisékből előrántott karakterekkel."

Ne bántsd már azt a filmet, szándékosan lett így rendezve, a pár évvel későbbi háromtestőrös párjával együtt.

Klisés hát, de gyakorlatilag egy tisztelgés volt az egykori kosztümös-zorrós-errolflynnes éra előtt.

Ja, és nekem máig a Kevin Reynolds-féle Robin Hood "a" Robin Hood-film. Talán azért is, mert az volt a biológiai értelemben vett gyerekkorom egyik utolsó kalandfilmje, amit még gyermeki csodálattal, végigizgulva, és nem az effektekre meg a maníroskodó fotelfilmkritikus énemet fitogtatva néztem meg. És punktum :)

Void Bunkoid 2011.05.31. 12:22:50

@Void Bunkoid: nem is beszélve Alan Rickman csodálatosan idióta nottinghami bírójáról.

"És idén NINCS KARÁCSONY!" :)

Viviparus 2011.05.31. 12:25:46

@Samott: Bizony, az a jelenet filmtörténeti jelentőségű:)) Sikítva röhögtem anno!:))

www.youtube.com/watch?v=Sh1exCwGiY0

Szabó bakter 2011.05.31. 12:49:01

nagy kedvenc volt anno, akárcsak a posztban leírt másik 3.

mnandy 2011.05.31. 13:18:22

szerintem Shatner is megérdemel egy óvatos rispecetet, hogy belement ebbe:
www.youtube.com/watch?v=dHKd80asXy4

alámondós űrgolyhók, galaxíkveszt, áááhhhhhhhh, édesistenem! :D

doktor.dikhed 2011.05.31. 15:09:11

@68nyara: Hehe :) Azért valljuk be, a poénok nagy része nem üt nagyot, elhasználtak, csak SW környezetbe ültetve viccesek :)

Phxmike 2011.06.01. 10:40:50

@Yarner: ha mar senki nem zsidozott eddig akkor zsidozzunk egy kicsit :)

senki nem emlitette de az urgolyhok elott negy evvel keszult ez a film ami nekem nagy kedvencem

www.imdb.com/title/tt0086450/

igaz nem mas filmnek a parodiaja inkabb egy rendszer parodiaja kisse eroltetve de akkor ez meg elment

foleg az volt jo mikor az elejen lengyelul beszelt, mel brooks szerintem zsenialisan tud lengyelul beszelni ugy hogy szerintem fogalma nem volt rola hogy mit mond :)

nezzetek meg az elozetest:
www.youtube.com/watch?v=FTkieFh8pgk

meg a nacis reszt :)
www.youtube.com/watch?v=eRnqHXHwTCs&feature=related

aztan kesobb a producerek cimu talan kevesbe sikeres alkotasban visszatert ehhez a nacis temahoz, igazabol nekem a producerek a noi foszereplo miatt tetszett, uma thurman csodalnivalo barmit is jatszik, olyan szep hosszu laba van.. :)

ebbol is egy kis resz..
szerintem a legjobb mikor steppel a hitlerjugend :)
www.youtube.com/watch?v=IwhD10lYGVE&feature=related

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.06.01. 11:11:16

@Phxmike: Abszoút igazad van, a Lenni vagy nem lenni hatalmas film, csak azért nem vettem be ide, mert az nem Brooks saját filmje, "csak" a főszerepet játszotta benne (meg asszem producer is volt). A film egyébként egy 42-es Ernst Lubitsch opusz remake-je, és egy bizonyos Lengyel Menyhért írta (csak hogy büszkék is lehessünk :-))

A Producerek teljesen Brooks darabja, és jóval korábban, 1968-ban írta, eredetileg színpadra.

Kösz a videót, brutális... :-)

Yarner · http://androlib.blog.hu 2011.06.01. 11:15:04

Ja, és az alámondásos vonalhoz:

"Az Erő?!"
"Nem! A Nyerő!"

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.06.01. 13:21:25

@Phxmike: Nekem a Bombasiker a kedvencem! Eredeti címe: Silent movie. És tényleg, leforgatott egy igazi seggre esős némafilmet 1976-ban! Hatalmas poénok vannak benne! Az akkori Holywood-i sztárok legjavával.

Illetve nem egészen néma film. 1 szó elhangzik benne. Brooks telefonon tárgyal Marcel Maceau-val (híres francia pantomimos), aki válaszol: No! A többiek várakozva néznek Brooks-ra, aki ezt válaszolja: Bocs, de nem értek franciául!

Előzetes: www.youtube.com/watch?v=ph6GIWOCiO8

ds9 2011.06.01. 21:10:36

Melvin Kaminsky, az eredeti neve, elképzelhető, hogy mivel a család Danzigból, (ma Gdansk) származott, lehet, hogy az a lengyel beszéd nem is ment neki annyira nehezen :o)
Egyébként érdekességképpen, az általa rendezett Blazing Saddles (Fényes nyergek) c. western paródia, az USA-ban a mai napig a legtöbb pénzt hozó western ! :o) Ha hozzávesszük, hogy a klasszikus, híres westernek mind 1974 előtt születtek ez azért nagy szó, hogy egy paródia többet hozott mint a klasszikusok.
Egyébként ezen filmje volt az USA filmtörténetének 10. (!!!) filmje ami átlépte a 100 millió dolláros bevételt (119.5 m $), ami azért elég érdekes, nemde (beleszámítva, hogy a Mary Poppins, Keresztapa I-II. Ben Hur, Dr. Zhivago, Római vakáció, A muszika hangja, Elfújta a szél, Tízparancsolat, A nagy balhé, Butch Cassidy.., Bambi és más nagy filmek nind 1974 előtt keletkeztek) ?? :o)
Az inflációt is beleszámító listán ma minden idők 48. legtöbbet hozó filmje (USA) és csak egy western előzi meg, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök, ami a bemutatás évében (1969) kevesebb pénzt hozott (102m $) mint a Fényes nyergek (csak az adjusztált inflációs lista miatt van előrébb).

^LutheR^ 2013.12.26. 17:50:18

@varand: Nyugodtan lehet John Hurtet mondani "ugyanaz a színész" helyett.

^LutheR^ 2013.12.26. 17:52:04

@Yarner: Gyanítom, hogy a debella félrefordítás, fogalmuk sem volt a "maid" szó jelentéséről.
süti beállítások módosítása