Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Az Üvöltő szelek következő feldolgozásának az előzetese

2011.09.19. 20:15 koimbra 2 komment

Még 2008-ban jelentették be, hogy film készül Emily Bronte egyetlen regénye, az Üvöltő szelek (Wuthering Heights) alapján. Akkor még úgy hírlett, hogy Natalie Portmant fogjuk látni a produkcióban és Johny Maybury, A fiók (The Jacket) rendezője készítheti el a filmet. Majd 2009-ben már Peter Webber melegíthette a rendező széket, aki Ed Westwick-kel és Gemma Artertonnal forgathatta volna le az alkotást, 2010 januárjában viszont teljesen más felállás alakult ki. Andrea Arnold kezébe adták a gyeplőt, majd Kaya Scodelario szerződött le a filmre.

Nem ez az első és bizonyára nem is az utolsó eset, hogy elővették Bronte művét, több tucat adaptáció született az eltelt évek alatt. Tévéfilm, mozis produkció és színházi darab is készült a regényből. 1939-ben Laurence Olivier és Merle Overon főszereplésével valósult meg az első filmadaptáció, amelyet egyben a legjobban sikerült változatnak tartanak a több tucat feldolgozás közül.

 

A regény tartalma: "Valóság és látomás, természet és lélekelemzés, vadság és odaadás furcsa szövedéke a történet, egy magába forduló, romantikus írói lélek vallomása a szerelemről és a szenvedélyről. Elemzése kegyetlen mélységeket tár fel, és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák homálya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek meg egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a szerelem, a fiatalok, az újabb nemzedék szerelme oldja fel."

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr93238670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.09.19. 22:13:48

Kaya Scodelario miatt nézős. Meg amúgy érdekesnek tűnik a rendezés is, bár nem ismerem a művet.

FayeFaye 2011.09.20. 21:43:24

@Shyllard: Jo lehet ilyen fiatalnak lenni, amikor meg minden nap friss meglepeteseket tartogat.:)
süti beállítások módosítása