Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Élet a Batman és Robin után

2011.09.24. 22:00 koimbra 14 komment

 

Joel Schumacher hathatós közreműködésével a Denevérember franchise a Batman és Robin után a mélypontra süllyedt, ugyan anyagilag még úgy-ahogy nem volt akkora pofára esés, de kritikailag csúnyán lebőgött és a nézők is rettenetesen utálták, mellesleg minden idők legrosszabb képregényfilmjének tartják. Sokáig csend honolt a sötét lovag háza táján, majd Christopher Nolan lépett a színre, aki hamvaiból támasztotta fel a gothami hőst.

 

Illetve a csend honolt kifejezés nem is annyira helytálló, mivel az nem úgy ment, hogy jött Nolan és helyretette a franchise-t. Voltak már verziók, alább arról esik szó, hogy mi történt a Clooney-s - Schwarzeneggeres égés és Batman: Kezdődik között.

A Warner már a Batman és Robin forgatása alatt azon gondolkodott, hogy kellene egy ötödik rész. Felkérték Joel Shcumachert a rendezői feladatok ellátására, George Clooney és Chris O'Donnell felölthette volna ismét a gúnyát, ám Akiva Goldsman nem volt hajlandó megírni a forgatókönyvet. 1996 végén Mark Protoesvichet állították rá a szkriptre és 1999 nyarára lőtték be a bemutatót. Batman Triumphant címre keresztelték a filmet, amiben Madárijesztő lett volna Batman ellenfele, még Joker is visszatér volna a sötét lovag képzelgéseiben, amit Madárijesztő félelemtoxinja okozott volna. Ennek a történetben felbukkan Harley Quinn is aki apja, Joker halálát akarta volna megbosszulni. A Batman és Robin csalódást keltő eredményei láttán a stúdió inkább jégre tette ezt a forgatókönyvet és elmorfondíroztak azon, hogy talán a Batman Beyond vagy a Batman: Year One képregényekből kellene filmet forgatni. Schumacher továbbra is szerette volna megcsinálni a következő részt, mivel úgy érezte, hogy tartozik annyival a rajongóknak, hogy készít egy korrekt filmet, ami visszatérne az alapokhoz és egy komorabb produkció lebegett a szeme előtt.

 

1998 közepén kopogtatott az ajtón Lee Shapiro és Stephen Wise. Az ő verziójukban Bruce Wayne szögre akasztotta bűnüldöző maskaráját, Dick Grayson pedig a Gotham Universityre járt.. Jonathan Krane az egyetem professzora és az Arkham Asylum elmeorvosa megszállottan kísérletezik a félelemmel, figyelmét főleg ennek a kutatásnak szenteli. Miután alaposan összeszólalkozik kollégájával, Dr. Kirk Langstrommal elhatározza, hogy átváltoztatja a vérszomjas Man-Batté, Gotham lakói úgy vélik, hogy a vérszomjas Man-Bat nem más, mint maga Batman, aki ezúttal a rossz oldalon száll harcba. Wayne pedig kénytelen újra akcióba lendülni, hogy tisztázza nevét. A Warner végül úgy határozott, hogy a DarkKnight nem kell nekik, inkább továbbra is a Batman Year One-t tolták előre.

 

2000-ben Paul Dini, Neal Stephenson és Boaz Yakin ügyködött a Batman Beyond forgatókönyvén, Yakin dirigálhatta volna a filmet. A stúdió ismét döntött, lemondtak a Beyondról, nkább Year One-t akarták, ezért szóltak Darren Aronofskynak, hogy szállítson le egy jó forgatókönyvet, majd rendezze meg a produkciót. Aronofsky Frank Millerrel közösen dolgozott a történeten, úgy gondolták, hogy az új rész egyben reboot is lehetne. Aronofsky azt szerette volna, a Christian Bale lenne a főszereplő. Mindeközben a Warner bejelentette, hogy folyamatban a Macskanő spin-off. 2002-ben a fejesek jégre tették Aronofsky terveit és a Year One-t, mivel hirtelen nagy lehetőséget láttak egy Batman vs Superman produkcióban.

 

(Kép a Legenda vagyok filmből, aminek írója Goldsman volt)

 

A Superman: Flyby tervezet J.J. Abrams tollából származik, McG kezébe adták a gyeplőt, ám a producereknek nem tetszett Abrams irománya, a rendező pedig megunta a várakozást és lelépett a Charlie angyalai miatt. McG után Wolfgang Petersen lépett a fedélzetre, 2001 augusztusában Andrew Kevin Walker sétált be a Warnerhez és előadta a Batman vs Superman ötletét.. E miatt a Flyby-t a fiók mélyére süllyesztették, Petersen pedig a két DC hősről szóló produkció rendezői székében találta magát. Akiva Goldsman ismét felbukkant, aki gyorsan átírta Walker forgatókönyvét. Johnny Depp, Colin Farrell, James Franco, Jude Law és Paul Walker neve merült fel főszereplőként, majd Bale-nek és Josh Hartnettnek tettek egy ajánlatot, utóbbi ölthette volna fel az S-es göncöt. Ebben a verzióban Dick Grayson, Alfred és Gordon felügyelő már meghaltak, Wayne pedig 5 éve nem dolgozott a bűnüldöző iparban, szellemileg elég meggyötörté vált, Clark Kent sincs a helyzet magaslatán, elvált Lois Lane-től. Kent és Wayne közeli barátok, ismerik egymás múltját, tudják, hogy ki milyen hőstettet vitt végbe. Miután Joker kinyírja Wayne leendő nejét, Elizabeth Millert pont az esküvőn, a gothami milliárdos bosszúért liheg, magára öltené egykori jelmezét, de Kent megpróbálja visszatartani. A két jó barát kissé összezörren, majd egymás ellen fordul, Wayne Kent-et hibáztatja azért, ami Millerrel történt. Miközben Batman visszatért Gotham háztetőire, Kent Smalville-ben romantikázik Lana Langgal. Később kiderül, hogy Luthor áll a dolgok hátterében, a szándéka már a kezdetben az volt, hogy a két hős egymás ellen fordul. 2002 elejére tűzték ki a forgatást, 2004 közepén lehetett volna a bemutató. Egy hónapra a forgatás kezdete előtt Petersen fogta a batyuját és átvándorolt a Trója projekthez, de még visszaszólt, hogy később esetleg megcsinálná a filmet.. Ekkor a Warner ismét elővette a Flyby-t, mivel J.J. Abrams újabb szkripttel állt elő és Batman is külön utakon folytatta.

 

2003-ban Christopher Nolant kérte fel a Warner, hogy rendezze meg a következő Denevérember filmet, David S. Goyert a forgatókönyv megírására szerződött le. Nolan mindenképpen egy egy eredettörténetet akart elmesélni, amelyet eddig még senki nem mondott (f)el, szándékai között szerepelt az is, hogy egy reális, valósághű alkotás szülessen. Goyer hozzátette, hogy a cél az, hogy a közönséget Batman és Wayne is érdekelje. Nolan a The Man Who Falls sztoriból merített, amiben a főhős átutazza a világot, Goyer nem csak ebből hanem a The Long Halloweenből és a Year One-ból is építkezett. Be akarták mutatni Harvey Dentet, de inkább egy új karaktert, Rachel Dawest hozták be helyette, Dent A sötét lovagban tűnt fel. Felmerült, az is, hogy a főhős a Zorro-t nézze, mielőtt szüleit megölik, így születne meg a Denevérember, Nolan viszont úgy érezte, hogy a denevérek igazán fontos szerepet töltenek be abban, hogy Wayne azzá válik, aki. A közönség eléggé félve ült be a filmre, közel 49 millió dollárt hagyva a pénztáraknál. A Batman és Robin 43 milliót termelt az első hétvégén, a Batman Forever pedig 53-at. Elterjedt a film jó híre, így végül 205 millió dollár volt Amerikában a vége, összesen 372 milliót gyűjtött össze világszerte. A sötét lovagra bátrabban mentek el az emberek, 533 milliót kaszált Amerikában, összesen pedig 1 milliárd dollárt.

 

Nolan elvileg a The Dark Knight Rises után nem csinál több Batman filmet, pedig állítólag Warner minimum hét részben gondolkodik: Jeff Bewkes a Warner egyik fejese így nyilatkozott:" Csak nézzük meg a Harry Pottert, fantasztikus, hogy egy ilyen franchise létrejöhetett. Ugyanezt szeretnénk csinálni a Batman, Superman és talán a Sherlock Holmes esetében is. A folytatásokba be lehet hozni több új szereplőt és ezek is ugyanolyan jóra sikerednek, mint az első részek. Néhány évvel ezelőtt nem ez volt a helyzet. Minél több biztos ponton áll a stúdió, annál valószínűbb, hogy beindul a gyártás, jönnek a folytatások.”

 

Egy időben pedzegették, hogy esetleg két Batman projekt futhatna párhuzamosan. 2009-ben reppent fel a pletyka, miután Zack Snyder a Comic Conon elmondta, hogy mennyire kedvelte Frank Miller The Dark Knight Returns képregényét. Szeretné, ha ebből film is készülhetne. Később Frank Miller azt mondta Snydernek: "You can do it anytime you want to Zack"...azaz bármikor megcsinálhatja, ha úgy gondolja. Michael Uslan producer még jelezte is, hogy érdekelné a lehetőség, ám ebből ezidáig nem lett semmi, Snyder meg a Superman reboottal vigasztalódhatott. Sebaj, mindenesetre itt a sztori: a cselekmény a nem túl távoli jövőben játszódik (20 évvel). Gothamban a Mutants nevű banda terrorizálja a jónépet. Bruce Wayne már visszavonult a bűnüldözéstől, már 10 éve nem bújt a Batman jelmezbe, Jason Todd, a második Robin halála óta. Ráadásul Harvey Dent is visszatér a bűnözéshez, nem sikerült a rehabilitációja. A lakosság egy része szerint Batman lehetne a város megmentője. A Hughes testvérek egy interjúban azt mondták, hogy nekik lett volna alkalmuk filmet készíteni az idősebb Batmanről, főszereplőnek Clint Eastwoodot képzelték el, de végül nemet mondtak, mert úgy vélték, hogy ezzel csak kinyírnák a franchise-t.

 

Mi lesz Nolan harmadik Batman filmje után? Jó kérdés. Szóba sem kerülhet, hogy ezzel véget ér, hiszen a stúdió nem fog lemondani róla, főleg, hogy elég profitképes hősről van szó. Ráadásul még az Igazság Ligája is előbb vagy utóbb el fog készülni, aminek oszlopos tagja a sötét lovag.

 

Címkék: batman

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr773253127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.09.24. 22:20:22

Schumacher továbbra is szerette volna megcsinálni a következő részt, mivel úgy érezte, hogy tartozik annyival a rajongóknak, hogy készít egy korrekt filmet, ami visszatérne az alapokhoz és egy komorabb produkció lebegett a szeme előtt.

rohadna le a töke.

tartozna inkább azzal a rajongóknak hogy soha többé nem megy semmilyen képregényfilm közelébe.

Sanosuke 2011.09.24. 22:25:04

egyszerre 7 batman filmet terveztek, úristen

BeniMan 2011.09.24. 23:01:44

@Sanosuke: Ha bele gondolsz nem is tűnik annyira soknak az a 7 film. Hány meg hány ellenfele van Batmannek akiket belehetne még mutatni. Rébusz, Pingvin, Killer Crock, Hugo Strange és még sokan mások. Robint is be lehet hozni a későbbiekben. Szóval azt gondolom simán összejöhetne az a 7 film. Lezárásként pedig a 7. filmnek jöhetne a The Dark Knight Returns amivel szépen lezárnák a Batman sorozatot egy időre. Az igazság Ligája és a Supermannal közös filmet viszont eddig nem érzem jó ötletnek. Persze Snyder Superman filmje után lehet meggondolom magam. :)

jikininki 2011.09.24. 23:25:58

@Sanosuke: a beleszámoljuk a rizses dárk lovagot, akkor már meg is van a 7 batman film :)

jikininki 2011.09.24. 23:26:39

amúgy a superman vs. batman vicces lett volna. mennyi esélye lett volna bruce-nak kent ellen?

gébence · http://soraim.blog.hu 2011.09.25. 07:32:03

Remake? :D
Mr Freeze is an awesome badass! :D
Szerintem kár lenne annyi folytatást csinálni... Olyan lenne, mint amikor régen futószalagon jöttek a Frankeinstein- meg Drakula-filmek, és mentek is tovább majdnem a feledésbe.

nikodémus 2011.09.25. 09:58:00

Jó a poszt, szépen összeszedte a cikkíró a próbálkozásokat. Néhányban (bizonyos Batman/Superman verziókban és a TDKR-történet Clint Eastwooddal) lenne fantázia, de előbbi merőleges lenne Nolan értelmezésére, utóbbit viszont csak ő rendezhetné meg jól (azonban Eastwood biztos nem állna kötélnek).

Kerek lesz a jelen trilógia, ám ha a stúdió nagyon akar további filmeket csinálni, úgyis fog - de ha ezzel visszatér a sorozat a fantasy világába, akkor szerintem feleslegesen.

L'Angelus 2011.09.25. 10:01:55

Joel Schumacher sem volt elégedett művével, mivel szerinte „túlságosan halvánnyá vált a két főszereplő alakja”. Kérésével egyetértésben a stúdió elcsapta Akiva Goldsmant, és Mark Protosevich-et bízták meg az írói teendők ellátásával. Okulva az előző film legalábbis langyos fogadtatásából, Schumacher vissza akart térni a Burton féle sötét, groteszk stílushoz, ami az első két részt jellemezte. A projekt a Batman: Triumphant címet kapta, és vélhetően 1999-ben került volna a mozikba.
A történetben Barbara (Alicia Silverstone) és Dick Greyson (Chris O’Donell) együtt járnak. Őket látva elgondolkodik Bruce (George Clooney), hogy ideje átadnia a stafétát. De ekkor egy új, feltörekvő bandavezér jelenik meg Gothamben, Jonathan Crane (Steve Buscemi) korábbi vegyészprofesszor, aki most „A Madárijesztő” nevű bűnöző. Mérges gázokat használ, amikkel terrorizálja az embereket.

Mivel Barbara a film során meghalt volna, nyilván lett volna egy közös bevetés Batman, Robin és Batgirl szereplésével. Három jelölt jöhet szóba, akik végül megölhetik Denevérlányt:
az egyik ugyebár Madárijesztő;
a denevérmutáns Man-Bat (Jeff Goldblum), aki igazából már a Batman Forever egy kivágott jelenetében is szerepelt;
dr. Harley Quinsley (Madonna), aki Jack Napier törvénytelen lánya, és a nyomdokaiba lépve Harley Quinné válik.
A jól bevált, filmeleji csatajelenet most is megtörtént volna egy evakuált középületben. Amennyiben itt hal meg Barbara, Batman és Robint egy akadály vagy a rosszfiú emberei lefoglalják, miközben a denevérlány egyedül marad. Elszigetelődve pedig könnyű célpontnak bizonyul egy orvtámadással szemben.

Mikor társuk eltorzult holttestét megtalálják - valószínűleg Batman kérésére - Gordon hagyja, hogy elvigyék a lányt, anélkül, hogy azonosítanák a kilétét. Barbara halálát eltűnésként jelentik be, a temetésen csak Bruce, Dick és Alfred (Michael Gough) vesznek részt. Bruce elmondja Robinnak, hogy többé nem ölti fel a maszkot, mivel részben hibásnak érzi magát. Robin tehát új, sötétkék páncélruhát kap, és onnantól Éjszárny lesz a neve, és hatékonynak bizonyul Gothamben.

Harley Quinn és Craine is tetőtől talpig kosztümöt viselnek a képregényben, így szövetségesekként összeillenének. A fiatal pszichiáternő bosszút akar állni Batmanen és segítőin bálványozott apja haláláért, Crane pedig ígéretes eszköz lehetne, hiszen ő is bizonyos gázokat használ.

