Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

TOP 10: 2011 legjobb filmjei...szerintünk

2011.12.30. 23:05 koimbra 38 komment

 

Az idei év a 3D nagy tesztje volt, megállapítható, hogy amilyen hirtelen jött a fellángolás iránta, olyan hirtelen ki is hunyt...legalábbis Amerikában. A nemzetközi porondon egyelőre még falják a harmadik dimenzióval megdobott filmeket. Érezhető volt, hogy ezzel próbálják eladni a költséges alkotásokat, de azért nem csak a 3D-ről szólt az év: folytatások, képregényfilmek, remake-ek tömkelege lepte el a mozikat. És ezek közül mi emelkedett ki úgy igazán a tömegből? Csak néhány darab, a többi másfél-két órás szórakozásnak esetleg még elment, de ezek beszerzésén is csak akkor fogunk elgondolkodni, ha leértékelve, 690-ért meglátjuk valahol.

Mit akarok mondani? Ha eddig választani kellett volna egy akciófilm vagy egy dráma között, akkor az előbbire voksolok. Legalábbis eddig gondolkodás nélkül egy inváziós-rombolós-akciódús filmre ültem be. De nem hiába félt Jon Favreau tavaly, hogy elbukik a Cowboyok és űrlények, mivel tudta, hogy alkotása nem sikerült valami jól, a zsúfolt nyár csak porhintés, körítés volt. Michael Bay is csak önmagát ismétli, David R. Ellis sem tudott egy szórakoztató cápás művet letenni az asztalra és Jim Carrey-nek már aranyos pingvinek kellenek, hogy el tudja magát adni. Öregszem? Vagy ez az év tényleg nem volt nagy durranás?

Úgy tűnik, mintha csak magyarázkodnék. Általában fejcsóválva nézem a nagy kritikusok, a szaklapok év végi listáját, hiszen ezek alig különböznek egymástól és általában még abban hasonlítanak egymásra, hogy egyetlen látvány-vagy popcornfilm sem szerepel rajta. Mi van, nem tudnak szórakozni, nem tudják elengedni magukat? Találgatni lehet, mindenesetre idén tényleg kevesebb igazán szórakoztató darab került műsorra. Vagy tényleg öregszem. Első nekifutásra csupa drámai alkotást sikerült beletenni, de úgy döntöttem, hogy "csakazértsem". No, nem húzom tovább, szerintem ezek a filmek voltak a legjobbak idén. A hozzászólásaitokban osszátok meg velünk, hogy szerintetek mely alkotások voltak 2011-ben a legjobbak (természetesen belefér néhány 2010-es mű is).

Trust : David Schwimmerről mindenkinek a Jóbarátok jut eszébe, ám Trust nem vidám alkotás, sőt...nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyesek a film után korlátozták (már amennyire tudják manapság) gyermekük nethozzáférését. Drámai, izgalmas és dühítő egyszerre, csetes gazembernek legszívesebben bepancsolnánk, ha tudnánk.

A segítség: A fekete-fehér ellentét bemutatásában nagy lehetőségek rejlenek és ugyanakkor könnyedén el is lehet rontani, ha nem a megfelelő kezek nyúlnak az alapanyaghoz. Az ismeretlenség homályából érkező Tate Taylor azonban kihasználta a kínálkozó lehetőséget, bár meg kell említeni, hogy remek színészgárda (Emma Stone, Viola Davis, Jessica Chastain, Bryce Dallas Howard) nélkül nem ment volna semmire.

X-Men: Az elsők: Alaposan megszórták az évet képregényfilmmel, ezek közül mutánscsapat megalakulása emelkedett ki leginkább. Félő volt, hogy a félresiklott Wolverine után ismét keserű szájízzel távozhatunk a mozikból, de a Kick-Ass rendezője érti a dolgát és megmutatta, hogy akkor is lehet jó filmet csinálni, ha kevés idő áll rendelkezésre.

