Elköltöztünk: filmdroid.hu
Kaland
2011.11.07. 11:18 3 komment
Az alábbi kritikát nikodémus küldte be, köszönet érte.
Hiába csengett le már az ezredforduló nagy Márai-divatja, az író művei alapján készülő filmek sora csak nem akar véget érni. Szó se róla, Márai Sándor megérdemli, hogy celluloidra kerüljön. Csak nem így.
Pedig Sipos József idei Márai-filmje, a Kaland (http://www.magichandfilm.hu/kaland/) jól kezdődik. Pompás főcím, korhű díszlet, megejtő jelmezek próbálják felidézni a világháborútól még épp nem sújtott polgári Magyarország miliőjét. S ez sikerül: minden a helyén van, Marozsán Erika gyönyörű, Gózon Francisco operatőr valósággal fest, ám amint elhangzik az első dialógus, az illúzió szinte romba dől. Kádár professzor (Gerd Böckmann) a reggeli nagyvizit után közli fiatal, ambiciózus tanítványával, Zoltán doktorral (Csányi Sándor), hogy a klinika új szárnyának vezetését rábízná. Az ifjú orvos tisztelettudó, ám kissé zavart reakciója gyanút ébreszt az idősödő gyógyítóban, s az esti fogadásra készülődve feleségén is idegességet észlel. A jótékonysági rendezvényen aztán megjelenik a pénzügyi hátteret biztosító miniszter (Szilágyi Tibor), Kádár régi barátja (Eperjes Károly), s bár az örömteli bejelentés mindennél fontosabbnak tűnik, igazából elveszik a háttér-események sűrűjében. Zoltán doktor ugyanis közli mentorával, hogy holnap reggel Olaszországba utazik, az orvos felesége, Anna (Marozsán Erika) pedig hirtelen elájul. Márai darabja – bár talán nem tartozik az életmű legerősebb darabjai közé – érvényes módon beszél egy szépnek hitt magánélet hirtelen összeomlásáról, melyet az áldozat méltósággal visel, az elkövetők pedig megdöbbenve fedezik fel, hogy az áhított gyönyör mennyire mulandó. A film kamaradrámává sűríti az eseményeket, melyből két dolog következik: 1. külső felvételeket – egy hangulatos autózáson kívül – nem látunk, 2. hosszú párbeszédeket vagyunk kénytelenek elviselni. Ami nem lenne baj, ha azokat érdekfeszítőre írták volna. De Márai mondatai (melyek talán működnek papíron) borzasztóan modorosak a filmvászonról elhangozva. A forgatókönyv sajnos képtelen érzékeltetni az érzelmi fordulatokat, ezeket a színészek próbálják közvetíteni – több-kevesebb sikerrel. Gerd Böckmann finom arcjátékával visszafogottságában is szép alakítást nyújt, kár, hogy a szükséges szinkron sokat elvesz játékából. Eperjes mellékszereplőként is tolakodóan egzaltált, Marozsán Erika sápatagon fonnyadozik, Csányi Sándor pedig szokásos faarcát hozza.
Újabb míves, ám az írói lényeget megragadni képtelen mozival gazdagodott tehát a Márai-adaptációk sora. Bíztató azonban, hogy Sipos József az eleve tévéfilmnek készült A gyertyák csonkig égnek (http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=74788) és a rettentően mesterkélt Eszter hagyatéka (http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=92626) után ezúttal jobb mozit készített. Sajnos nem elég jót.
Lehet, hogy kár is bíbelődni az író műveivel – az életéről kellene filmet forgatni. Az eddigi egyetlen értékelhető Márai-film – a nem hibátlan, mégis megrendítő Emigráns (http://www.imdb.com/title/tt0835819/) – ugyanis a naplóból készült. Ez, és az erősen önéletrajzi ihletésű Egy polgár vallomásai jó alapja lehetne egy méltó adaptációnak. Addig azonban marad a csipkefodros üresség.
Címkék: magyar iromány nikodémus iromány nikodemus nikodemus
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Vajnágh Domokos: Életmű 2011.11.08. 13:27:59
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.11.07. 13:00:57
Dominik Blasir 2011.11.07. 17:36:27
A Kaland drámának egyébként igazán kiváló, pont nemrégiben olvastam el.
