Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Micimackó (Winnie the Pooh)

2011.07.30. 21:00 koimbra Szólj hozzá!

 

 

„Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.” - hallható az egyik tévében játszott reklámban, majd a végén a bajuszos öreg bácsi elégedett mosollyal megváltoztatja a véleményét. Néhány éve a Disney bejelentette, hogy a hagyományos animációs filmek helyett inkább a CGI/számítógépes animációs produkciókat fogja előnyben részesíteni, még a DVD-n megjelenő alkotásokat is így fogják készíteni. Éppen ezért örülhettünk, mikor kiderült, hogy a stúdió valahonnan csak előkotorta Micimackóékat és külön hangsúlyozták, hogy A. A. Milne karakterei hagyományos, azaz eddig megszokott módon lépdelnek fel a vászonra, ráadásul nem dobják meg őket a mostanság oly divatossá vált 3D-vel, szimplán maradnak a 2D-nél.

 

 

 

A játékékidő nem túl hosszú, ám ebbe sikerült a szokásosokon kívül két leküzdendő problémát felvázolni. Az egyik nagy baj, hogy eltűnt Füles farka, így valamivel pótolni kellene, az se baj, ha kakukkos óra, csak nézzen ki valahogy. A másik egy félreértelmezett üzenet, amiből kis barátaink arra következtetnek, hogy Róbert Gidát elrabolta a szörnyű Rögves rém, e miatt Bagoly egy időre felfüggeszti terjedelmes memoárjának az írását.


Szép számmal akadnak olyanok, akik elvárják, hogy egy folytatásban a főszereplő ne csak az első részben látott tulajdonságait, arcait mutassa. Micimackó esetében viszont effélét nem remélünk, sőt nem is akarjuk, hogy a karakterek változzanak. A piros inges maci mindig korgó hassal keresse a mézet, amikor pedig éppen nem ezt teszi akkor jót mulassunk kissé kitekert gondolkodásmódján, elméletein. Most is éhes pocakkal kel, körülötte csupa üres csupor, örülne egy adag aranyló méznek. Fura lenne, ha a Szamár szélesen mosolyogna és annak sem örülnénk, ha az örökké vidám, farkán ugrálva közlekedő Tigris búskomoran, csigalassan mozogva nyomná végig a filmet.

 

Nagyobbfajta változásra, változtatásra nem kell számítani, minden maradt a régiben. Ahogy azt az eddigi részeknél megszokhattunk kedvelt mesefiguráink többször egy könyv betűin lépdelnek vagy egy könyv lapjain található két bekezdés közötti képben beszélnek. (Ezzel is Milne előtt tisztelegnek.). Micimackó történetei nem csak a kicsiket, hanem a nagyobbakat is mosolygásra fakasztja, jellemző, hogy szinte az elejétől a végéig vigyor ül a néző arcán. Sok esetben feledkeznek meg a felnőttebb nézőkről, az alkotók később azzal az izzadságszagú magyarázattal szolgálnak, hogy „De hát a 10 éves korosztály volt a célcsoport”. Arről bezzeg elfeledkeznek, hogy a gyerekek szüleikkel mennek el és azt is hajlamosak letagadni, hogy korábban érdekes módon még arról áradoztak, hogy mindenki számára élvezetes mű van készülőben.

Térdcsapkodós poénok ritkán adódnak, inkább a karakterek bája és cselekedeti, szövegei miatt élvezhetőek ezek a művek. Tigris ugrándozása, Füles búskomor hurrázása mindig felvidítják az embert, most sincs ez másképp, Malacka „éles elméje” mellett sem mehetünk el szó nélkül, a gödörbeli jelenet a produkció csúcspontja. Az éneklésből kevesebb jobb lett volna, egy ponton talán az alkotók is érezhették, hogy talán vissza kellene szorítani a szereplők dalra fakadását, Kanga jegyzi meg, hogy „Most inkább csendben ünnepeljünk.” Kissé szívfájdító, hogy a játékidő kevesebb, mint egy óra, még azt sem lehet ráfogni, hogy egészestés alkotás lenne, ugyan teljesen kellemes élményt nyújt és túl hamar ér végét, mintha csak egy Walt Disney bemutatja műsort nézne az ember. Végeredményben elmondható, hogy a régi jó dolgokból igenis maradt valami, 80 %-ot adnék rá.

imdb: 7,6
rottentomatoes: 90 %

Büdzsé: 30 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 21 millió dollár
Eddigi összbevétel: 28 millió dollár

 

Címkék: animáció iromány micimackó 80 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr353112428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása