Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Disney egyelőre nem kér a The Lone Rangerből

2011.08.13. 13:26 koimbra Szólj hozzá!

2008-ban jelentették be, hogy el fog készülni a The Lone Ranger film, majd a hónapok alatt szépen lassan formálódott a projekt. Jerry Bruckheimer producerként állt be a tervezet mögé, a rendezői székbe Gore Verbinski ült bele, Armie Hammer és Johnny Depp szerződött le a főbb szerepekre, a bemutató pedig 2012 decemberében lett volna esedékes.

Ám a költségvetés a csillagos eget verdeste, ezért a Disney úgy döntött, hogy behúzza a vészféket. Érthető, hogy miért ijedtek meg, a Cowboyok az űrlények 160 (egyesek szerint 200) millió dolláros sci-fi western megbukott, a The Lone Ranger is igen kockázatosnak bizonyulna a maga 230-240 millió dolláros költségvetésével. És melyik western tudott irdatlan nagy bevételt produkálni? Ráadásul a stúdió berkein belül két felettébb nagy büdzséjű produkció készülődik, a John Carterre költött összegek állítólag meghaladják a 300 milliót és Sam Raimi Óz projektje legalább 200 milliót fog felemészteni.  A Disney még nyitva hagyott egy kiskaput, ha a költségvetést meg tudnák kurtítani, akkor újra beszélhetnek a filmről.

Hammer egy Texas Rangert alakítana a produkcióban, aki maszkot húzva üldözi a bűnt a vadnyugaton, oldalán Depp lovagolt volna.

Címkék: miújság lone ranger

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1003150790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása