Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Splendent Media megszerezte Kuroszava 69 művének a megfilmesítési jogait

2011.08.23. 21:50 koimbra Szólj hozzá!

Ez a remake láz mindenkit megbabonáz. A Splendent Media úgy gondolta, hogy minek kicsire adni, megvette Akira Kuroszava legendás filmalkotó 69 művének a jogait, amibe az is benne foglaltatik, hogy elkészíthetik bármely művének a remake-jét, illetve ebbe beletartozik az a 19 befejezetlen forgatókönyv is, amelyen a mester dolgozott.

Ám mégsem lehet rámondani, hogy bármely alkotásból elkészíthetik az új változatot, ugyanis a Hét szamurájon már más dolgozik, de a High & Low, a Drunken Angel és az Ikiru filmeken is  ügyködnek. De nem kell aggódni, marad még jó sok mű, amivel lehet mit kezdeni. És biztosra vehetjük, hogy fognak, nem hagyják parlagon heverni.

Hideyoshi Kato azt mondta, hogy az elmúlt évek alatt számtalan amerikai és európai filmes próbálta megvenni a remake jogokat. A Splendent esetében azonban úgy éreztek, hogy igazán nagy kedvelői és tisztelői Kuroszava alkotásainak. Shakiko Yamada, a remake jogok új birtokosa pedig úgy nyilatkozott, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy ezek a kincsek már a birtokukban vannak és örvendetes, hogy a mai tehetséges filmesek segítségével az új generáció számára be tudják mutatni ezeket a felejthetetlen történeteket.

Címkék: remake miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr773174534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása