Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Nagy bukta (?): Háború a Földön

2011.09.20. 21:47 koimbra 13 komment

 

A nagy bukta rovat is eléggé el volt hanyagolva, érkezzen egy újabb poszt. Ezúttal a Háború a Földön sci-firől esik szó, amiről végül kiderült, hogy mégsem volt akkora csőd, mint amilyennek mondják, csak a produkciós cég tornászta fel mesterségesen a büdzsét.

L Ron Hubbard a Háború a Földön regényének megjelenése után elhintette, hogy készülőben a filmverzió is. A szcientológia atyja 1983-ban egy interjúban elárulta, hogy három forgatókönyvet is írt és Denver környékén fog zajlani a forgatás. Még ebben az évben a jogokat a Salem Productions vásárolta meg, ahol két részben gondolkodtak, amelyek egyenként 15 millió dollárból készültek volna. Abraham Polonsky állt rá a forgatókönyvre, majd egy 10 méter magas szobrot állítottak ki a Hollywood Boulevardra, ami a film főgonoszát, Terlt ábrázolta. Ám a projekt hamarosan darabokra hullott.

John Travoltának maga a szerző küldött egy dedikált példányt még 1982-ben, azt remélve, hogy a színész is részt fog venni a filmben. Travoltát érdekelte volna a dolog, de akkoriban nem ment neki a szekér, a Ponyvaregény után tért vissza a csúcsra. Nem feledve Hubbard kívánságát hozzálátott, hogy megvalósítsa a filmet. Próbált pénzt szerezni a produkcióra, e közben J.D. Shapiro dolgozott a forgatókönyvön, ám őt kirúgták mivel nem követte a producerek utasításait. A nagyobb stúdiók eléggé kockázatosnak találták a projektet, túl drága volt és a szcientológia-faktor is a produkció ellen dolgozott.

1998-ban jött a képbe a frissen alapított Franchise Pictures, ahol végül otthonra lelt a produkció. A céget nyugodtan lehet egykori sztárok menedékeként jellemezni, hiszen Dolph Lundgren, Wesley Snipes, Antonio Banderas és Sylvester Stallone is itt készíthetett egy-egy filmet, amelyek nem arattak kiemelkedő sikerült. Travolta öröme határtalan volt, abba is belement, hogy ekkoriban szokásos 20 milliós fizetése helyett 10 milliót kapjon, a költségvetést pedig 75 millió dollárban állapították meg. Hollywoodban továbbra is úgy tartották, hogy nem lett volna szabad elkészíteni a filmet, volt aki úgy fogalmazott, hogy ez Travolta önteltségének a mértékét jelzi, ami 80 millió dollárra rúg. Állítólag még Tom Cruise sem tartotta jó ötletnek a film elkészülését, még a Warnert is figyelmeztette, hogy nem kellene beszállniuk a marketingbe.

Travolta Quentin Tarantinot próbálta rábeszélni a rendezésére, aki azonban nemet mondott. Ezután keresték meg Roger Christiant (érdekesség, hogy Christian Sender című filmje Tarantino egyik kedvenc horrorja). Corey Mandell dolgozhatott a forgatókönyvön, aki nem volt szcientológus, csak azért ment bele a dologba, mert Travolta megkérte, hogy olvassa el a regényt. Úgy találta, hogy az csak egy érdekes sci-fi történet, amiben nincs szó a vallásról, sem Hubbard filozófiájáról, egyszerűen csak egy jó sci-fi.

2000 május 12-én mutatták be a filmet, amelynek már jó előre negatív visszhangja volt és már jó előre rákészülhettek az emberek, hogy a világ legrosszabbjának titulálják. Össz-vissz 29,7 millió dollárt kapart össze, ami a 75 millió dolláros büdzsé és 20 milliós marketing fényében elég csúnya....lenne, ha nem derült volna ki, hogy a csődbe jutó Franchise Pictures kicsit tupírozott a számokon.

A Háború a Földön bukását követően a film egyik „szponzora”, az Intertainment AG beleperelte a Franchise Pictures-t, főleg azt (is) sérelmezték, hogy az egyezség szerint ha állják egyes alkotások költségeinek 47 %-át, akkor megkapják az európai forgalmazás jogait, de végül úgy 60 és 90 %-ban kellett állniuk a büdzsét néhány projektnél. Majd a bíróságon kiderült, hogy a produkció csupán 44 millió dollárba került, a maradék 31 millió dollárt csak úgy szépen hozzátoldották. Itt derült ki az is, hogy az Intertainmentcsak azért ment bele a sci-fi finanszírozásába, mert úgymond egy csomagban volt A harc mesterével és A bérgyilkos a szomszédommal Ezek kereskedelmileg sokkal eladhatóbbnak bizonyultak, de csak úgy vehettek benne részt, ha a Háború a Földönbe is beszállnak. Az ügyet az Intertainment nyerte, 121,7 millió dollárt ítéltek meg számukra.

Folytatás? Ezek után? Pedig Travolta igencsak meg volt győződbe, hogy a filmje sikeres lesz, sőt mi több: klasszikussá válik. A készítők jó előre leszerződtek a második részre, de Travolta egy interjúban azt mondta, hogy habár a DVD eladásokkal és mindennel együtt 100 milliót termelt a sci-fi, a folytatás nem fog megvalósulni. Később a Pine Com International animációs stúdió próbálkozott egy 13 órás manga stílusú sorozattal, de ebből nem lett semmi.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr343240861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attila1234 2011.09.20. 21:49:18

Láttam ezt a filmet, de egyszerűen képtelen lennék bármit is felidézni belőle azon kívül, hogy Travolta karaktere gonosz. Nagyon unalmas és bárgyú film.

madnesstears 2011.09.20. 23:33:30

Én 2001/02-ben láttam, 16 évesen nekem nagyon tetszet, bár egy kicsit túlzásnak tartotam hogy egy új fajta Star Wars Sci-fi jelent meg.

little2 2011.09.20. 23:47:00

A film értelmi színvonaláról mindent elmond, hogy a végén 1000 éve(!) raktárban porosodó vadászgépekkel nyernek légi csatát az 5 perccel korábban még törzsi közösség szintjén tengődő emberek, egy a mostaninál is fejlettebb technikai színvonalon lévő civizációval szemben...

little2 2011.09.20. 23:48:38

Hozzáteszem, 2000-ben láttam a filmet, de olyan szar volt,hogy még most is emlékszem a traumára.:D

tjunior 2011.09.21. 08:25:25

a filmből arra emlékszem hogy az első 2.percben a főszereplő jön, már el is temeti az apját és már megy is felfedezni a világot...wow ez aztán a tempó, karakter megismerni, valaki, akármi, felesleges

zatyitibor 2011.09.21. 10:41:59

Én a könyvet középiskolás koromban olvastam, arra emlékszem, hogy kb. 1200 oldalas volt, és nem tudtam letenni, annyira lekötötte a figyelmemet. Akkoriban nagyon vártam a filmet, majd végül sikerült is megnéznem, bárcsak ne tettem volna, borzasztóan rossz. Amit a könyvben tízoldalakon mond el az író, addig a filmben fél percet sem áldoztak rá.

kung - fúj (törölt) 2011.09.21. 12:42:47

@little2:
Egyetértek.Én annak idején pénzt adtam ezért a szarért,vhs-n vettem meg,azóta ott porosodik valahol a fészerben.:-)
Viszont a könyv télleg jó,letehetetlen volt,a folytatásra már nem bukkantam rá a könyvtárban.:-P

asz0089 2011.09.21. 14:36:49

szcientológia-mániás p.cs Travolta...

Globetrotter2014 2011.09.21. 18:35:58

Nézhető Sci-fi, de semmi több (lásd, imposztor Sinisszel, Scremaers Wellerrel). Nekem nem volt bajom vele, ha az elején beletörődsz oylan logikai buktákba mint hogy a hősünk mekkorát fejlődik a gyramtosítók mellett(eleve hogy túlél a vadonban ilyen tartással), a fent említett logikai bukták már nem is számítanak. Talán egyszer újranáézném TVben is, ha adnák. Láttam sok rosszabb filmet.

L'Angelus 2011.09.21. 20:01:01

Ratyakosodás közben a jég omlik és ömlik. Akárcsak ez a film, ahogy halad a műsorideje.

COLT 2011.09.28. 15:46:17

@asz0089: ott a pont, és kész:D

gerberus01 2012.06.03. 00:02:57

Hétvégi délutáni sci-fi egyszeri használattal. Meg lehet nézni, nagyjából a Xéna, Herkules, meg hasonlók bárgyú színvonalán mozog. A folytatásért azt hiszem senki szíve nem fáj.

brill111 2017.09.18. 13:55:20

Szuper könyv, film... Elvezető. Ertelmet keresni egy "mesében " meg egyszerűen...
süti beállítások módosítása