Warrior: Nagy meglepetés, Gavin O'Connorról kevesen merték volna gondolni, hogy A zsaruk becsülete után képes valami érdemelegeset összehozni. Az MMA „bunyóval” megspékelt (családi) drámánál fel sem tűnik, hogy 140 perces. Giccsmentes alkotás, kőkemény harcokkal, kiváló alakításokkal.

Álomháború: Néha akad egy film, amelyre olyan mértékben zúdulnak a negatív megjegyzések és vélemények, hogy az átragad mindenkire. Zack Snyder csajos fantasy-jét egyszerúen körülölelte a gyűlölethullám. Pedig az előzetestől mindenki hanyattvágta magát. Mit is ígért a trailer? Jó csajok akcióznak, orkokkal, világháborús katonákkal harcolnak és még egy sárkány is bekerül a képbe. Nagyon jó szórakozás volt.

Rango: Az év legjobb animációs filmje. Tiszteleg a western-és kalandfilmek, de ugyanakkor ki is parodizálják azokat. Kacagtató, muris karakterekkel és csodálatos látványvilággal megáldott produkció, amiben minden a helyén van, még Hunter S. Thompsont és Clint Eastwoodot is megidézik.

Forráskód: Kevés jó időutazós film készül manapság, habár a filmben leszögezik, hogy szó sincs ilyesmiről mégis kielégíti az efféle alkotásokra vágyók igényeit. Az elejétől a végéig leköti a figyelmet, a vártaknak megfelelően szépen pörög előre, Jake Gyllanhaallal közösen jövünk rá, hogy mit szabad és mit nem abban a bizonyos 8 percben.

Henry's Crime: Nem éppen pörgős romantikus krimi vígjáték, mégis már az első percben elkapott. Visszafogott humorú bankrablást tervezgető film, ahol se a romantikával, se a többi hozzávalóval nincs gond. 

Förtelmes főnökök: Sajnos idén valahogy kispórolták a humort a filmekből, bár valószínűleg csak arról van szó, hogy lejjebb és lejjebb szorítsák a nézők igényeit. A "Nyírjuk ki a főnököt" témába sikerült belepasszírozni pár rasszista és szexuális tartalmú poént, ám mindezt fogyaszthatóan tálalták. 

Köpök a sírodra:  Horrorfronton sem volt erős az idei felhozatal, úgy vélem, hogy ez a remake olyan brutális és hátborzongató lett, hogy nyugodt szívvel nem is igazán tudnám ajánlani senkinek. Persze van akinek ez már csak egy laza kikapcsolódásnak számít, nekem nem.

 

BeniMan listája

127 óra: James Franco élete alakítását nyújtja, az igaz történetet bemutató alkotásban. Nálam egyértelműen 2011 legjobb filmje! Egész egyszerűen arcon csapa a realizmusa és Franco döbbenetesen jó alakítása. Végig a székbe szögezett az alkotás, napokkal a megnézése után is a fejemben járt a film és képes voltam hihetetlenül beleélni magam Aron Ralston történetébe.
 

A majmok bolygója: Lázadás: Már augusztusban is azt írtam, hogy A majmok bolygója: Lázadás, a nyár legjobb filmje volt és ezt most is tartom! Caesar a csimpánz szempontjából bemutatott történet, a majom karakterfejlődésének állomásait bemutató sztori engem magával ragadott. Andy Serkis pedig végre megérdemelne már egy Oscart!
 

X-Men – Az elsők: Matthew Vaughn alkotása után nem kis nosztalgiával jöttem ki a moziból. Képes volt vissza adni a ’60-as évek Bond filmjeinek hangulatát, és mivel a 007-es filmjein szocializálódtam ezért nagyon értékeltem. Piszok jó hangulata volt a filmnek és a McAvoy-Fassbender-Bacon trió kitűnő alakítással örvendeztetett meg minket.
 

