Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Norton lesz Renner ellenfele a Bourne Legacyban

2011.07.13. 15:21 koimbra 3 komment

A Bourne 4 körüli szöszölést megunta a stúdió, úgy döntött, hogy Matt Damon nélkül vágnak bele a következő részbe, amit végső soron csak a neve köt a franchise-hoz, illetve így akarnak eladni egy újabb akciófilmet. A főszereplő Jeremy Renner lesz, aki mostanában eléggé felkapottá vált, a színész egy olyan ügynököt alakít, aki ugyanazon a "kiképzésen" ment át, mint Bourne.  Most még nem ismert a történet, az azonban biztos, hogy Damon karakterenem fog felbukkanni a produkcióban. A főgonosz Edward Norton lesz, az általa megformált figuráról sem derült ki semmi, ám remélhetőleg lesz egy-két jól kivitelezett bunyó Norton és Renner között.

A film bemutatóját 2012 augusztus 3-ra tűzték ki, a forgatás még idén kezdetét veszi. Tony Gilroy, a Michael Clayton alkotója üldögél a rendezői székben. Szintén nevéhez fűződik a Kettős játék (Duplicity), ami inkább thriller volt és Gilroy vetette papírra a Bourne franchise eddigi három felvonását, a forgatásokon is bizonyára sűrűn tette tiszteletét, így talán ügyesen elleshette, hogyan kell szépen felvenni az akciójeleneteket.

Címkék: bourne miújság bourne legacy

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr53063523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.07.13. 16:35:49

Renner VS Norton? Tuti moziban nézős lesz. Csak az a baj, h végig Norton-nak fogok szorítani :D

winterrain 2011.07.13. 22:17:21

Nagyon kell a pénz szegényeknek.
Az első Bourne zseniális volt,
a második pedig még annál is jobb.
A harmadik már nem adott hozzá semmit a legendához, csak a régi ötleteket ismételték meg újra, gagyi befejezéssel.
Nem csoda hogy Damon kiszállt.

Dante McFarlane 2011.07.14. 21:27:53

Sólyomszem vs. ex-Hulk :D
süti beállítások módosítása