Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Haden Church lesz a főszereplője a Nothing Fear horrornak

2011.09.11. 18:11 koimbra Szólj hozzá!

Tavaly októberben derült ki, hogy Slash, a Guns N'Roses gitárosa horrorfilmek készítésébe vág bele. Megalapította a Slasher Films produkciót céget, eltökélt célja, hogy a 70-es és 80-as évek hasonló műfajú filmjei előtt tisztelegjen. Akkor már be is jelentették az első alkotást, amely a Nothing Fear címet kapta, azonban az eltelt szűk egy év alatt nem sok info érkezett a projekt háza tájáról. Most kiderült, hogy Thomas Haden Church szerződött le a filmre, aki egy megzavarodott lelkészt fog megformálni, karaktere összezörren a városba költöző családdal. Egy ősi démon felbukkanására is számíthatunk, mivel a városka egyike azon hét településnek, ahol átjáró nyílik a pokolba.

Anthony Leonardi dirigálhatja a horrort, az úriember újoncnak számít ezen a téren, eleddig effektesként dolgozott, többek között a Consantine-on és a Karib-tenger kalózai harmadik részén.  Október végén indulhat a forgatás. Slash azt mondta, hogy olyan filmeket akarnak készíteni, amelyek szakítanak a műfaj eddig megszokott kliséivel.

Címkék: miújság horrorhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr593218882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása