Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A holló képregény alkotója újabb projekten dolgozik

2011.10.06. 10:48 koimbra 1 komment

James O'Barr A holló képregény atyja újabb projekten dolgozik. Sajnálatos, de a cselekményről nem árult el túl sokat és a Gothic címre hallható elképzelés először képregény formájában jelenik meg, majd el fog készülni a film is, amelyből O'Barr is kiveszi a részét.

A Guitar Internationalnak alkalma nyílt arra, hogy elbeszélgessen O'Barral, aki a következőt árulta el. "A Dark Horse kiadó számára készítem a Gothic képregényt, 12 részes lesz. A Szárnyas fejvadász és az Óz, a csodák csodája ötvözeteként kell elképzelni, ezen kívül dolgozunk a moziverzión is, méghozzá A holló film producereivel." - hozzátette azt is, hogy a szereplők kiválogatásában és a soundtrack összeállításában nagy szerepe lesz.

Szóba került A holló film is, O'Barr szerint nem kellett volna folytatni. "Egy teljesen lezárt történet volt az első felvonás. Mikor még Brandon életben volt elbeszélgettünk vele a lehetséges folytatásokról, mivel úgy gondoltam, hogy erőteljesen tudta megformálni a karaktert és szívesen láttam volna őt további részekben is, de...ez Brandonnal együtt mind sírba szállt. Nem akarok senki mást látni ebben a szerepben, ez a karakter hozzánőtt és...szóval totál érthetetlen, hogy néhány színész csak úgy gondol egyet, besétál a forgatásra és megpróbálja utánozni."

Címkék: miújság képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr373282075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zvladij 2011.10.06. 22:22:17

Várom mi sül ki ebből, O'barr műveit ismerve mindenképpen várós. A Hollóval kapcsolatban meg abszolút igaza van. Az első rész lesz mindig is az egyetlen és igaz.
süti beállítások módosítása