Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jurassic Park reboot?

2011.06.16. 11:20 koimbra 21 komment

Régóta beszélnek róla, hallhattunk már mindenfélét, bár az utóbbi időben inkább úgy hírlett, hogy nem lesz semmi a Jurassic Park 4-ből. Michael Chricton könyvéből Steven Spielberg rendezett filmet, a szerző halála után Kathleen Kennedy producer úgy vélte, hogy talán jobb, ha nem fognak hozzá. Nem is oly rég Sam Neill nyilatkozott úgy, hogy a következő dinós kaland nem fog megvalósulni.

Steven Spielberg nem adja fel, Mark Protosevich-csel kétszer találkozott, hogy megvitassák a következő részt, ami már reboot lenne, azaz újraindítanák a franchise-t. Protosevich írhatta volna az Oldboy remake-et, amit Spielberg rendezett volna és egy ideig jó ütemben haladtak a dolgok, ám a produkció jogi problémákba ütközött, ezért nem is erőltették.

Az első rész 914 millió dollárt hozott világszerte, Spielberg 4 évre rá készítette el a második felvonást, ami már "csak" 618 millió dollárt termelt. 2001-ben került a mozikba harmadik, amelyet már Joe Johnston vezényelt el és csupán 318 millió dollár lett vége.

Címkék: reboot miújság könyvből film jurassic park jurassic park 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr932988839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cucuminator 2011.06.16. 11:58:49

Ez olyan film aminek nem kell reboot. Nincs mit hozzá tenni, max a ddd-t amitől ugyancsak bem lesz jobb a film. Mondjuk én csak az egyet láttam. A 2-3at érdemes megnézni?

Gandalf Garaboncias 2011.06.16. 12:11:47

A második még nagyon jó, a harmadik felejtős.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.16. 13:00:00

@Cucuminator: a ddd-n gondolkodnom kellett mmire rájöttem, hogy mit jelent. :D:D

@Pisti, az aragorn: a 3ikat meg se néztem sztem...
a második is felejtős volt már sztem.

COLT 2011.06.16. 13:02:29

@Pisti, az aragorn: @Cucuminator:

Igen, érdemes megnézni. Egyébként meg milyen érdekes, mindenki fikázza a kettő hármat, és nekem ugyan úgy tetszett mindegyik, csak mondjuk nem úgy ültem le elé hogy Oscar díjas valamire vágyok. Speciel én a 3-at moziban kétszer is megnéztem, és nekem tetszett, most tölötm le HD-ben.

COLT 2011.06.16. 13:04:09

@doggfather: Szerintem 3D-ben életképes lenne egy negyedik rész, de majd úgy is jön (maximum) 2 év múlva az első rész konvertált változata. A maradék kettő meg ugyanolyan látvány film mint az első rész, azzal a különbséggel hogy anno a 2-t marha izgalmasnak találtam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.06.16. 13:10:08

@COLT: beülnék ha 3d lenne moziba is, de ha nem lesz belőle semmi az se fájna.

Mate815 2011.06.16. 13:10:49

Annak ellenére, hogy nagyon szeretem az első részt simán megnéznék egy remaket/reboot-ot ami hűebb a regényhez!

biohazard 2011.06.16. 13:54:07

@Cucuminator: Nekem a kettő el lett gagyizva, a három tetszett, főleg mert szeretem a nagyfogú szörnyeket, minél nagyobb és szörnyebb, annál inkább.

Dedós dolog, de ez van.

Terézágyú 2011.06.16. 14:05:55

Szerintem:
Az első rész nem volt rossz - ámbár a elég sok következetlenség volt benne, amik abból fakadtak, hogy az eredeti könyvet "nem jól" írták át...
A második rész kifejezetten butaság volt (itt még kevesebb köze volt a könyvhöz), főleg amiatt, hogy megutaztatták a rexet Amerikába...

A harmadik rész egy fokkal jobb volt, mint ez az elrontott második...

