Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Box Office: Totál zöld

2011.06.19. 22:30 koimbra 9 komment

 

Észak-Amerikai box office:

Új bemutatók

A DC-nek alaposan bele kell húznia, hogy utolérje a Marvelt, hiszen rendesen le van maradva. Egyelőre csak a Batman ütőkártya van a kezükben, aminek már a harmadik része készül, Superman pedig arra vár, hogy Zack Snyder hozzálásson a forgatáshoz. A megannyi szuperhős közül a Warner úgy döntött, hogy a Zöld Lámpást mutatja be, amihez főszereplőnek megnyerték Ryan Reynolds-ot, aki elvileg Villám lett volna, de hát az a tervezet egyelőre még nem valósult meg. A stúdió nem sajnálta a pénzt, eleinte még 150 millió dolláros büdzséről lehetett hallani, de aztán kiderült, hogy újabb effektes cégeket vontak be, hogy időre elkészülhessenek a trükkök meg a 3D-s konvertálást is próbálták szépen megoldani. Így végül 200 millió dollárra rúgott az előállítási költség, amit még csak Amerikában 100 millió marketinggel fejeltek meg. Be is ismerték, hogy túl korában kezdtek hozzá a reklámozáshoz. A kritikák nem lelkesedtek túlzottan a filmért, csak 25 %-on áll a Rotten Tomatoes-on és az imdb-n 6,3 az átlaga, tehát nem sikerült túl fényesen Martin Campbell rendezése, viszont muszáj korrekt eredményt produkálni a Lámpásnak. Sőt, kötelező, mert ellenkező esetben a fejesek elgondolkodhatnak, hogy érdemes-e a többi szuperhőst elhozni a vászonra. Az 52,6 millió dolláros hétvége nem mondható rossznak, ám a kérdés az, hogy ezzel meddig fog jutni. Thor 65 milliós hétvége után jelenleg 176 milliónál jár, az X-Men: Az elsők 55 millióval indult útnak, de csak 120 milliót sikerült eddig összegyűjtenie. Anno a Superman visszatér 76 millió dolláros hétvége után 200 millióig jutott, igaz a stúdió addig-addig noszogatta, hogy 18 hét után végre átlökdösték ezen a határon.

Az About oldal felteszi a kérdést, hogy tényleg Parallax és Hector Hammond a legérdekesebb negatív szereplők a Zöld Lámpás világában? Mert ha igen, akkor nincs értelme a folytatásnak. Az Orlando Sentinel azt írja, hogy a film nem olyan rossz, mint a Jonah Hex, de elég bugyuta ahhoz, hogy egy „minden idők leghülyébb Warner képregényfilmje, amelyet nyáron mutattak” beszélgetésben szóba kerüljön.

Jim Carrey sajnos elég régen kóstolt bele az igen nagy sikerbe, nem hiába gondolkodott el azon, hogy benne lenne a Minden6ó vagy a Dumb és Dumber folytatásában. Új filmje, a Mr. Popper pingvinjei 18,2 millió dollárral kezdett, ami pont megfelel Az igenember által teljesített első hétvégének, ami téli időszakban 97 millió dollárig jutott. Hogy idén nyáron Carrey mire képes hamarosan elválik, a cuki kis pingvinek után jövő héten érkezik a Pixar újabb műve, a Verdák 2, aminek szintén hasonló a célközönsége. Azért elég csúnya, hogy Carreynek már csak a harmadik helyre telik. A Movies.com azt írja, hogy az alkotás a gyerekeknek szól, de a 8 év felettiek nagyon bosszúsak lesznek, hogy mennyire kiszámítható az egész. Az Entertainment Spectrum viszont az idei legjobb családi filmnek nevezi és a legjobb 2011-es nyári produkciójának hívja.

 

610 helyen mutatták be a The Art of Getting By filmet, az Emma Robert főszereplésével készült alkotásra 700.000 dollárt költöttek a nézők, ami elég gyengus.

Régebben bemutatott filmek: A Super 8 40 %-kal termelt kevesebbet, ezzel már 72 millió felett jár és a 100-as is hamarosan meglesz. Elég nyögvenyelősen termel az X-Men előzményfilm, ezt követően biztosan el fognak gondolkodni, hogy megéri-e folytatást csinálni vagy inkább jöjjön az X-Men 4. A Másnaposok 2 túljutott a 230 millión, a Kung Fu Panda 8,7 millió dollárral pedig a 140 millió dolláron lépett túl. Jack Sparrow kapitány már csak 6,2 millió dollárt volt képes összekaparni, ami azt jelenti, hogy 220 milliója van a Karib-tenger kalózai 4-nek. Amerikában ugyan bukta, de az 1 milliárd dollár összbevétel árnyékában azt hiszem, hogy a stúdió annyira nem szomorú. A Tree of Life 1,1 milliót tett hozzá eddigi eredményéhez, ezzel már 3,8 millió dollárja van Terrence Malick filmjének.


