Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Tintin kalandjai (The Adventures of Tintin)

2011.11.06. 22:05 koimbra 11 komment

 

Tintin az egyik legismertebb európai képregényhős, különleges képességei ugyan nincsenek, de kalandjait bármely Marvel vagy DC karakter megirigyelhetné. A belga Hergé által kitalált fiatal nyomozgató újságíró eseteit 80 nyelvre fordították le, több, mint 350 millió példányt adtak el a képregényekből. A 80-as években még nem volt annyira jellemző, hogy a hollywoodi stúdiók és pénzéhes producerek egymással versengve próbálták rátenni a mancsukat egyes közkedvelt vagy kevésbé ismert regénysorozatok, képregények, novellák megfilmesítési jogaira. Steven Speilberg állítólag csak akkor hallott róla, amikor az Indiana Jones egyik kritikájában megemlítették, de Renny Harlin nemrég azt találta mondani, hogy bizony ő ajánlotta Spielberg figyelmébe Hergé művét. Akárhogy történt, a lényeg, hogy csak az ezredfordulót követően lendült be a projekt szekere, a DreamWorks fejese Peter Jacksonnal szövetkezve kezdett dolgozott a filmverzión.

 Érdekes döntés felállás, meg kell hagyni. Már csak azért is, mivel Jacksonnak saját trükk-effektcége van, a WETA a Gyűrűk ura után katapultált a filmipar csillagos egére, mintegy komoly konkurenciát jelentve Lucas cégének, az ILM-nek. Spielberg és a Star Wars-ból könnyedén megélő jóember régóta puszipajtások, fogalmam sincs, hogy Lucasnak hogy eshetett, hogy az ILM-et kihagyják, mindenesetre tény, hogy a WETA ismét kitett magáért.

 

Kézenfekvő lett volna egy jól megszokott „origin story” felvázolása, ennek bemutatásával inkább nem fáradtak, Tintin már befutott, ismert zsurnaliszta, aki kutyusával együtt jó néhány megoldott rejtélyt tudhat maga mögött. A piacon szerez be egy hajómakettet, amit a következő percben rögtön ketten is meg akarnának venni tőle. Később kiderül, hogy a vásárolt modell nagy titkokat rejt, azzal, hogy Tintin birtokába került tudta nélkül máris egy kalandosnak ígérkező esetbe csöppen bele.

 

Robert Zemeckis (aki lényegében a Spielberg műhelyből kezdte pályafutását) beleszeretett a motion-capture-ba és csak a sorozatos negatív eredményeknek köszönhető, hogy újra visszatér a „hagyományos” filmkészítéshez. A Tintin kalandjai láttán elöntheti a sárga irigység esetleg a bizonyítási vágy, ugyan a WETA bámulatosan jól végezte a dolgát, ugyan nem mondhatnánk, hogy Zemeckis eddigi mo-cap alkotásai szégyenkezve bújnának el mellette, de érezhető a fejlődés. Ezért sem elképzelhetetlen, hogy Zemeckis visszatér ehhez a technikához, csak azért, hogy megmutassa tud ennél jobbat is. A produkció Spielberg első animációs filmje, amit elnézve még szerencse, hogy ebben a formában készült. Ha ugyanezt filmként próbálta volna leforgatni több helyen inkább nevetségessé, mint érdekessé vagy látványossá vált volna és így még azt is sikerül elkerülnie, hogy ráhúzzák a vizes lepedőt, hogy egy Karib-tenger kalózai – Indiana Jones ötvözetet készített újrahasznosítva néhány momentumot. Ugyan meg fogják említeni ezen filmeket, de bizonyára sokkal nagyobb dorgálását kapna, ha nem animációként készítette volna el, sőt így még sokkal képregényesebbé, földtől elrugaszkodóbbá tudta varázsolni.

