Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A guardista (The Guard)

2011.11.08. 21:50 koimbra 5 komment

 

Boyle őrmester (Brendan Gleeson) Írország egyik partmenti kisvárosában teljesít szolgálatot (már ha ezt annak lehet hívni) nyugalmas, bambulós életviteléből alig zökkenti ki valami. A gyorshajtók abszolút nem érdeklik, nem veti meg a drogokat és csak merő jóindulatból fogyasztja el egyes balesetek áldozatainál talált kábszereket, nehogy édesanyjuk lelkét még ez is gyötörje. Szolgálat közben nem veti meg a piát és szabadnapján bármilyen ügyet képes a fiókba tenni, már csak azért, hogy nyugodtan kurvázzon és mellesleg rasszista. Hamarosan befut egy fekete FBI ügynök, aki egy drogcsempész banda tagjai után nyomozna, ha egyáltalán lenne olyan, aki együttműködne ezen a vidéken.

Martin McDonagh jó három évvel ezelőtt jelentkezett az Erőszakikkal, amelyet szinte mindenhol éltettek. John Michael McDonagh a rendező testvére, nem csoda hát, hogy hasonló humorú produkcióval mutatkozott be, saját maga írta a forgatókönyvet és sikerült elérnie, hogy Martin producerként álljon be A guardista mögé, majd az Erőszakik egyik főszereplőjét, Brendan Gleeson is örömest lépett a családi vállalkozás fedélzetére. Persze teljesen azért mégsem lehet egymás mellé pakolni a két produkciót, leginkább a stílusban, a hangulatban és a fekete humorban hasonlítanak, érződik, hogy hatott rá testvére filmje, de nem ugyanaz a kettő.

 

Nem lehet elmenni szó nélkül a buddy cop filmek mellett sem, hiszen némileg, még ha eléggé kifacsarva is, de részben erre (is) épít a produkció. Nem tudjuk meg, hogy Boyle-ból miképp lett rendőr, bár ez valójában teljesen mindegy is, ránézésre errefelé akárki felhúzhatja a zsarugúnyát ha jelentkezik a felvételin. Marhára idegesíti az ide helyezett fiatal kollégája, zsong tőle a feje és az FBI-os jelenlétén még jobban kiakad. Úgy tűnik édesanyján és a megszokott , fizetett lepedőcsatákon kívül más nem érdekli, ellenne a saját maga kis világban. Tökéletes ellentéte Everett nyomozó (Don Cheadle), az Iroda alkalmazottja keserű szájízzel veszi tudomásul, hogy az írek olyan tájszólásban beszélnek, amit sehogyan sem képes megérteni, ráadásul a vidékiek nem csak tahók, hanem rasszisták is, örülhet, hogy egyáltalán sörrel kiszolgálják. Mintha rajta kívül nem is lenne más pozitív személy a történetben, ami végső soron igaz is, hisz az ír fakabátok még örülnek is, ha megvesztegetik őket.

 

Boyle és Everett duója ránézésre elég fura páros, de hát ez az, ami működteti a buddy cop alkotásokat, két ellentétes figura összeeresztéséből szórakoztató pillanatok születnek. Bár Cheadle karaktere kissé háttérbe szorul, ugyan egész jól tűri a beszólásokat és a gúnyos megjegyzéseket, de legalább azzal vigasztalódhat, hogy nem csak rá, másra se néznek fel, az itt élők egymással szemben is tiszteletlenek. Megbízhatóan érkeznek a rasszista megjegyzések, a vulgáris és verbális poénok sokasága, mégsem sértődik meg senki: a helyieknél ez mindennapos, Boyle-t alapjában véve nem érdekli mi történik, Everett pedig tudja, hogy nem éri meg felkapni a vizet. A negatív figurák, a bűnöző trió sem mindennapi alakok, szeretnek filozofálni, ha idejük engedi Nietzsche-t idézgetik és természetesen mondandójuk tele van káromkodással, Mark Strong vagy éppen Liam Cunningham már-már karikatúrába hajló csempészek, de nélkülük talán nem lenne ilyen vicces a végeredmény.

 

„De mocskosul szép ez a reggel” - bámul bele a napfelkeltébe LSD bélyeggel a szájában Boyle. Az ír településen mintha soha nem sütne ki a nap, a folyamatosan szürkeség miatt esetleg egy komor thrillert is (á lá Tetovált lány) le lehetett volna vezényelni. Ám ahol a rendőri erő csak bélyegen, illetve bélyeg segítségével látja a fénylő napot ott szó sem lehet gyászos hangvételről. Már csak a nyelvi humor, az egysorosok és a provokatív párbeszédek miatt is megéri megnézni A guardistát, őrmesterünk ugyan nem egy Torrente (meg egyébként sem egy harsány vígjáték), de alapvetően jellemvonásai többségét örökölte tőle. McDonaugh nagy szerencséje, hogy Gleeson igent mondott, ugyan tökéletesen passzol mindenkihez az adott karakter, de Gleeson viszi a prímet, leginkább az általa eljátszott őrmesterről nem lehet eldönteni, hogy valóban ennyire hülye vagy esetleg zseniális?

 

imdb: 7,5
rottentomatoes: 95 %

Büdzsé: 6 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 5,1 millió dollár
Eddigi összbevétel: 16,8 millió dollár


 

Címkék: iromány vígjáték 75 % the guard

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr293364326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2011.11.08. 22:21:50

Nagyon sokat röhögtem ezen a filmen, Gleeson remekel, tényleg eldönthetetlen róla, h hülye-e, v csak túl okos, vagy mindkettő, mert olyan pazarul képes egyik végletből a másikba átmenni, hogy ha azt egy komolyabb filmben mutatná be, sztem igen nagy eséllyel pályázhatna az Oscar-címre. De persze a többiek se semmik, Strong-ékon is sokat szakadtam, nomeg a párbeszédek sincsenek megírva, a rasszista poénok állatiak :D Még ilyet szeretnék látni, nem egy Erőszakik, de attól még jó nagyon :)

game ower 2011.11.09. 18:37:08

Én Írországban élek jó idelye,és mondhatom nagyon eltalálták a vidékre és emberekre oly jellemzö Ír mentalitást!Egy nép sem hasonlítható hozzájuk Freud mondta egyszer,hogy az írekre nincs phszioanalízis!Valszeg igaza volt!:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.11.13. 18:16:48

nagyon jó film volt, most néztem meg, és majdnem végig sírtam a röhögéstől.

nem olyan átlag vicces film, amolyan komoly humor, de annak nagyon jó!

nikodémus 2011.12.26. 22:37:50

Az In Bruges kistesója - és ezzel mindent elmondtam. Nem olyan katartikus, nem olyan abszurd, nem olyan egyedi, de majdnem. És jó.

Svartalfar 2012.09.14. 19:36:38

...és a szinkron is pazar.
süti beállítások módosítása