Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sikerek, csalódások és bukások a nyáron

2011.08.29. 12:30 koimbra 28 komment

 

Véget ért a nyár, a stúdiók fellőtték és eldurrogtatták rakétáikat, de azért volt olyan is, amely csak halkan pukkant és akadt olyan is, amely hatalmasat dörrent. Már a legelején látható volt, hogy ez lesz a 3D nagy tesztüzeme, rengeteg produkciót toldottak meg még egy dimenzióval. A végeredmény? Az amerikai közönség úgy tűnik, hogy levedlette a 3D iránti rajongását, legalábbis elég sok „termék” volt, amelytől hiába vártak kimagasló sikert és mégis csalódást okozott. Persze a nemzetközi közönség készséggel állt rendelkezésre, nekik köszönhetően több filmből nem vált csúnya bukta. A nyáron három produkció lépte túl az 1 milliárdos bevételt, az animációs filmek nem hozták a vártakat és a képregényfilmek sem produkáltak kiemelkedően. Ebben az időszakban a Harry Potter és a The Help emelkedett ki leginkább és a vígjátékok is korrekt módon teljesítettek. Vegyünk sorra néhány művet:

Sikerek:

A nyarat a Halálos iramban 5 alapozta meg, Vin Dieselék bedöngettek a mozikba és annak ellenére, hogy a rablás kivitelezését (amelyet végül elvetettek és más megoldást választottak) sokan időpocsékolásnak vélték mégis kimagasló bevételt ért el. 40 millióval többe került, mint a negyedik felvonás, azaz 125 millió dollárt tapsoltak el rá, ám könnyedén lekörözte a negyedik rész által megkeresett 155 millióját, átsuhant a 200 milliós vonalon és a 201 millió árnyékában tapostak a fékbe. Az összbevétele meghaladta a 600 millió dollárt (606), amely kenterbe verte a franchise legutóbbi darabja által kitermelt 363 milliót. Érthető, hogy 2013-ban jön a folytatás.

 

A vásznon a varázslatok repkedtek, a kasszák pedig a sok ropogós dollároktól dagadoztak. Harry Potter utoljára (?) tette tiszteletét a mozikban, a rajongók szabályosan megrohamozták a pénztárakat és 169 millió dollárt hagytak ott az első hétvégén, ezzel beállította a legjobb nyitó víkend eredményét, amelyet eddig A sötét lovag tartott (Batman jövőre visszavághat), bár azért bizonyára a 3D miatt megnövelt ár is segített egy csöppet. Eddig Amerikában 370 milliót kaszált (és még bírja szuflával), a határokon túl is elég jól termelt, sőt...1,3 milliárd dollárt kasszírozott. Ezek után ne lepődjünk meg, ha a Warner bejelent egy spin-offot, prequelt vagy valami ilyesmit.

 

A Transformers első részét a többség kedvelte, a folytatásra épp ezért csak úgy özönlött a nép, majd a nézők nagy része csalódottan távozott a vetítésekről. Michael Bay is jól tudta, hogy a TF 2 sokak szemében egy nagy szemét, ezért mindent megtett, hogy a harmadik pofás eredményeket hozzon. Először beadta a derekát, hogy 3D-ben forgassa le a filmet, majd belekezdett a franchise második részének a lejáratásába. Ott szidta, ahol csak tudta, mondván, hogy nem is volt forgatókönyv, a vágószobában azt se tudta, hogy mi van, stb stb...Ezzel próbálták visszacsalogatni a célcsoportot a TF 3-ra. Úgy-ahogy sikerült, közel 98 millió dollárral kezdett Amerikában és 350 millióig jutott (az előző 402 milliójához képest kevés, de mindenképpen pozitív a negatív vélemények után), összbevétele pedig 1,1 milliárdra rúg.

 

Visszatértek a Másnaposok, gyakorlatilag az első rész sztoriját nyomták le az emberek torkán, csak éppen nem 30 millióból, hanem 80-ból készült. Ennek ellenére otthonában 85 milliót szakított az első hétvégén, majd 254 millióig meg sem állt, ez ugyan 23 millióval kevesebb, mint a Másnaposok által összehozott összeg, de a stúdiónak egy szava sem lehet. Annak fényében meg pláne nem, hogy az összbevétele 581 millió dollár, amely azért lényegesen több az első által megtermelt 461 millióhoz képest. Érkezik a folytatás, de már hallható, hogy más irányba terelik a cselekményt, ők is tudják, hogy még egyszer már nem tudnák eladni ugyanazt a történetet.

 

Emma Stone egyre ismertebb lesz, a Könnyű nőcskével sok rajongót szerzett (Jim Carrey poénból szerelmet vallott neki), a nyáron két filmben bukkant fel mellékszereplőként, a The Help-ben viszont már ő állhatott a középpontban. A film másodikként nyitott, a következő héten felküzdötte magát az első helyre és azóta is onnan integet a többi filmnek. Eleddig 96 milliót hagytak ott a nézők a mozikban a 25 milliós filmre és messze még a vége.

 

Judd Apatow produceri felügyelete alatt készült a Koszorúslányok, amely a nyár legtöbbet hozó vígjátéka lett. 168 millió Amerikában, 104 millió nemzetközi területekről. Mögötte lohol a Rossz tanár, amely bagóból, 20 millióba kóstált és 201 milliót (98-at Amerikában) szedett össze. A Förtelmes főnökökre is nagy volt a „kereslet”, 113 milliónál tart hazai földön, amihez még 56 millió társul és csak 35 milliót költöttek rá.

 

Szörnyű és rémes, de Raja Gosnell sikert aratott. Nem tudom, hogy a Hupikék törpikéket mennyire ismerik a jenkik, de az biztos, hogy egyes országokban nagyon is kedvelik őket. 382 millió dollár – és még mindig van benne erő, sőt 2 év múlva befut a folytatás is.

 

Írók és rendezők jöttek mentek A majmok bolygója remake körül, a Fox azonban nem mondott le róla, ha már a Tim Burton-féle verzió után mégsem készítettek folytatást, akkor legalább ebből legyen valami. A 93 millióba került film meglepően jól kezdett, a várakozásokat túlszárnyalta, jelenleg közel 150 milliót termelt Amerikában, azon kívül 157-et és még mindig jönnek a milliók. Folytatás lesz.

 

Az amerikai közönséget egyre kevésbé érdekli Jack Sparrow kapitány, a Karib-tenger kalózai első három része vígan átlépdelt hazai földön a 300 milliós vonalon, azonban a negyedik a 3D-s támogatottság mellett is csak nyögvenyelősen tudott teljesíteni. 240 millió dollár, hm, ez bizony szerény egy 250 millióba került fantasy-nek, még szerencse, hogy a nemzetközi vizeken nagyobb a népszerűsége Sparrownak. Így fordulhatott elő, hogy áthaladt az 1 milliárdos vonalon, ezért nem lehet ráfogni, hogy csalódás lenne, hiába az amerikai bukta. 1 milliárd az kérem szépen 1 milliárd.

 

 

Steven Spielberg és JJ Abrams közös tervezetét nagy titkolózás és még nagyobb érdeklődés övezte, ráadásul előbbinek nagy tapasztalata van a földönkívüli témában, de a közönség nem áramlott rá úgy, mint ahogyan várták. Ugyan szépen kezdett, de 126 milliónál végképp kifulladt, a határokon kívülről még 118 millió jött. Szóval nem rossz, de ennél több volt benne. Sikernek siker, de csöppet csalódás.

 

És következzen néhány csalódás, amelyek ugyan nem számítanak bukásnak és a készítők ennek a bevételnek is örülnek, de nyilván ennél többet vártak tőle:

 

Thor volt az első a szünidőben, aki bemutatkozott a képregényfilmek közül, 3D ide vagy oda, nem tudta hozni a Marvel szárnyai alatt készült Vasember szintjét. Csupán 181 millióig dobta pörölyét a képregényhős, ehhez még 267 millió dollár társul a határon túlról. Amerika Kapitány még eddig sem jutott, még kevesebbeket érdekelt, hogy Steve Rogers miképp hajigálja elpusztíthatatlan pajzsát, eddig összesen 325 millió dollárt keresett. Mindkettő 3D-ben került a mozikba.

 

Megalakult az X-Men, ezúttal kimaradt Wolverine, aki eddig négy részen keresztül állt a középpontban. 160 millió dollárból valósult meg Az elsők, de Amerikában még a 2000-ben bemutatott első rész 157 millióját sem tudta elérni, pedig a többség meg volt vele elégedve és a kritikusok is szerették., csupán 146 milliót kapart össze, összbevétele 351 millióra rúg.

 

A csalódások közé sorolnám A gondozoo-t is, Adam Sandler tovább nyomatja cimboráját, Kevin Jamest, aki A pláza ászával bizonyított, hogy egyedül is képes megállnia a helyét, most beszélő állatkákkal próbálták megdobni a film vonzerejét. Eddig Amerikában csak 76 millió dollárnak „örvendhet” a 80 millióba került vígjáték, ehhez jön még 66 millió.

 

Mila Kunis és Justin Timberlake szexorientált barátsága nem érdekelt annyi embert, mint Ashton Kutcher és Natalie Portman hasonló viszonya, azért 72 millió dollárt csak sikerült begyűjteni.

 

Messze (?) még a vége a Végső állomás 5-nek, a negyedik felvonás a 3D újdonsága és ereje miatt hozhatott sokat, az ötödik azonban gyengébben muzsikál. 40-41 millió körül távozhat Amerikában a mozikból, de a nemzetközi eredmények még sokat nyomhatnak a latba, egyelőre csak 29 millió ez a szám. Ha ez elkúszik úgy 100 millióig, akkor talán még előrukkolnak egy folytatással.

 

Az öregedő gumiarcú komikus egyszerűen nem tudja hozni régi filmjeinek sikerét. Jim Carrey aranyos pingvinekkel próbálkozott, ugye ez már sokaknak bejött, ám családi vígjáték ellenére szerény 67 milliót sikerült összegyűjtenie Amerikában. Szerencsére Carrey-t nem hagyták magára a nemzetközi eredmények, ami még egy százast nyomott hozzá a bevételhez.

 

 

Joggal remélhette a Pixar, hogy a Verdák folytatása szépen fog robogni, főleg, hogy a Toy Story 3 belépett az 1 milliárdosok klubjába. Ám amit jött azt nem teszik ki az ablakba, a vállalat fennállásának legrosszabb kritikai átlaga mellett Amerikában nem hozta az első rész 244 millióját, sőt még eddig 190 millióig sem jutott el, ami a 200 milliós büdzsé mellett igencsak bukta...lenne ha ehhez még nem jönne 334 millió, így fellélegezhetnek. A DreamWorks fejesei nem húzhatták mosolyra a szájukat, hisz a Kung Fu Panda 2 rosszabbul kezdett, mint az első rész (ami egyébként jenkiföldön 215-ig húzta) és eddig csak 164 milliót szerzett. A pandalírozás nemzetközileg jobban ment, 473 millió folyt be még a kasszákba. Mindkét mű 3D-s volt.

 

A bukások:

 Végre jutott hely egy másik DC szuperhősnek is, a Warner még az utolsó pillanatokban is ölte bele a milliókat, mivel újabb trükkcégeket kértek fel, hogy időben be tudják fejezni a filmet és hogy a konvertált 3D minél szebben nézzen ki. 200 millióba került az alkotás, amit 100 milliós marketinggel fejeltek meg...hiába. Csúnyán elbukott, 115 millió dollárt szedett össze hazájában, amihez még 90 millió érkezett más területekről. Még szerencse, hogy a stúdió nem ivott előre a medve bőrére, úgy hírlett, hogy még a bemutató előtt hozzálátnak a második felvonáshoz, mivel annyira, de annyira biztosak a sikerben.

 

Szomorú, de Micimackó nem tudta megvetni a lábát a nagyobb költségvetésű filmek között. Hiába reklámozta úgy a Disney, hogy hagyományos technikával készült 2D-s produkció, alig sikerült összeszednie 26 milliót, a nemzetközi térfélen még nagyobb érdektelenségbe ütközött, 6 milliót keresett pluszban. Szomorú.

 

Tetemes összeget tapsoltak el a Cowboyok és űrlények sci-fi westernre, 163 (de 200 millióról is beszéltek) millió dollárba került az, hogy Harrison Ford és Daniel Craig a vadnyugaton visszavág a földönkívülieknek. Jon Favreau mintha már tavaly megérezte volna a bukta szelét, egy interjúban arról beszélt, hogy nyáron vérfürdő lesz box office terén. 93 millióig jutott Amerikában, a stúdió még valószínűleg megpróbálkozik azzal, hogy átlökdösse a 100 millión, csak hogy kinézzen valahogy, de ez mit sem változtat a tényen, hogy bukta.

 

A nyáron a vígjátékok többsége úgy-ahogy korrekt eredményt produkált, de Ryan Reynolds számára ezek a hónapok nem voltak felemelőek. Nem csak a Zöld Lámpással, de a Testcserével is elbukott, Jason Bateman pedig a Förtelmes főnökök sikerének nem sokáig örülhetett. Ráadásul sokba is került a komédia, 52 millió dollárt emésztett fel és eddig csak alig 35 milliót tudott összegyűjteni.

 

Hosszú évekig dolgoztak azon, hogy megvalósuljon a remake, végül Marcus Nispel pattanhatott a rendezői székbe és Jason Momoa lépett Schwarzenegger nyomdokaiba. A népet abszolút hidegen hagyta a közkedveltnek hitt barbár újabb eljövetele, rongyos 10 millió dollárral sikerült útnak indulnia, amely roppant kevés egy 3D-s 90 milliós projekt kapcsán. És még Stan Lee is perel, mivel állítólag a jogok az ő birtokában vannak, így a profit őt illetné. Profit ebből biza nem lesz.

 

Scott Stewart a gyenge Légió után nagyobb büdzsével gazdálkodhatott, Paul Bettany megint nem látta előre, hogy mire szerződik. A 3D-s film otthon valahogyan csak összekapart a negatív vélemények mellett 29 milliót, összbevétele 76 millióra rúgott, amivel aztán abszolút nincs kisegítve a 60 millióba került vámpíros-papos marhaság.

 

Hasonló sorsra jutott a 3D-s Frászkarika remake is, igaz itt csak 30 millióba kóstált a film és csak 14 milliót termelt eddig. Robert Rodriguez a 4D-vel (Aromascope) próbálkozott, de a marketing nem tette meg hatását. Zoe Saldana akciózása egy hétvégén 10 milliót szedett össze, a 40 milliós Luc Besson projekt valószínűleg csak DVD-n fog aratni.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1003187797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.29. 13:29:46

A conan még hiányzik a bukások közül, nem??

BuB 2011.08.29. 14:34:17

Hö... lehet a comicsfilmek "aranykora" ismét leáldozóban van.
Valszeg sok már azembereknek... ha jövőre is sorba buknak a filmek, megint lehet jegelik a filmeket, mint anno a Bat&Robin után...:(
(és én sok esélyt nem adok ennek az új Póknak, nagy az elvárás, könnyen pofára eshetnek miatta, és sajna ez Batsnél is nagyon lóg a levegőben...:S )

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.29. 14:38:25

@doggfather: Benne van az:)
@BuB: A Cowboyok és űrlények buktája várható volt, az emberek egyszerűen nem vevők egy nagy költségvetésű westernre, ahol űrlények lövöldöznek.
De megbukott a Jonah Hex is, mondjuk jogosan és a Wild Wilde West is, Will Smith ellenére.
Az elsők eredményével mégis elégedettek, pedig a 160 milliós büdzsé plusz termetes marketing után azért az a háromszázvalamennyi bevétel nem túl sok.
Az Am Kap és a Thor a 3D ellenére sem hozta a Vasemberi szintet, de azzal is elégedettek.
Jövőre jön a Pókember és a Batman, amelyek tuti, hogy hatalmas bevételt érnek el.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.29. 14:43:53

@koimbra: tényleg fakk, nem tudok olvasni.
Bocsi.
:D

A Vasemberi színt, meg a TDK komolysága nem kérhető számon minden lépregényfilmen véleményem szerint.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.29. 14:47:13

@doggfather: Ez igaz, de ha azt nézzük, hogy Am Kap van annyira ismert, mint a Vasember és még népszerű is, ehhez képest csalódás a bevétel. Thorról azt hittem, hogy másodhegedűs, ehhez képest köröket vert a pajzsos fickóra.

66th Zealot platoon 2011.08.29. 14:47:55

@doggfather: ott a Conan a buktak kozott:
"Hosszú évekig dolgoztak azon, hogy megvalósuljon a remake, végül Marcus Nispel pattanhatott a rendezői székbe és Jason Momoa lépett Schwarzenegger nyomdokaiba. "

a8zoli 2011.08.29. 14:50:27

fásztendfűrész vagy oceans 11 4 keréken nekem annyira nem jött be , mintahogy a TF3 se. pont a cowboyok és űrlények ill amerika kapitány ami mutatott vmi újjat és azokat húzzák le. karib tenger moszatfejűít nem csípem kivéve az elsőt a többit le kell fogjanak hogy végignézzem. HP-ket se láttam eggyetse és nem is fogok.
Zöld lámpást nem csodálom nem volt egy épeszű sztori tankönyvbe illő karakterek... jim carrey filmjét még nem láttam kevin james filmje adam sandler vigjátékgyárából meg nem érdekel mióta a pláza ászát láttam ami egy gyalázat volt.

a8zoli 2011.08.29. 14:52:43

@koimbra: a félszeműt pl nem értem az is elég drága western volt , jó nem űrlényes és lapos sztori. (nembeszélve egy rakás jelenet a Red Dead Redemption játékból lett mintázva.)

Dean6 2011.08.29. 15:23:51

Szerintem elég gyatra nyár volt.:S
Talán a Fast 5 volt,amiért érdemes pénzt áldozni.

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.08.29. 16:08:04

Fast 5 is elég lapos volt, mentek a kocsikkal oszt' jónapot. Volt benne keményen néző Vin Diesel meg szakállas Skorpinyókirály. Unalmas volt.

Manguszta 2011.08.29. 16:21:14

Az ev buktaja az anyat a marsra

Mars Needs Moms

150millioba kerult 21milla amerikaban es 39 osszesen.....Robert Zemeckis bukta.

little2 2011.08.29. 16:39:58

Szerintem a szuperhősös filmek nagyjából azt hozták, amit várni lehetett tőlük. Nyilván azért az se mindegy, mennyire jó alkotást sikerült letenni az asztalra. És bár előzetesen adhat némi támpontot az, hogy mennyire ismert egy hős, azért azt se árt figyelembe venni, hogy mennyire ültethetők át az egyes karakterek az új médiumba. Kap pl. lehet, hogy ismert, de eléggé egy "szürke" hős, aki az amcsikon kívül senkit se hozhat lázba. Thor viszont legalább frankó fantasy elemekkel dolgozik, ami filmen több lehetőséget kínál. A Vasember meg szerintem filmre termett, már a 90-es években is azt gondoltam, hogy remek filmet lehetne kihozni belőle, pedig sose voltam akkora rajongója. A Pókember az ami a legnagyobb potenciállal rendelkezik a Marvelnál, amit az is jól mutat, hogy mennyire sikeresek voltak az eddigi filmjei, annak ellenére, hogy irtózatosan gyengék lettek ahhoz képest amit ki lehetne hozni belőle. Kár, hogy anno Cameron nem tudta összehozni a saját filmjét...
Egyébként szerintem is kissé kezd telített lenni a piac szuperhősökkel. És igazából nem is az a baj, hogy ennyi van már belőlük, hanem az hogy más filmek elkészültétől veszik el a lehetőséget, mert a stúdiók ezeket nyomatják.

a8zoli 2011.08.29. 16:41:23

@Manguszta: azt tegnap néztem épp. nagyon vártam hogy vége legyen. az viccessebb volt mikor animációs cicaruhába forgatták a filmet stáblista végén :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.29. 19:24:22

@koimbra: Amerika Kapitány, Thor, Vasember az Angyalok top 4a a képregényekben is, Thor nem másodhegedűs, kicsit sem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.29. 19:39:25

És a 3D-.ről vélemény? Csak kevés produkciónál jött elő az igazi 3d-s hatás. Az amcsik már alig kajálták be, de azon kívül továbbra is vevők rá az emberek.

Dean6 2011.08.29. 19:47:02

@koimbra: Szerintem egyedül a Transformers , amiben jól nézett ki a 3d,de nem is konvertált.Szerintem a többi semmitérő volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.29. 20:26:29

@koimbra: egyik sem nyűgözött le, sőt a filmnek többségénél nyugodtan ki is hagyhatták volna.

Sanosuke 2011.08.29. 20:40:38

A vásznon a varázslatok repkedtek, a kasszák pedig a sok ropogós dollároktól dagadoztak

mekora duma :D

Sanosuke 2011.08.29. 20:45:59

Verdák 2 200 millóba volt ?
és abból vajon mennyit nyúltak le ?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.08.29. 20:51:27

A Fast Five-on csodálkozom azért, mert alig volt benne gyorsulás, habár elég szórakoztató filmecske volt, de gyakorlatilag kivágták az ablakon azt, amikor a csapat tervezgeti a rablást. Tehát hiába térnek vissza a régi szereplők sok hasznuk azért nincs:) Sebaj.

A Másnaposoknak meg piszok jó marketingesei voltak. Eladták ugyanazt, ami az első rész volt. Persze szerintem ez is jó volt, de hát a nagy siker azért valahol érthetetlen. Hogy nem terjedt el, hogy mire számítson a nép? A Hupikék törikéken meg mindjárt besírók:(:d:D

Sanosuke 2011.08.29. 20:53:56

@Manguszta: egy sima átlagos cgi rajzfilm 150 milla kerül.
ottis jó nagy félreszámlázások lehetnek.

little2 2011.08.30. 00:13:19

@Sanosuke: Nincs rá szükségük, hogy így nyúljanak. A Verdák első része 5 milliárd dollárnyi merchandising forgamat generált. Csak összehasonlításképp: a Toy Story 3 2.8 milliárdnyit generált csak ebből, ja és mind a 12 Pixar film össz mozis bevétele volt eddig kb. 6.5 milliárd dollár. Az előrejelzések alapján a Verdák 2-nél 10 milliárdos merchandising forgalomra számítanak. Mozis bevételt már gyakorlatilag le is szarják...

Mondjuk ez legalább bebizonyítja, hogy Hollywoodnak is érdeke lenne néha erdeti ötletekkel is előállnia, hisz akkor náluk lehetne az összes jog, nem úgy mint a mindenféle összevásárolt licenszeknél.

A nép fia 2011.08.30. 19:46:29

A Thor karaj volt, az Amerika kapitány közepes. A Transformers 3 irtó jó látványfilm, nagyon jól szórakoztam, az X-MEN: Elsők is tetszett!

A többi nem érdekel.

L'Angelus 2011.08.31. 14:53:19

Raja Gosnell egy agyatlan kretén, Michael Bay meg egy Cseszoszaurusz! Két rendező, akiknek az Asylumnál lenne a helyük. A Transvestiters pedig gyalázat, hogy milliárdos film lett.

Sajnálom a Zöld Lámpást, az X-men elsők meg nem lett olyan jó, mint beharangozták. A Majmok bolygója átlagos, a Másnaposok meg nem értem, mit keres a mozikban, olyan mint egy TV-film.

Az uccsó Harry Potter meg hát, arra legalább azt mondani merem, hogy jó film. Csak így szárazon: jó. Semmi extra, mégis úgy tűnik, hogy az év filmje.

2011 szaglott.

miki maki 2011.09.03. 15:42:44

@doggfather: 3degy totalis flop az esös vasarnap delutan töbpenzthozot bemint a 3d filmek egyutt.az egesz egy marhasag.beadnakegy lonak megkergulne töle.

miki maki 2011.09.03. 15:47:27

@doggfather: nem kepregenyt akart irni lepregeny helyett??
Tudtomszerint nincs magyar szo lepregeny
kepregeny igen.
süti beállítások módosítása