Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ezentúl a Sony nem fogja állni a 3D-s szemüvegek árát

2011.09.28. 16:15 koimbra 9 komment

Az idei nyár a 3D nagy tesztüzeme volt, Amerikában kidurrant a plusz dimenzió szép, színes lufija. Amilyen gyorsan rákaptak a jenkik a 3D-re, olyan gyorsan tudtak lemondani róla, csak pár film esetében hozta a várt eredményt. A Sony osztott-szorzott, elgondolkodott azon, hogy miképp tudna csökkenteni a költségeken, majd úgy döntöttek, hogy a 3D-s szemüvegek költségeiből vesznek vissza.

A stúdiók egyes filmek esetében úgy 5 és 10 millió körüli összeget fizettek a szemüvegekre, ezt a néző akár haza is vihette, ha kicsengette a pár dollárral többe kerülő mozijegyet. A Sony döntése értelmében 2012 május 1-től kezdve n nem fogja állni a forgalmazásában-gyártásában megjelenő produkciók 3D-s megtekintéséhez szükséges szemüvegek költségeit.

A Sony jövő nyáron két sikergyanús alkotással érkezik, a Men in Black harmadik részével, illetve a Pókember reboottal, ezen filmek esetében sem invesztál a szemüvegekbe. Így elképzelhető, hogy a mozitulajok saját maguk ruháznak be, amivel még jobban nőhetnek a jegyárak.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr623262929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.09.28. 19:06:36

jajj szegény sony, úgy sajnálom.

szegény főnökök most nem vehetnek új kocsikat, és a luxus utazásoknak is lőttek.

A nép fia 2011.09.28. 19:32:44

Nem kéne 10-20 milliókat fizetni egy színésznek, és máris ki tudnák gazdálkodni a költségeket.

Sanosuke 2011.09.28. 20:08:59

@A nép fia: inkább nem kéne 10 milliókat a szaros fostos merketingre költeni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.28. 20:15:03

@Sanosuke: Minél nagyobb egy film költségvetése, annál többet költenek marketingre. Nem hiába.
Egyébként muszáj mindig "káromkodni?" Nem lehet kulturáltabban?:)

Sanosuke 2011.09.28. 20:21:29

@koimbra: szaros fostos az nem káromkodás.

egyszerű jelző.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.09.28. 20:22:36

@Sanosuke: De nem is kulturált, engem speciel zavar, éppen ezért kérlek, hogy ne így írj.

L'Angelus 2011.09.29. 08:45:48

Tulajdonképpen a néző tárcája bánja így, de talán találnak valami kreatívabb megoldást, minthogy a különbözetet a jegyárba pumpálják. A Pókembert tuti moziban nézem meg. A másik meg nem érdekel.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.09.29. 08:59:15

"A Sony jövő nyáron két sikergyanús alkotással érkezik, a Men in Black harmadik részével, illetve a Pókember reboottal"

A MIB 2 része enyhén szólva is rossz volt a Pókember meg... Kicsit túl korai hogy ismét megnézzük ugyanaz mint anno 2002-ben. Tutom hogy más lesz de akkor is az "átlagos srác szuperhős lesz" dolgot akarják ismét eladni nekünk.

_drk 2011.09.29. 14:45:34

Én reménykedek egy nagy pókember bukásban. Mert a reboot az 1 dolog de egy 8 éves filmet... Ami tök ugyanarról fog szólni... Kicsit darkosabb lesz hát a wolwerine is milyen darkos lett? pedig ennél is ezt a szócskát használták...
süti beállítások módosítása