Halálos iramban 5 – Ötödik sebesség: Nyugodt szívvel mondhatom eddig a legjobb Halálos Iramban filmet hozták össze az alkotók. Igazi tökös mozi, az év egyik legjobb akciója! Ha másért nem már csak Vin Diesel és Dwayne Johnson bunyója miatt a listán a film helye.
 

Mission Impossible 4: Fantom protokoll: Úgy jöttem ki a moziból a megnézése után, hogy igen ilyennek kell lennie egy igazi akciófilmnek. Nyaktörő mutatványok, menő kocsik, jó csajok, király kütyük! Ethan Hunt számára még mindig nincs lehetetlen küldetés!
 

Álomháború: Dögös csajok gépfegyverrel, sárkányok, szörnyek, élőhalottak, szamurájok… A filmnek nem a története az erőssége, hanem a piszok jó hangulata, ami tökéletes volt, és persze a zene, amit azóta is folyton újra – újrahallgatok.
 

Hobo With A Shotgun: Az exploitation filmek igazi iskolapéldája. Rutger Hauer egészen zseniálisat alakít, nélküle biztosan gyengébb lenne a produkció. Nem akarja magát komolyan venni a film és éppen ezért ilyen jó! Kb. ötödször nézem újra, de még mindig nem unom.
 

Forráskód: Imádom ha egy film képes arra, hogy elgondolkodtasson és ez a film megtette ezt. Gyllenhaal remek alakítása sokat dobott az alkotáson, nem könnyű ugyanazt a 8 percet másképpen előadni, de itt sikerült fenntartani a feszültséget!

 

Trancsírák: Bár már 2010-ben bemutatták, hozzánk csak idén érkezett el ez az igen ötletes és szórakoztató alkotás. Az alapötlet zseniális,két rosszarcú figura nézőpontjából követhetjük a filmet, akiket természetesen tömeggyilkosnak néznek az arra sátorozó tinik. A horrorfilmek buta közhelyeit fordították ki az alkotók és ez telitalálat volt!
 

Drive: A ’78-as Gengszterek sofőrje című Walter Hill film történetére kísértetiesen hasonlító alkotás szinte csak pozitív kritikákat kapott. A történet, a szereplők mind-mind rendben vannak, Ryan Gosling pedig telitalálat volt a főszerepre!

 

ForgerOn szerint

Drive (Gázt): 2011 legjobb filmje a számomra, amely minden szempontból kiemelkedő alkotás. A történet, a szereplők, és a zene egyaránt. Magával ragadott az első perc után, s még sokáig uralta a gondolataimat. A rövidre szabott és ritka párbeszédek pedig pont ennek hagynak teret, miközben egy percig sem érzünk üres járatot.

Warrior: Dráma a javából. Egy családi történet és az mma világának remek kompozíciója. A testvérpár és az apa kapcsolatának körvonalazódása mesésen lett körítve a harcos világgal. Szerethető karakterek, amelyek iránt akarva-akaratlanul is kialakul a kötődés. Tom Hardy remekel.

The Tree of Life (Az élet fája): Terrence Malick filmje megosztja a nézőközönséget. Én azokhoz tartozom, akik csodálattal tekintenek rá. Az összetett téma, a kronológiai sorrend áthágása, a mesés képi világ, a rejtélyes misztikum számos kérdést hagy maga után, de pont ettől lesz nagyszerű. Oscart Brad Pittnek!

Moneyball (Pénzcsináló): A baseball világ forradalmi reformja, az ambiciózus Billy Beane merész kockáztatásának története drámai környezetben, mellőzve a tipikus drámai elemeket.

Biutiful: Javier Bardiem megindító színészi játéka a szürrealista képekkel tarkított drámában mély hatást gyakorolt rám. Megrendítő film a humanitásról, és az odaadásról.

Rango: Szerintem is az én animáicós filmje. Az esetlen, és zakkant, ám felettébb szerethető kaméleon története könnyed és szórakoztató alkotás. Johnny Depp hangja kelti életre igazán Rango-t.

