Elköltöztünk: filmdroid.hu
Az Universalnak nem kell az Ouija
2011.08.24. 13:48 Szólj hozzá!
Az Universal égisze alatt három társasjáték filmverziója is formálódott. A Battleship jövő májusban érkezik, azonban a stúdió három hete úgy döntött, hogy leállítja a Clue előkészületeit, most pedig az Ouija projektet tette jégre.
Az Ouija rendezői székében McG foglalt helyet, míg a produceri poszton Michael Bay álldogált. Amolyan Múmia-Indiana Jones-szerű kalandfilmként képzelték el a filmet, amelyet a nagy költségvetés miatt fújtak le. Túl sokba került volna, akárcsak a Battleship és az első előzetes nem hozta azt a figyelmet, amit vártak.
McG-ék nem adják fel, megpróbálják más stúdiókhoz átvinni a tervezetet, a Paramount (ahol a Transformers trilógia született) viszont már most jelezte, hogy őket nem érdekli. Az Universalnak viszont egy néhány évvel ezelőtt kötött szerződés miatt 5 millió dollárt kell leszurkolnia a Hasbronak. Valószínűleg úgy gondolták, hogy jobb 5 milliót kidobni az ablakon, mint 150 milliót rákölteni egy rizikós produkcióra.
Címkék: miújság ouija
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.