Volt egy olyan vezérfonal a történetben, hogy Bruce lebetegszik, hallucinációk kezdik gyötörni. Szülei gyilkosa, Jack Napier, azaz Joker (Jack Nicholson) kísérti álmában. Ez leglogikusabban úgy következhetne be, hogy egy nyilvános eseményen Harley megmérgezni Bruce-t. Tehát vagy rájön, kicsoda (volt) valójában, vagy egyszerűen betör egy rendezvényre, és a vendég Bruce üldözőbe veszi. Utóbbi verzió asszociálna Barbara tragikus balsorsára.
Man-Bat bekapcsolódása a történetbe ötlet szintjétől tovább nem jutott. Mivel a forgatókönyvbe illeszkednie kell, azt tippelném, Crane vagy Quinsley talál rá valahol, és befogja. Éjszárny biztosan szembenéz a repülni is tudó mutánssal, de az igen csúnyán megsebesíti.

Hogy a beteg Bruce újra erőt merítsen, kézenfekvő megoldás, hogy visszamegy arra a helyre, ahol megölték a szüleit. Mivel beteg és éjjel van, alighanem őt magát is megpróbálja kirabolni egy csirkefogó. Itt kényszeríti magát, hogy leküzdje a szorongását és lefegyverezze a támadót/támadóit. A méreg hatása ettől lassan elmúlik. A Schumacher-filmje észjárását ismerve ez valószerű kimagyarázása lett volna a gyógyulásnak.

Aztán a finálé: Éjszárny és a váratlanul visszatérő Batman - mint a Foreverben a vártlanul visszatérő Robin - közösen indulnak a harcmezőre. Előbb Man-Bat-tel hadakoznak, majd mikor Quinn elárulja és megöli Madárijesztőt, az ő toxinjával támad rájuk. De valami félresiklik, a toxintól véletlenül beőrülő Man-Bat nekitámad Harley Quinnek, felrepülnek, akivel együtt lezuhannak a nyílt utcára. A stúdió nyilván több utalást akarhatott az előző filmekre, hogy az 5 rész inkább tudjon egy franchise-nak látszani. Márpedig a három főgonosz személyéből ezek az utalási formulák volnának a legkézenfekvőbbek.

Amikor a város a végén megéljenzi a főhősöket - hisz a film címe Batman: Győzedelmes -, lezáró montázsnak nyilván ki volt zárva a reflektorfényben való futás. Arra tippelnék, hogy megint a '89-es filmet vették volna elő: a két főhős megdicsőülten ott állnak egy torony tetején.

Míg a Batman és Robin 127 millió dollárból készült, a széria befejező részére kereken 150 millió dollárt különítettek el. Valószínű, hogy Christopher Nolan 2003-ban, vagy egy-két évvel később így is megkapta volna a lehetőséget a reboot levezénylésére. Tekintve, hogy egy 5. résznek mi lett volna a tényleges alakja: jobban járt a filmvilág, hogy sosem készült el.

2011.09.25. 10:58:02

Harley Quinn, mint a Joker lánya?

whatthefuckamireading.jpg

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.25. 12:55:10

Supermanről is lesz egy hasonló, még a Zack Snyderes film előtt megírom:D

mr.roper 2011.09.25. 16:07:22

Eastwood produkált már Gót-Batmanes sziporkát, méghozzá a Titokzatos Folyó kezdő képsorai előtt a Warner Bros logót kreatívan használta fel intro-nak ... de Eastwood sz.tem nem a legalkalmasabb egy képregény-film megrendezésére...talán a Megtorló még befigyelhet az Ő elképzelései alapján ... vagy a Jonah Hexx ... XD

nikodémus 2011.09.25. 18:46:13

@mr.roper: Megrendeznie nem kell, elég lenne eljátszania az idős Wayne-t. De úgysem fogja, már megcsinálta a saját búcsúját.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.09.25. 23:52:13

@Solarian: Sőt, Madonna, mint Harley Quinn?
Piszok nagy szerencse, hogy ezt nem csinálták meg. Harley eddigi összes ábrázolásában, amire emlékszem :), max a 30-as évei legelején jár. Madonna meg már 40 is elmúlt volna eddigre. Batman kiherélése nem lett volna elég Shumachernek? :(

Sanosuke 2011.09.26. 20:47:11

@Vészmadár: már a batman és Robinért egy alapos faroknyisszantás kijárna neki.
süti beállítások módosítása