Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

UIP hírlevél

2011.05.31. 21:16 koimbra 4 komment

Rút kiskacsa, azazhogy hering volt a szupermodell

            Minden kezdet nehéz, s e közhelyes megállapítás igazát a saját bőrén tapasztalhatta Rosie Huntington-Whiteley. A szupermodell csúnyácska kislány volt, ezért társai folyton gúnyolódtak rajta. „Állandóan éreztették velem, milyen ronda vagyok – panaszkodik Rosie. – Sokáig nagyon kicsi voltam, amit a mai 175 centis magasságom miatt biztos elég nehéz elhinni. Óriási volt a szám, a mellem pedig sokáig nem nőtt meg, ezért heringnek csúfoltak. Ráadásul azt hitték, azért van ilyen hosszú és dupla nevem, mert flancolni akarok, nem elég nekem mondjuk a Smith, emiatt is folyton megkaptam a magamét. Tehát halmozottan hátrányos helyzetű voltam, nem hívtak meg házibulikba, és egy fiú sem akart járni velem.”

               Persze Rosie ma már nem panaszkodhat, hiszen világmárkák arca, s a Victoria’s Secret üdvöskéjeként fedezte fel Michael Bay rendező, aki először klipeket forgatott vele, majd rábízta a Transformers 3 női főszerepét. A szupermodell a pasikat illetően is elégtételt kapott a sorstól: több mint egy éve Jason Statham barátnője. Kapcsolatuk annyira komoly, hogy az akciósztár éppen árulja hollywoodi házát, hogy közös fészket építsenek.

„Jason háza nagyon klassz, csupa fém meg üveg, de rémesen macsó, folyton azt várom, mikor ugrik elő egy nindzsa a fürdőszobából – mondja Rosie. – A kedvemért eladja, és olyan stílusú házat építtetünk, ahol már én is otthonosan érezhetem magam.”

            (Transformers: Dark of the Moon – hazai bemutató: 2011. június 29.

Melyik Angelina Jolie legsikeresebb filmje?

            Fogós, ravasz kérdés. Az Oscar-díjas színésznő nem is volt látható legsikeresebb filmjében, ez ugyanis a 600 millió dollárt termelő Kung Fu Panda, amelyben a Tigris nevű karakternek kölcsönözte hangját. Az Észak-Amerikában most bemutatott folytatás, a Kung Fu Panda 2, amelyben Angelina Jolie ismét Tigrist szólaltatja meg, a maga 68 millió dolláros Memorial Day-hétvégi bevételével szintén igen szépen teljesít, és előzetes számítások szerint túlszárnyalhatja az első rész sikerét is. 

            A Kung Fu Panda 2-t első körben csak 11 Amerikán kívüli országban mutatták be, de így is 57 millió dolláros összbevételt ért el. A pandázás és a kungfuzás miatt a film rendkívül népszerű Kínában, itt 18,5 millió dollárt termelt, s ezzel minden idők legjobban nyitó külföldi produkciója lett. Az első, három évvel ezelőtti pandás darab alighanem a kínaiak nemzeti büszkeségét is megbirizgálta, mert éppen most nyílt meg egy 690 millió dollárból felépített animációs filmgyár Tiancsinben. Nyilván feltették maguknak a kérdést: ha Kína az atombombától az űrhajózásig szinte mindenben utolérte már a Nyugatot, miért pont az animáció terén van csúnyán lemaradva?

            (Kung Fu Panda 2 – hazai bemutató: most csütörtökön!)  

Fehérjével tömték Amerika Kapitányt

            Kegyetlenül megszenvedte Chris Evans, hogy ő a főszereplője az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című szuperfilmnek. Az egyik legnépszerűbb tengerentúli képregény adaptációjában egy nyeszlett átlagemberből csupa izom szuperhős válik, és megmenti hazáját. Az alkotók jól kitoltak a színésszel: nem a drabális Amerika Kapitányt jelenítik meg trükkök és testdublőr segítségével, hanem a nyeszlett változatot, ezért Evansnek tíz kiló izmot kellett felszednie néhány hónap alatt. – Napi két órát edzettem, de volt, hogy kétszer kettőt – meséli a színész. – Emellett brutális fehérjekúrára fogtak a tömegnövelés érdekében, ami rendben is lett volna, de akkor is tömtek, amikor egyáltalán nem voltam éhes. Néha azt hittem, a fülemen fog már kijönni!

            (Captain America: The First Avenger – hazai bemutató: 2011. augusztus 4.)

Jövő karácsonyra csúszik a Star Trek 2?

            A Paramount stúdió ugyan nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy csúszhat a Star Trek 2 bemutatása. A premier eredetileg kitűzött dátuma 2012. június 29., de könnyen lehet, hogy az Enterprise űrhajó csak karácsonykor indul újra útnak, mert jelenleg mindössze egy 70 oldalas forgatókönyv-vázlat áll rendelkezésre, és J.J. Abrams rendező csupán most láthat neki a komolyabb munkának, mivel befejezte Super 8 című sci-fijét. A stúdió óvatossága érthető, mert egy másik szuperprodukcióval már megégették magukat. Michael Bay rendező ugyanis bevallotta, a Transformers: A bukottak bosszúja azért nem lett tökéletes, mert tartani kellett az eredeti határidőt, így nem volt elég idő a történet alapos kidolgozására. A Paramount egyébként most tolta későbbre egy másik film bemutatójának időpontját, amelyben szintén a Star Trek sztárja, Chris Pine szerepel. Ez a Tom Clancy kémregényeiből készített Jack Ryan-sorozat újabb darabja, egyelőre cím nélkül. Úgy volt, hogy Pine ezt forgatja le először, de mivel szintén kezdetleges állapotban van a forgatókönyv, a Star Trek elkészítése lett a fontosabb.

            (Super 8 – hazai bemutató: 2011. június 16.)         

(Star Trek 2. – hazai bemutató: 2012. június 29. vagy 2012. december vége)

 

Címkék: hírlevél uip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr282947185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2011.06.01. 18:00:34

Remélem tényleg nem rontják el a Star Treket. Mert az első rész zseniális.

Rosie Huntingtonnak pedig üzenem, hogy most sem lett sokkal szebb. Megan Fox nyomába sem ér.

COLT 2011.06.01. 18:15:13

@Atkakukac1989: Ellenben megan fox is rusnyul, csak mellé még köztudottan egy kurva nagy ribanc is:D

Amúgy nekem a mostani nagy színésznők közül elég felemás a véleményem. Szerintem Jessica Alba néz ki a legjobban, az legalább nem (olyan) mű nő.

Atkakukac1989 2011.06.04. 12:38:56

@COLT: ez teljesen igaz, Jessica Alba más kategória. Azonban Megan Fox sokkal jobb mint Rosie.

Spawn85 2011.06.04. 15:13:47

@COLT: @Atkakukac1989: Jessica nekem is nagy kedvencem. :)
süti beállítások módosítása