 

A nagy kaland tényleg nagy, kiszakadva Párizsból hőseinkkel együtt bejárjuk az egész világot. A két rivális csapat versenyt fut az idővel és egymással, miközben az Unikornis kincse után kajtatnak. Vízen, földön, levegőben nyomulnak előre, nem csupán az egyes helyeken fellelhető nyomokat keresik, de az ügyesen kitalált rejtvény részleteit is megpróbálják megszerezni egymástól. A film eleje ugyan kicsit döcögőse indul, Tintin magában vagy a kutyusához beszél, majd hirtelen felpörögnek az események, látványosabbnál látványosabb helyzetek követik egymást és még egy darupárbajra is sor kerül, effélét eddig nem láthattunk túl gyakran. Ugyanakkor elmondható, hogy a folyamatos pörgés nem jelenti egyértelműen azt, hogy lélegzetelállító, tökéletesen székbe szegező lenne. A Kung Fu Panda második részében szintén láthattunk egy kiváló városbéli üldözést, ami sokkal hangulatosabbra sikeredett.

 

Felettébb nagy probléma, hogy Tintin nem egy kalandor alkat és hiába szeretnék elérni, egyszerűen nem lehet elfogadni olyan legénynek, aki tűzön-vízen keresztül átgázolva eljut a célig. Nem kell Bruce Willisnek lennie, hogy drágán adja az életét, mindenféle helyzetet túléljen, azonban nem sikerült elérni, hogy az ember kinézze belőle, hogy minden helyzetben feltalálja magát vagy szerencséje legyen. Haddock kapitányt ezzel ellentétben veszett jól eltalálták, a folyamatosan részeg tengerész, aki a vizet még csak hírből sem ismeri a film fő humorforrása (némileg Sparrow kapitányra hasonlít), a produkció egyik színfoltja, nélküle fele ennyit se érne az alkotás. Erősen érződik, hogy a két kelekótya detektívet (Dupont és Dupond) csak kényszerűségből pakolták bele a történetben jeleneteik inkább erőltetettek, abszolút nem viccesek és csak azért bukkannak fel olykor, hogy a képregény rajongói ne hiányolják őket.

 

A Tintin első része (mert ugyebár Peter Jackson rendezésében jön a második, már ha az első nem bukik hatalmasat) Spielberg számára viszonylag egyszerű ujjgyakorlat, bizonyította már, hogy tud, legalábbis régen tudott ennél jobbat is. Látványosnak látványos, sőt egy idő az akció-és üldözésjelenetek egymásra licitálnak, mintegy mutatván, hogy még erre is rá lehet tenni egy lapáttal, ám valahol mégis üresnek tűnik és nem igazán elragadó. A 65 %-ot azért kapja, mert Spielberg kvázi megmutatta miképp kell bánni a mo-cappel és a szórakozás faktor is rendben volt.

imdb: 7,8
rottentomatoes: 85 %

Címkék: iromány kaland 3d tintin képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr123359259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2011.11.06. 22:19:19

Nekem picit jobban bejött de teljesen egyetértek a leírtakkal. Azért jó, hogy visszaidézte a régi kincskeresős gyermeki éveinket ez a Tintin kaland.

Spielberg nagy mesélő, most is elvitt minket egy ismeretlen tájra és jól szórakoztunk. Annyit még beleírtam volna, hogy a főcím nagyon ötletes és találó volt.

A Kung Fu Panda 2-ben szerintem meg nem csak a városüldözéses jelenet, hanem kompletten az egész film jobb a Tintinnél. (A pandáé a szívem, az első rész is nagy kedvenc).

Azért Spielberg nem vallott kudarcot, sőt! Leiskolázta Zemeckis motion capture trilógiáját, pedig ő először nyúlt ehhez a műfajhoz. Azért ez nem kutya.

nikodémus 2011.11.07. 06:29:51

Alapvetően egyetértek a kritikával: kaland kaland hátán, de ha ezt kivesszük a filmből, semmi nem marad. Jellemábrázolás, cselekményív: nulla.
A technikai megvalósítás az eddigi borzalmakhoz képest jó, mi több, látványos, de a szereplők végtagjainak közelijeinél, valamint a tekintetek mutatásakor egyértelmű, hogy élettelen bábukat látunk. S volt egy nagy hiba a forgatókönyvben is: az a bizonyos árvíz annál a bizonyos tengerparti városnál csak megindult, aztán két jelenettel odébb hirtelen elapadt. Mintha sosem lett volna.
Viszont a 3D (noha először voltam ilyenen) rendben volt, arányos, nem tolakodó.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.07. 10:01:44

Nem 3D-ben adták, nem tudom miért. Kellett a sok szemüveg a Kémkölykök 4-re?:) Mert ahogy láttam azért a szagos papírok (vagy mifenék) meg ott sorakoztak.