Buried (Eltemetve): Igazából ez kicsit kakukktojás, hiszen 2010-hez tartozik. Ryan Reynolds one man showja képes volt szinten tartani, majd fokozni a feszültséget. Reynolds játéka, a remek kamerahasználat és a nagyszerű történet teszi remekké ezt a produkciót.

Source Code (Forráskód): Az ötlet kiváló alapként szolgált, amit sikeresen tálaltak 93 percben. Jól felépített szerkezet, izgalmas történet, jó színészi alakítások miatt lett kiváló sci-fi ez a mű.

True Grit (A félszemű): A Coen tesók nálam etalonnak számítanak. Nem a legjobb produkciójuk a True Grit, de mindenképpen méltól remake-je a '69-es eredeti filmnek. Jeff Bridges és Coenék jól működős gépezetet alkotnak, aminek gyümölcseként kelt életre ismét Rooster Cogborn.

The Lincoln Lawyer (Az igazság ára): Matthew McConaughey mint sztárügyvéd nagyon jó választásnak bizonyult. A '90-es évek filmjeit idéző alkotás elnyerte a tetszésemet. Követhető, de nem kiszámítható események, és kiváló zene jellemzi Brad Furman filmjét.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr213507658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BeniMan 2011.12.30. 23:31:02

Nem gondoltam h pont a Forráskód lesz az ami mindhármunk listáján ott virít. :) Voltak jó filmek 2011-ben de összességében nekem is csalódás volt ez az év... Elég lagymatag volt. Na majd 2012. :)

Shyllard 2011.12.31. 00:06:34

Én is úgy vagyok, hogy tűrhető volt az ezév, de a 2010-esnél gyengébbre sikeredett, a 2008-ast pedig meg sem tudta közelíteni, ami sztem az egyik legerősebb évnek nevezhető filmek terén a közelmúltban. Teljesség igénye nélkül, számomra ezek voltak azok a filmek, amiket tényleg megérte megnézni:
-127 Hours: Izgalmas, megható, elgondolkodtató és brutális kézlevágó jelenet.
-Sucker Punch: Zene, akció, dögös csajok, fantasy-orgia
-Drive: Laza retro akció, remek zenékkel.
-Midnight In Paris: Woody Allan és már rég volt, h egy egész filmet végigmosolyogtam.
-Melancholia: Év egyik nagy kedvence számomra, hetekig a fejemben maradt a film, nagyon hatásos volt, Tree Of Life-t csak ez bírta leverni mávészfilmeknél nálam.
-HP7, pt2: Már el kellett egyszer búcsúzni Harryéktől, de egészen idáig ott volt a remény, h filmen úgyis láthatjuk még őket, itt viszont vége lett az egésznek. Sokkal inkább azért emlékezetes, amit jelent számomra, nem azért mert olyan piszkosul jó lett (bár minőségben ezúttal kitettek magukért)
-Limitless: Számomra az év legvagányabb filmje.
-Source Code: Elgondolkodtató, izgalmas, meglepő vég, érdekes sci-fi. Asszem meg is van, mi lesz hnap 2011 utolsó filmje.
Asszem ennyi.

Rolee83 2011.12.31. 00:07:13

Nálam Álomháború, Halálos iram, Másnaposok 2, Thor, X-Men, Forráskód. Utóbbi kivételével mind moziban néztem.

Amit még nem tudtam megnézni, de DVD-n mindenképp megfogok: Transformers 3, Cowboyok és űrlények, Majmok bolygója, Amerika kapitány, Lehetetlen küldetés, Conan

Rolee83 2011.12.31. 00:09:42

A Csúcshatást kifelejtettem, tetszett az is.

Még talán említésre méltó a Karib tenger 4, bár nem kiemelkedő, semmi extra...