Rolee83 2011.06.16. 14:15:58

Mindhárom rész jó, csak a 3. nagyon rövid a maga 80 percével! Jöhetne akár még több rész is, akár más címmel is. Megcsinálhatnák pl a Dino Crizis filmváltozatát is!

iSten 2011.06.16. 14:27:55

már nem azért, de erről a reboot verzióról már hónapok óta szó van, elég lassan kapcsolt a posztíró.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.06.16. 15:16:28

3D-ben nagyon látványos lehetne, de egy csavarral most inkább az embereket kéne visszavinni a dínók korába.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.06.16. 15:28:47

Én sem látom értelmét egy reboot-nak - a lepusztult, ember építette környezetet visszafolgaló természet és az azt elfoglaló dínók perfekt atmoszféra történetmeséléshez, csak valami normális sztorit kell kitalálni hozzá.

Harmadszorra mondjuk erőltetett lenne okot találni a szigetre való visszatérésre, de nem túlélőfilmet gyártani belőle.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.06.16. 15:31:36

Egyébként Joe Johnston is 4-ről regélt, az Amerika Kapitány után.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2011.06.16. 15:36:18

Ahha, na ezt találtam:

"Steven Spielberg has dinosaurs back on the brain lately. In addition to the impending launch of the television series Terra Nova on Fox in the fall, Spielberg has been meeting with screenwriter Mark Protosevich to kick around ideas for how to re-boot the Jurassic Park franchise."

ezen a fansite-on: www.jurassicparkiv.org/

Szerintem itt a "reboot" kifejezés nem arra utal, amire mostanság alkalmazni szokták, itt szerintem azt akarja mondani, hogy "új életet lehelni bele".

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.16. 15:46:34

@iSten: Szerintem meg nézz körbe a neten, mielőtt beszólsz.
A negyedik részről évek óta beszélnek, az viszont, hogy Spielberg most diskurál a forgatókönyvíróval mostani hír. De hát az indexes tömeg ehhez nagyon ért:)

Terézágyú 2011.06.16. 16:16:44

@Gee Halen:
"Harmadszorra mondjuk erőltetett lenne okot találni a szigetre való visszatérésre, de nem túlélőfilmet gyártani belőle. "

Ne felejtsük el, hogy elvileg az egész világ tud a sziget és a dínók létezéséről, hiszen a második részben a rex tett egy kiruccanást az usába, és azt bemondták a híradók is, amikor visszatért...
Teljességgel érthetetlen, hogy a rengeteg kalandor illetve őslényes miért nem szállja meg a szigetet...

(A könyv teljesen más, ott valóban titok marad a sziget/ek és a dínók létezése...)

Shyllard 2011.06.16. 18:32:54

Még mindig szégyellem magam kissé, de a kettőt spec sosem láttam :P Az egyről viszont nagyon szép emlékeim vannak, pláne h anno a szüleim nem engedték, h végignézzem (gyó mindig a dagi halálakor leállították a kazettát, h innen már durva :D) és mire elég nagy lettem már megszállotja voltam az egésznek :D Aztán meg a három is tetszett nekem nagyon, sztem ütős kis popcorn-mozi volt mind2 :)

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.06.16. 18:49:16

A második résszel az a baj, hogy csak egy demo. Vagyis demonstráció. Steven ezzel mutatta meg, hogy ugyanúgy lehet 67 millióból forgatni, mint négy évvel azelőtt - méghozzá egy ekkora filmet. Remek kalandfilm, de csak ennyi.

A könyv azonban megint más tészta. Srácok, ez az egyik legjobb Chrichton-könyv, amit olvastam (holott sokat olvastam) - egyszerűen letehetetlen, végig pörög, miközben szórakoztat és tanít! Aki teheti, olvassa el - még a film előtt, hogy egyetértsen velem: Steven sajnos nem követte a könyv fő csapásirányát, ezért lett gyengébb a filmje.

Kifele az OFF-ból: felesleges rebootolni még. Van arra idő. Majd 10-15 év múlva... :-)

COLT 2011.06.16. 20:23:04

@doggfather: Hát én se borulok ki, az egyszer biztos.
süti beállítások módosítása