Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kivették a Dredd bíró rendezőjének a kezéből az irányítást

2011.10.09. 18:45 koimbra 5 komment

Olyan szépen kezdődött...de hát nem így indul minden? Az új Dredd bíró film kapcsán először is szépen leszólták a 90-es években készült Sylvester Stallonés verziót, majd arról beszéltek, hogy teljesen hűek maradnak a képregényhez, szóval felesleges az aggodalom.

Pete Travis hozzálátott a filmhez, be is fejezte a rábízott feladatot, majd az utómunkálatok során a producerek eltávolították a produkció közeléből, a vágószoba kulcsát sem nyomták a kezébe.

Alex Garland, a film írója és egyik producere úgy döntött, hogy még készít pár jelenetet, de ezeket saját maga veszi fel, Travis segítségére nem tartanak igényt a továbbiakban és Garland vágás folyamatába is erősen bele fog szólni. Az LA Times úgy tudja, hogy Travis bemutatott néhány percet a fejeseknek, ami abszolút nem nyerte el tetszésüket, ezért tették ki a szűrét.

Előfordul olykor, hogy a rendezőt kitiltják a további munkálatokról egyes műveknél. James Cameront egyszerűen kitiltották a vágószobából a Piranha 2 forgatás után, Mike Newell is meglepődhetett, mikor a Perzsia hercege forgatását követően nem tehette be a lábát az utómunkálatokra.

Címkék: miújság dredd bíró képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr143290021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2011.10.09. 20:01:41

Erre is keresztet lehet vetni már,kétlem bármiféle utóforgatás jó eredményhez vezethet...

jikininki 2011.10.09. 21:00:41

hollywood rengeteg pénzt öl abba, hogy mindent elszarjanak.

L'Angelus 2011.10.09. 23:03:36

Alig várom, hogy kiröhögjem.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2011.10.10. 14:57:54

Biztos, hogy temetni kell emiatt? Mármint az a srác nyúl bele, aki a 28 nappal később, meg a Never let me go írója. Még nem biztos, hogy elszarja.
Nekem inkább az a gyanúm, hogy jelenleg nem túl jó a leforgatott anyag:(
süti beállítások módosítása