@Atkakukac1989: Egyetértek, a Kung Fu Panda 1 és 2 is jobb a Tintinnél. A városbéli üldözés ott nem csak fenomenális, de még bele is éltem magam:D

exilis 2011.11.07. 10:07:09

Én is elvittem a családot, nekik nagyon tetszett. Régimódi kalandfilm, technikailag nagyon ott van, de bennem mély nyomot nem hagyott. Volt egy játék a film előtt a moziban, amin Tintin PC játékot lehetett nyerni, azt azért bezsebeltük :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.07. 16:01:22

nagyon kíváncsi vagyok rá, szerettem a képregényt, amiben jobb az arca tintinnek.

SoulMiner 2011.11.07. 18:03:53

Spielberg WETÁs döntése tényleg érdekes, tekintve, hogy az ILM már bizonyított a Rangoval, de az még érdekesebb, hogy a DreamWorks-nek van saját animációs részlege (Shrek, kung Fu Panda), és mint tudjuk, a DreamWorks Spielberg saját cége...

A nép fia 2011.11.07. 20:40:29

Sose hallottam Tintinről. Amíg ment a pletyka a film készüléséről ,előkészületekről, végig Rin Tin Tin-re gondoltam. De aztán mégsem az lett! :-D

Ezt a fiúcskát ránézésre nem lehet komolyan venni.

vrango 2011.11.08. 07:29:47

@A nép fia: Ez nem Tintin hibája.

Én ugyan nem rajongok érte (pedig szeretem a régi, francia, ifjúsági képregényeket, főleg Asterixet és Lucky Luke-ot), de bőven jobb a sok japán agymenésnél...

Komolyan venni én sem tudom - ezért is ódzkodom ettől az élethű/karikatúraszerű filmváltozattól - ami rajzban elmegy, filmként blőd, vagy hihetetlen - ahogy Koimbra is írta...

Dean6 2011.11.08. 08:09:16

Nem fiúcska azért, lehet olyan 24 körül :) Igazából a filmben sem egy Bruce Willis,csak inkább feltalálja magát a rossz helyzetekben.

winterrain 2011.11.08. 18:41:37

Megnéztem és tetszett. Kicsit túlzásbavitték a pörgést szerintem, jobb lett volna ha néha lelassul a film. Elnézegettem volna még azt a fantasztikus világot amit megalkottak.

a8zoli 2011.11.19. 20:22:30

Én ma néztem meg és láttam pár képregényt is és pár epizódot a rajzfilm sorozatból. Az animáció nagyon szép de néha mintha Michael Explosion Bay szelleme Találkozna Roland Destroy Emmerich szellemével a filmben és próbálnának egymásra licitálni. Rengeteg kisgyerek volt a moziban akik gyermekded felfogással élvezték mert nincs még annyi realitás alapú és fizikai ill. gravitációs tudás beléjük gyömöszölve . Nekik tuti teccik sztem max 15 éves korig lehet ezt a filmet élvezni. Mondjuk a matrózok hálóheje jelenet az zseniális nekem az teccett a legjobban. De felnőtt fejjel csak akkor nézze meg vki ha van gyereke és elrángatja. Nemhiába volt előzetesben Táncoló talpak 2 meg Alvin szörnyűség 3... Felnőtteknek nem való. Nem egy Shrek nem egy Monsters vs. Aliens és nem is Madagaskár 1-2 v. Pingvinjeik amiket a felnőttek is szívessen néznek a sok sok poén miatt. Ez más csak gyerkőcöknek és nem egy szülő aludt vagy kényszerből nézte végig. Néha a gyerkőcöknek is kell kedvezni és kész. Mint film technika 10 sztory és cselekmény max 5 :)
süti beállítások módosítása