Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még mindig nincs ötlet a Jurassic Park 4-hez

2011.12.05. 21:33 koimbra 5 komment

Évek óta kering, hogy lesz Jurassic Park 4, de azon túlmenően, hogy talán majd valamikor megvalósul nem sok konkrétum látott napvilágot. A Collider egyik szerkesztője a Hadak útján (War Horse) kapcsán kapta mikrofonvégre Kathleen Kennedy producert, aki elárulta, hogy még mindig próbálkoznak.

"Egy remek forgatókönyv kellene, hogy elkészülhessen a negyedik felvonás. Nagyon magasra tettük a lécet saját magunknak, mivel a közönséghez hasonlóan mi is azt szeretnénk, hogy egyáltalán legyen valami értelme annak, hogy elkészüljön a film. Gyakorlatilag elég nagy dilemmába kerültünk, mivel a kezdetekben még nem franchise-ként gondolunk a Jurassic Parkra, szóval fel kell tennie a nagy kérdést, hogy "Miért is akarjuk megcsinálni a negyedik részt?". Nagyon jó okot kell találni, hogy elkészítsük és keményen gondolkodunk a sztorin."

Szóba került az is, hogy a Jurassic Parkot átkonvertálják 3D-be. A stúdió már megkereste őt, de előtte mindenképpen egyeztetni szeretne Steven Spielberggel és Janusz Kaminskivel, ha a rendezőnek és az operatőrnek lesz ideje, akkor leülnek és megbeszélik, hogy mi legyen.

A Tintin folytatásáról annyit mondott, hogy a forgatókönyv úgy február-március magasságában készül el, majd nyáron valószínűleg meg tudnak csinálni egy-két tesztet és ha minden jól megy, akkor 2014 karácsonyára vagy 2015 nyarára a mozikba küldhetnék a produkciót.

Címkék: sequel jurassic park

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr13441166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gandalf Garaboncias 2011.12.05. 21:57:21

Michael Crichton két könyvében még vannak olyan ötletek, amelyeket az eddigi három filmben nem használtak fel. Azokat szívesen látnám vásznon. Persze, kellene egy fő történetszál, amelyre felfűzhetőek lennének.

countrypecos 2011.12.06. 02:20:24

Újra ne kezdjék, baromság volna. De egy folytatást megnéznék. :)

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.06. 10:24:46

Kíváncsi vagyok, hogy milyen magas is az a léc. Remélem az átkonvertálásra nem bólintanak rá, mert akkor az új rész tolódni fog.
Adott egy jó alap, nem hiszem, hogy nagyon nehéz lenne összehozni hozzá egy jó forgatókönyvet.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.06. 11:08:57

Felesleges erőltetni. Észre kellene venni, hogy a franchise egyre kevesebb bevételt generált. Csupán azért volt az első akkora hatalmas siker, mert dinókra építették a marketinget.

Rolee83 2011.12.06. 16:11:15

Még a végén reboot lesz belőle! :D
süti beállítások módosítása