Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Végső állomás 5 (Finatal Destination 5)

2011.09.11. 20:40 koimbra 2 komment


 

A Végső állomás első része pont jó helyen volt méghozzá jó időben, az éppen lecsengő tinihorror mizéria farvizén osont be a mozikba és szedte meg magát alaposan. Mondhatni megérdemelten kasszírozott, hiszen sikerült élvezhetőség, valamiféle izgalmat csempészni az egykaptafára készülő sorozatgyilkosos tinithrillerekbe. Ráadásul a legjobb tettest mutatta fel: a Halált. Megfoghatatlan, elkerülhetetlen, de meg lehet próbálni kiszúrni vele, amit azonban érthető módon nagyon nem szeret. Freddy Krueger is nagyokat nézett, ha valakinek sikerült kibabrálnia vele és Jason is bizonyára erősen pislogott maszkja mögött, mikor macheteje csak az üres levegőt csapdosta, majd úgy tűnt, hogy végleg sikerült végezni ezen „jóemberekkel”. Ők cenobitástúl Chuckystúl együtt mindig visszatértek bizonyos időközönként, mert hát egy horrorikont nem lehet csak úgy elpusztítani, megsemmisíteni. A pár millió dolláros profit reményében nem nyugodhattak, még a jó öreg Jigsaw is talált módot arra, hogy halála után tovább folytassa „elmés” játékait. Az újabb rókabőr tipikus esete, ahol egy-két rész után már ténylegesen is csak a kínzásokra és a patakvérre koncentráltak.

Újdonsággal nem szolgál az új rész sem, ugyanaz történik, mint az eddigi felvonásokban, csak éppen a karakterek és Halál játszótere más. Szereplőink egyike szörnyű hídkatasztrófát vizionál, lepattan a céges buszról és gyorsan elhagyja a helyszínt, néhány munkatársával egyetemben. A tragédia bekövetkezik, a szerencsés túlélők azonban hamarosan rájönnek, hogy nem csak az eset rémképeivel, gondolataival kell megküzdeniük, ugyanis hamarosan néhaivá válnak. Hacsak...

 

Fel lehet tenni a kérdést: A Végső állomás franchise esetében meddig tudják újra és újra eladni az alapfelállást? Lehet-e újítani? Mert hát az égett arcú pulcsiban mászkáló álmokban riogató rém is megpróbált átjönni a mi világunkba, a maszkos crystal lake-i lakos pedig eljutott odáig, hogy végül már az űrben hentelt. Az ábra szerint inkább az elhalálozások és azok körülményeit lehet fokozni, a kreatív munka csupán ezekre koncentrálhat, illetve be lehet vetni a 3D erejét.

 

Az ötödik felvonást egyetlen dolog teszi élvezhetővé, ez pedig nem más, mint a 3D. Ezzel megspékelve válnak a Halál játszadozásai nézhetővé, az arcunkba kapjuk a bensőségeket és a szemünkbe fröccsen a vér, ami miatt többször hátrahőkölhetünk. Többször mozdulhat meg kezünk a zsebünkben lapuló zsebkendő felé, hogy letöröljük magunkról a vászonról nagy adagban érkező vérmennyiséget. Azon felesleges elmorfondírozni, hogy vajon a Halál követi-e a bevett sémát, azaz a véletlenekre épít-e, mint ahogy az első részben tette, hiszen látható, hogy alaposan megtervezi a csúnya balesetnek tűnő halálokat.

 

Steve Quale James Cameron mellett tanulta a szakmát, ellesett néhány fogást és kitanulta miképp kell bánni a 3D-vel és az effektekkel. A technikai részbe belekötni nem igazán lehet, színvonalas effektek sorát durrogtatják el szemünk (szemüvegünk?) előtt és mivel bőven akad kit másvilágra küldeni így az üresjáratok száma sem verdesi a plafont. A rendező inkább a színészek terén mond csődöt, hiába válogattak be néhány fiatal sztárhasonmást (egyikük olykor merőben Tom Cruise-ra hasonlít), azok arckaparóan gyenge teljesítmény nyújtanak, a drámai jelenetekkel abszolút nem bírnak el. Mert hát akad néhány jelenet, ahol „hőseink” szomorú szemmel merednek maguk elé vagy kapcsolatukat próbálják sínre rakni, nyilván kellett, hogy kitöltsék a játékidőt. Tony Todd szűk szemen keresztül regéli el a szabályokat, pár perc jelenléte sokat dob a filmen, ezzel az egy arcával is könnyedén elhomályosítja a többi színészpalántát.

 

Az biztos, hogy a horror rajongók egyes jelenetek láttán megnyalják mind a tíz ujjukat (csak legyen mibe törölni a kezüket a végén). Helyet kapott a fekete humor, amely abszolút nem lóg ki és meglepetésre még vigyorogni is lehet rajtuk. Az első részhez nem ér fel a film, de alaposan ráver a negyedik részre, 60 %-ot megérdemel, ugyanakkor meg kell említenem, hogy 2D-ben bizonyára nem olyan székbeszögezős néhány jelenet. Próbáltak fordulatot is becsempészni a produkcióba, ami után elképzelhető, hogy valóban ez a végső állomás, nyugodjék vérében.

imdb: 6,4
rottentomatoes: 59 %

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 41,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 102, 8 millió dollár


 

Címkék: horror iromány 3d 60 % sequel final destination final destination 5

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr323219213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bodyfiú 2011.09.11. 20:58:26

meglestük,párom rosszul lett a tornász jelenetnél,annyira beleélte magát :D
süti beállítások módosítása