A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja.

 

 

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Info

Zöld Lámpás

52,68

52,68

-

200

Előzetes, jelenetek

Super 8

21,25

72,78

- 40,1

50

Előzetes, jelenet, viral video

Mr Popper pingvinjei

18,20

18,20

-

55

Előzetes, poszterek

X-Men Az elsők

11,50

119,92

- 52,3

160

Iromány

 

Másnaposok 2

 

9,63

 

232,67

 

- 45,5

 

80

Iromány, karakter poszterek, tv spotok 

Kung Fu Panda 2

8,70

143,34

- 47,7

150

Előzetes, a gonoszokjelenetek 

Koszorús-lányok

7,48

136,84

- 25,6

32

 Szink előzetes

Karib-tenger kalózai 4

6,23

220,33

- 43,0

250

Iromány

Midnight in Paris

5,23

21,79

- 10,2

30

 Előzetes

 

Judy Moody and the NOT Bummer Summer

 

2,24

 

11,16

 

- 63,1

 

20

 

 

Címkék: boxoffice

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr932998713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2011.06.19. 23:42:27

Van egy sanda gyanúm hogy nem lesz folytatása a Zöld Lámpásnak... Elég elkeserítőek ezek a kritikák. A Rotten Tomatoes-on gyorsan össze is szedték minden idők 5 legrosszabb képregény filmjét. Azt írták lehet pár év múlva már a Zöld Lámpás is ott lesz ebben az 5-ben. Csodálkoznék ha az USA-ban össze szedne 200 milkát. Azért elkeserítő hogy milyen gyenge csalódás keltő filmeket kapunk idén....
Egy kezemen meg tudom számolni az idén bemutatott (Magyarországi bemutatást értem az idein!) jó/nagyszerű filmeket: 127 óra, A király beszéde, Halálos iram, A harcos, Élve eltemetve... Kb ennyi. Talán ha egyet kihagytam. Eszméletlen sok bukta jött össze 2011-ben:
Álomháború (82Milliós elállítás és csak 36M$ hozott az USA-ban),
Anyát a Marsra(150M$ - 21M$ Nálam az év buktája!!!)
Aztán lehet h szép összeget hoz be de a Karib tenger, a Thor, a Maci Laci , a Másnaposok, A pap, a Kung fu panda iszonyat vacak alkotások....
Nem is emlékszem mikor volt ilyen vérszegény évünk filmtermésben...
Amit idén nagyon várok az a: Potter 7. része, Amerika Kapitány, Cowboyok és űrlények, Majmok bolygója, Tin Tin Sherlock. Ezek közül ha csak 2 nem okoz csalódást már elégedett leszek. A Potter meg a Transformers szép összeget akaszt le ebben biztos vagyok. Csak kérdés milyen lesz a minőség. Nem is emlékszem hirtelen mikor láttam drága nagy pénzből készült alkotást ami jó is volt az Oscar gálán is tarolt és még szép bevételt is termelt. A Gladiátor ugrott be hirtelen meg talán ráfoghatjuk ezt az Eredetre is de nagyon más film nem nagyon ugrik be...

I3eni 2011.06.20. 00:09:51

Én azt hittem elég jó film lett a Zöld lámpás, de most elment a kedvem kicsit tőle. Én is utána olvastam a külföldi kritikáknak és nem túl szépen fest a film. Viszont h Magyarországon augusztusba mutatják be az megdöbbentett... hát hol van az még ? :) Na mind1... lehet csak dvd lesz belőle. Potter 7től én most sokat várok.. lehet hirtelen sokkolja a nézőket ez a tömény akció, hisz a part I. nem lett túlságosan pörgős. Viszont a Part II. trailerei elég pörgősek és nem is mutatnak pedig túl sokat, szal kőkemény akcióra várok, majd meglátjuk. A Másnaposok 2 nekem nem volt csalódás, ahogy a Thor sem (sőt kellemesen csalódtam)A Majmok bolygóját nagyon várom, a Transformerstől nem sokat. Egyik rész se jött be még eddig, nem hiszem h ez most tetszeni fog (persze esélyt mindennek adok, csak győzzön meg amit látok) Az Anyát a Marsra az év vicce... Hollywood könyörgöm! Ébresztő! :))) Akkora pénzeket öltenek egy két filmbe, de valaki most már igazán elolvashatná a forgatókönyvet is...

Dean6 2011.06.20. 00:36:32

@BeniMan: Gyatra egy nyár az szent igaz,de a jövő...az húzós lesz.
A transformers lesz szerintem a legsikeresebb nyári film,elég jó kritikákat kap mint film,mint 3d.A várt filmek nekem:Transformers 3,Amerika kapitány,green lantern,Tintin,Sherlock 2,missin impossible 4.Talán még a Conan,johnny englist,de nem hiszem moziban.A green lanternről azt írják,hogy nagyon gyerekes lett,és bugyuta.De elég megosztó mert valaki szerint a cgi az eddigi legjobb valaki szerint a legrondább.Én nekem talán az év legvártabb filmje volt,és elszomorít.De ez volt tavaly a Prince of persiával is,nagyon vártam,és amerikában megbukott,rossz kritikákat kapott,de nekem az viszont tetszett.Mindegy is majd meglesem.A Thor nekem kétséges,a 3d olyan rossz volt hogy a cgi-t egyáltalán nem lehetett látni,hogy szép-e.Alapjába véve én untam.A másnaposak 2 szerintem jó volt,megvolt az 1-nek a szintje.A Karib 4-et nem láttam...

tunderninja 2011.06.20. 09:48:44

A Conan remélem jó lesz azt várom meg mondjuk a Transformers 3 tán ez a kettő ami idén jobban érdekel a többinél.
Várható volt,hogy bukik a Zöld Lámpás.Az X-ekről ne is beszéljünk.Talán még az a film ami hasonlít a 300-ra az még érdekes lehet.

DE ami nagyon várós az Alien előzményfilm a többi kuka:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.06.20. 10:24:12

Idén nyáron eddig csak a Fast Five teljesít jól minden szinten, Amerikában és nemzetközileg is. A Thor a Vasember amcsi 300 millája után csalódás, az X-Men prequel otthon bukta.
Szerintem a Verdák 2-nek van esélye 70 millió felett nyitni és az Amerikai Kapitány is hozhat 80-90 millát első hétvégéjén.
Sajnálom Carrey-t, még pingvinekkel sem tud jól indítani. Ace Venturát a népnek:)

a8zoli 2011.06.20. 11:33:06

így is úgy is megnézem a lámpást akármit írnak róla... egy ace ventura télleg jó öltlet lenne én örülnék neki... az első kettő totál jó volt a 3. gyerekkel szerencsétlenkedő carrey nélküli egy baromság volt. nemhiába full dvd-kiadás volt csak...

Sanosuke 2011.06.20. 20:58:29

szerintem a Lámpás jobban fog teljesíteni mint a bugyuta thor :)

Shyllard 2011.06.20. 23:05:11

@BeniMan: Sztem a Thor, Másnaposok 2 és a Sucker Punch abszolút nem volt csalódás, a Thor vicces volt és prögős (pedig egyáltalán nem szoktak bejönni az ilyen benyögős poiénok, de itt sztem működött), a Másnaposok 2 hozta az 1 szintjét, aki nem szerette az egyet az ne rinyáljon neki (persze okozhatott is csalódást egyeseknek, h egy az egyben az első volt, csak éppen Bangkok-ban...) éshát a Sucker Punch számomra eddig a világ legjobb geek filmje, egyszerűen eldobtam az agyamat tőle :D Azonfelül a Pap sem volt olyan szar, másnapokra pont jó :) X-Men meg abszolút vitte a prímet, fasza kis képregényfilm volt (kár, ha pocsék szinkron erősen rontott az élményen) A felsoroltjaid közül számomra igazán csak a Karib 4 okozott csalódást, dehát abban már nem is voltak kalózok, nomeg Karib-tenger sem... A Green Lantern-nel meg tudtam, h ez lesz, már a gagyi világító fejű sárga izé elijesztett az egésznek a megnézésétől.. Meghát most nem megy senki sem sztem moziba, ez a baja a Super 8-nak is, sztem mindenki gyűjti az erejét a Tf3-ra :D

L'Angelus 2011.06.22. 23:54:53

A Zorró Álarcát is Martin Campbell rendezte, ahogy a Zöld Lámpást. Ezért sajnálom, hogy ilyen negatív visszhangot kapott. A forgatókönyv- és szövegfüzet-írók tényleg ennyire barmok? (Nem mintha az X-men First Class sokkal jobb lenne!)
süti beállítások módosítása