Elköltöztünk: filmdroid.hu
80-as évek: Fekete eső előzetes
2011.07.24. 18:05 5 komment
Ridley Scott a 80-as évek végén (1989) készítette el ezt a stílusos akcióthrillert, amelyben Michael Douglas és Andy Garcia játssza a főszerepet. New York-i zsarukat formálnak meg, akik azt a feladatot kapják, hogy egy gyilkos kell Japánba visszaszállítaniuk, ott pedig egy jakuza háborúban találják magukat.
Ridley Scott rendező eddigre már elkészítette a Szárnyas fejvadászt és a Legendát, ezt követően olyan buktákat hozott össze, mint az 1492 és a G.I. Jane. A Hannibál, a Sólyom végveszélyben és a Gladiátor után azonban egy ideig többségében sikertelen produkciókat dirigált, jelenleg a Prometheust forgatja. Douglas sztárnak számított, a Kína szindróma, a Nílus gyöngye vagy a Tőzsdecápák szépen hoztak a konyhára, előtte állt még az Elemi ösztön és a Játsz/ma. A 2000-es évek nem sok dicsfényt hoztak, Az apósok akcióban vagy A testőr nem sokakat érdekelt. Rábólintott a Tőzsdecápák folytatására, ugyan a kritikusok dicsérték, de nem sikerült visszakerülnie a sztárok közé.
Címkék: trailer 80as évek
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Seggarcu 2011.07.25. 10:31:02
Meg is néztem tegnap a Legendát, de az elsőre nem nagyon adta.
megj.:1942-1492??