Elköltöztünk: filmdroid.hu
A G.I. Joe 2 előzetese
2011.12.13. 10:30 13 komment
Habár a G.I. Joe első része nem termelt olyan fényesen, mint várták (175 milliós költségvetés és csak 302 milliót hozott a mozikban) a Paramount berendelte a folytatást. 2010 januárjában Rhett Reese és Paul Wernick szerződött le a forgatókönyv megírására és úgy volt, hogy Stephen Sommers dirigálhatja a második részt. Ő azonban lelépett, a stúdió listáján Jaume Collet-Serra, F. Gary Gray és Jon Chu következett, végül Chu-ra esett a választás. Felettébb érdekes, hiszen eleddig csak a táncfilmek terén bizonyított, a Step Up második és harmadik részét, illetve a Justin Bieber: Soha ne mondd, hogy soha művet tette le az asztalra.
Channing Tatum ismét eljátszhatja Duke-ot, Ray Park Kígyószemként akciózhat, illetve Lee Byung-hun is visszatér. Dwayne Johnson Roadblock karakterét kapta meg, Elodie Yung domboríthat Jinxként, Adrianne Palicki pedig Lady Jaye-t formálhatja meg és még Bruce Willist is sikerült megnyerni. A G.I. Joe egység feladata, hogy megakadályozza Zartant (Arnold Vosloo), aki sikeresen elérte, hogy a világ vezetői hallgassanak a szavára.
Címkék: trailer gi joe sequel akcióelőzetes gi joe 2
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.13. 11:12:04
Ügyesen görgetik tovább az első rész végi eseményt.
Jó pontok: Dwayne Johnson kemény, Bruce Willis is benne lesz a csapatban, Kígyószem ismét badass és Elodie Yung, aki a B13 folytatásában kellemes perceket szerzett:)
Ééés ott a Kobra Parancsnok is, úgy 48 másodpercnél.
Ray Stevenson, mint Kobratag, ügyes húzás.
Negatívum: kinyírtak egy csomó G.I. Joe-t.