Buchek8 2011.12.31. 00:14:41

Az említettek közül: Buried (Eltemetve), Forráskód, Sucker Punch, Mission Impossible 4, X-Men - Az Elsők, A majmok bolygója: Lázadás :)

Bolyhos 2011.12.31. 01:15:22

Visszatekintve az idei év filmjeire, nehéz összeszedni 10 olyan filmet ami emlékezetes volt számomra, de azért sikerült:
Scott Pilgrim a világ ellen, 127 óra, Sucker Punch, X-men - Az elsők, Hanna, Forrás kód, Apollo 18, Az élet fája, Warrior és a Drive. :)

shiver23 2011.12.31. 01:53:51

Jó hogy feltüntettétek a Trust c. filmet. Még nem láttam és épp most néztem meg, jó kis dráma!

tjunior 2011.12.31. 08:47:45

Tragikus év volt az idei minőség szempontból, éppen ezért én első helyet nem osztanám ki egy filmnek, egy sem okozott katartikus élményt, ami közel járt hozzá: Drive, Forráskód, Majmok Bolygója: lázadás.
Ha már itt tartunk, a személyes aranymálna kiosztása is nehézséget okozna, annyi a csalódás keltő értékelhetetlen film. Végül hosszú vívódás után a Karib-tenger kalózai 4 és a Transormers 3 kapja megosztva.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.31. 09:24:33

@BeniMan: Jaja, vicces. :D
@Bolyhos: A Hanna-n filóztam egy sort, de nem sikerült meggyőznöm magam. Ha filmzenéről lenne szó egyértelműen bekerült volna. :)
2011 leginkább a csalódások éve, rengeteg olyan film készült, amikben ott volt a potenciál, mégis elszúrták.

dél van 2011.12.31. 09:39:40

X-Men:Az elsők,Az élet fája,Forráskód,Csúcshatás.Még nem láttam a Lehetetlen küldetést.

szkristof92 2011.12.31. 09:40:04

Meglehetősen light-os éve volt, inkább 2012-ben lesznek ismét nagy nevek.
Év legjobbjai nálam: Tintin, Buried, MI 4, Az élet fája, Drive, Super 8, X-men:Az elsők, Incendies, Rango, 127 óra és HP7 part 2.
Érdekes hogy felmagasztaljátok a Sucker Punch-ot nekem az toronymagasan az év legrosszabbja.:)

Nézőke 2011.12.31. 10:02:31

..azt hiszem itt olvastam,hogy a Super 8 a nyár legjobb filmje (mindezt év közepén), mégis sikerült kimaradnia a listából.
Pedig tényleg jó. :D

a8zoli 2011.12.31. 10:38:07

nekem sok kedvenc lett idén.
Drive
Zöld Darázs
Fast Five
Xmen elsők
Super 8
Az igazság ára
Csúcshatás
Hanna
Majmok bolygója
MI4 ezek azok amiket érdemesnek tartok bármikor újra elővenni és megnézni :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.31. 12:05:54

Első nekifutásra a Drive, a 127 óra, az Animal Kingdom , a Drive és a Black Swan is szerepelt a top 10-ben, sőt, még a Micimackó és a Kung Fu Panda 2 is, a Hobo with a Shotgunon is gondolkodtam.
Aztán végül kissé átírtam:) De a Trust akkor is az élen volt.

De hozzáteszem, hogy csomó film van, amit még sajnos nem sikerült megnézni és esélyes, hogy az év legjobbja lehetne. pl. Bellflower, Take Shelter, Like Crazy, Artist.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.31. 12:57:47

trust, meg a burried nálam mindenképpen dobogós.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.31. 13:36:59

Örülök, hogy sokaknak tetszett az Álomháború. Fogalmam sincs, hogy miért csak a fikaáradat jutott el az emberek javához.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.31. 13:40:14

@koimbra: mert pocsék a film...

sorry, általában egyet értünk, de ebben a filmben nem tudom, hogy mi tetszett.

nagyon látványos, de filmnek pocsék.
(történet, színészek stb.)

A zenéje nem rossz mondjuk.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.31. 13:54:06

@doggfather: Anno leírtam, de summázva jó csajok aprítanak mindenféle helyzetben és igen jól áll neki, marhára szórakoztató. Azt kaptam, amit a trailer is ígért. :)

És neked mik az idei év legjobbjai?:)

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.31. 14:16:52

@Nézőke: Jó a Super 8, de annyire nem maradandó. Nyár óta sok víz ment le a Tiszán. :)

Simson 2011.12.31. 14:24:37

Sziasztok, tudtok nekem olyan oldalt mondani, ahol megtudom nézni, hogy melyik évben, milyen filmek jelentek meg?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.31. 14:32:06

@Simson: Az imdb-n szét tudsz nézni, ott aztán válogathatsz.

Simson 2011.12.31. 14:35:37

@koimbra: addig oké, de azon belül hol tudom úgy megtekinteni hogy évekre vannak bontva? bocs a bugyuta kérdésekért, de nem igen találok el az imdb-n :\

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.31. 14:43:45

@Simson: Írd be, hogy 2011, vagy az keresendő évet, s kidobja a listát.

Simson 2011.12.31. 14:47:35

@ForgerON: és akkor szűrjem ki a pankrátor show-k, talkshow-k, dokumentum filmek meg minden program közül a filmeket? vagy van külön ilyen opció?

Simson 2011.12.31. 15:24:41

@ForgerON: Köszönöm, és elnézést a fáradtságért :S

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.12.31. 15:30:49

Szerintem sem volt az igazi a 2011-es felhozatal.
Az én listám még képlékeny, már csak jövőre lesz meg, de az biztos, hogy a következő filmek helyet kapnak rajta:
Sikoly 4
Trancsírák
A hódkóros
A Majmok bolygója - Lázadás
X-Men: Az elsők

L'Angelus 2011.12.31. 22:10:37

Gyenge év volt mozis téren.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.01. 14:12:23

@koimbra: írtam, hogy a trust, burried mindenképpen rajta van. a többit még nem tudom.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.01. 14:17:13

@doggfather: jaja, warrior is benne van. és a guardista.

képregényfilmek közül az x-men, meg az Amerika Kap, és a hobo with a shotgun is jó volt.

Maya-- 2012.01.01. 18:01:17

muszáj megnéznem a Trust, csupa jót hallani róla..s én még nem láttam.

elég sok kedvencem van 2011-ből, pl:

Midnight in Paris, Warrior, 50/50, Drive, Bellflower..etc.

Atkakukac1989 2012.01.01. 23:27:29

TOP 25 filmek 2011-ben

01. Fekete hattyú
02. Harry Potter és a halál ereklyéi II. rész
03. Drive – Gázt!
04. A félszemű
05. Az élet fája
06. Felperzselt föld
07. Winter’s Bone
08. Blue Valentine
09. The Fighter – A harcos
10. Hanna – Gyilkos természet
11. A bőr, amelyben élek
12. Fertőzés
13. Ne engedj el!
14. X-Men: Az elsők
15. A majmok bolygója - Lázadás
16. Scott Pilgrim a világ ellen
17. Egy nap
18. Ismeretlen föld
19. A segítség
20. Förtelmes főnökök
21. Super 8
22. Kung Fu Panda 2
23. Thor
24. Forráskód
25. Rohanás

A nép fia 2012.01.01. 23:54:31

Nem írok helyezést (de ha írnék, a Thor lenne az első), csak felsorolom azt a pár filmet, ami idén tetszett:

- Thor (ha vagy 15x nem láttam... valamiért eszméletlenül tetszik!)
- X-MEN: Az elsők (igen, egész jó lett, várakozáson felül! Persze, ezt sem árt többször megnézni, és ajánlom eredeti hanggal)
- Transformers 3 (de CSAK a látvány miatt, mert szerintem eddig a legütősebb 3D volt...)
- Conan (gyerekek, jó volt ez, na! Lehetett volna több igazi beles hentelés, de moziélménynek tökéletes)
- A majmok bolygója (ledöbbentett! Pedig nem vártam tőle sokat)
- Álomháború (akárki akármit mond, ezt moziban szájtátva néztük... )
- Ébredj velünk (na, aki ismeri a filmes ízlésemet, az most ledöbbenhet, de akkor is aranyos film! Harry Ford brutális arc!)
- Forráskód (jobbat vártam, de a végén azért... hú!)
- Hogyan lopjunk felhőkarcolót (ki lehetett volna hozni belőle többet is, de akkor is tetszett. Murphy végre JÓT alakított!)

