Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A parazita (The Puppet Masters)

2011.11.01. 21:37 koimbra 8 komment

 

A világűr vándorai felettébb szeretik tiszteletüket tenni kék bolygónkon, a galaxisban suhanó aszteroidák és üstökösök mellett földönkívüliek is szívesen fészkelnék be magukat ide. Vannak akik megelégednek azzal, ha csak elrejtőzhetnek vagy beolvadnak közénk, de bőven akad agresszívabb fajta is Utóbbiak vagy ajtóstul rontanak a házba, csillagfegyverek sokaságával pörkölnek alánk és indítanak hadjáratot az emberiség ellen vagy szépen alattomosan, fondorlatosan, már-már észrevétlenül próbálják átvenni a hatalmat. A parazitában ez utóbbiak toppannak be a Földre és nem vesztegetik a drága idejüket.

Ambrose városka mellett különös jelenséget észlel pár helyi lakos, a helyszínre sietnek, majd távozva onnan alig észrevehetően, de furcsán viselkednek. A titkosszolgálat figyelmét nem kerülte el a rejtélyes dolog érkezése, Andrew Nivens (Donald Sutherland) néhány kollégájával azonmód a helyszínre siet, hogy alaposan körbenézzen. Gyorsan kiderül, hogy idegenek vették át az uralmat Ambrose lakosainak a többségén és az űrből jöttek olyan gyorsan szaporodnak, hogy ha nem találnak valamiféle megoldást, akkor az emberiséget már csak múlt időben lehet emlegetni.

 

A hosszú (és rövid) előjáték elmarad, nem mutogatják feleslegesen a városka lakóit, nem nyerünk betekintést a helyiek életébe, szóval beledurrantanak a közepébe. Pár perc elteltével Nivensék az ufó mellett állnak és próbálnak rájönni, hogy ez vajon tényleg egy júl sikerült csíny vagy valóban komoly fenyegetettséggel állnak szemben. A film nagy erénye, hogy mindig történik valami, nem időzünk túl sokat a helyszíneken, a szereplőkkel mindig történik valami érdekesség, ráadásul a központi karakterek közé sem vontak „megszállhatatlan” aurát, így még ők is veszélybe kerülhetnek.

Nem nagyobb testű idegenekről van szó, hanem lapos, rája-meztelen csiga ötvözetű teremtmények ezek, azzal a képességgel megáldva, hogy könnyedén rácsatlakoznak az ember idegközpontjára és két pillantás alatt átveszik az irányítást. Könnyedén elrejtőznek a ruha alatt, megtapadva a háton, gyakorlatilag csak akkor válik biztossá a „fertőzött” személye, ha leveszi az ingét. Ránézésre is kiszűrhetőek, ugyanis az idegenek által elkapott alanyok viselkedése megváltozik, bár nem túlzottan észrevehető módon.

Stuart Orme világ életében jó ha egyszer mozdult ki a tévés projektek közül, kivételt e film miatt tett, aztán húzott vissza a megszokott közegbe, talán azért, mert nem teljesített valami jól a kasszáknál a horror. Pedig Orme megtette, amit tudott, megteremtette a feszültséget, sőt azt sem tudjuk, hogy kiben lehet bízni igazán, igazán paranoid. Feltör a tehetetlenség érzése is, mikor látható, hogy egyes emberek számára nincs kiút, szépen lassan bekerítik és pár pillanat múlva már az idegen létforma irányítása alatt mozog. Ted Elliott és Terry Rossio főleg családi kalandfilmeket produkált, ez volt az egyetlen horror, amihez közük volt. Helytálltak ugyan, de nem lehet hozzátenni, hogy becsülettel, ugyanis akad néhány kisebb lyuk a forgatókönyvben, amit be kellett volna tömni. A hiányosságok kissé zavaróak, de nem annyira, hogy nagy mértékben csökkentsék a film élvezeti értékét. 70 %-ot adok rá.

 

imdb: 5,7
rottentomatoes: 26 %

 

Címkék: horror iromány sci fi könyvből film 75 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr713346143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2011.11.01. 23:09:00

Szerintem ez is a méltatlanul elfeledett filmek kategóriájába tartozik. Kedveltem ezt a filmet és tényleg beparáztatott. Jó nem egy klasszikus de simán megnézném újra. :)

Tipca 2011.11.01. 23:09:16

jaj, imádtam kölyökkoromban ezt a filmet, többször is kivettem a tékából. lehet, nosztalgiázni kéne kicsit :P

jikininki 2011.11.02. 00:04:35

én kb egy hónapja néztem újra, és nem fogott rajta az idő. úgyértem akinek anno tetszett annak nagy valószínűséggel most is fog.

vrango 2011.11.02. 08:21:05

Az eredeti könyv (R.A. Heinlein: "Az élősdiek" címmel jelent meg magyarul, gusztustalan borítóval:P) nagyon jó volt, a filmről meg ugyan régóta tudok, de még nem néztem meg - na, majd talán most!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.02. 10:11:02

A moziban régen nagyon paráztam rajta, most is előjött a félelem, csak egy-két momentum miatt abbamaradt, volt néhány bosszantó dolog, de azért még így is jó volt:)

tunderninja 2011.11.02. 12:27:27

Ez az alkotás rendben van.A nőbe még szerelmes is voltam gyerekként:)

Ilyesmi stílusú filmet hiányolok manapság.Az Invázió nem volt éppen kiemelkedő.

Egy Kevin Williamson féle forgatókönyv,ahogy ő csűri szerintem jó lenne.Egy David Fincher rendezés,egy Alan Silvestri zene,és egy Kirsten Dunst és Sam Rockwell féle duó,szerintem jó lenne.
Hiába Hollíwóddba kellett volna menni:D

Sanosuke 2011.11.02. 17:00:12

ebben a témában nekem jobban tetszett a Testrabkók Támadása.

www.imdb.com/title/tt0106452/
süti beállítások módosítása