-------

Ami közepes volt:
- Csizmás kandúr
- Johnny English 2
- Amerika kapitány
- A király beszéde
- Kellékfeleség (pedig köztudottan UTÁLOM Sandler-t)
- Kung fu panda 2
- Őrült, dilis szerelem
- A három testőr

-------

Ami rossz volt:
- Zöld darázs
- Gulliver utazásai
- A negyedik
- Elhajlási engedély
- Rango
- Rio
- Maci Laci
- Másnaposok 2 (ez gyak. az első rész thaiföldi díszlettel)
- Harry Potter 7/2
- A Karib-tenger kalózai 4

-------

És a végére hagytam, ami kib*szottul értékelhetetlenül sz*r (és NEM az Alkonyat 4. része, mert azt nem néztem meg, de itt lenne a listán amúgy):

- Scott Pilgrim a világ ellen

------

Gyors felsorolás, hogy mit nem néztem még meg, de pótolni szeretném:
- Mission: Impossible 4
- Halhatatlanok
- S.O.S. Love!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.02. 10:28:51

nah az én top 10em:

(sorrend nincs, azt nem tudok csinálni, nem lehet őket összehasonlítani rendesen)

Warrior
Trust
Burried
Félszemű
winter's bone
guardista
The Lincoln Lawyer (Az igazság ára)
hobo with a shotgun
X-men elsők
Amerika Kapitány

mutant · http://universal.blog.hu 2012.01.02. 12:58:03

X-menben nagyon pozitívan csalódtam. Nekem az Another Earth is tetszett. A Hobo with a Shotgun is remek lett. A Rango nem rossz, csak nem gyerekeknek va. Néhol túl gyerekesek a poénok, máshol túl felnőttesek. Az új Karib tenger kalózaiban is csalódtam, szintúgy a Harry Potterben. Párat még pótolnom kell.De az év legjobbja nálam A majmok bolygója: Lázadás. Év csalódása: Battle: Los Angeles.

JanDítě 2012.01.03. 10:51:37

@Atkakukac1989:
Az Incendies-t elég kevés helyen látom mint top10 film, pedig az egyik legerősebb film amit eddig életemben láttam.
Vígjáték idén egyértelmű Tucker & Dale vs Evil(aki a magyar címét kitalálta az a pszihópatás)
Animáció:Kung Fu Panda
Amit még nem láttam és nagyon érdekel az a Guardista, vmint a Van Pápánk bár ez már lehet idénre számít.
(Az Ismeretlen földért plusz pont: )

vrango 2012.01.04. 08:33:00

Sok filmet nézegettem a tavalyi felhozatalból, és legalább ennyit kihagytam - nem beszélve azokról, amelyek 2010-es évjáratuk ellenére csak késve tudtam megnézni...
Ennek megfelelően bontva adom le én is a szavazataimat.
(Előrebocsájtom, hogy én koimbrával és a többséggel ellentétben a blockbustereket, romkomokat, horrorokat és szuperhősfilmeket messzire elkerülöm - nem feltétlenül sznobizmusból (de azért egy kicsit:P))

A legjobbak 2011-ben szerintem ezek voltak:

Az Élet fája: no coment. Már a fénykézés és a színészi munka miatt megéri, és akkor hol van még a történet...
Drive: nagy hype, letaglózó élmény - de igazság szerint maga a film annyira nem maradt meg bennem... Mindenesetre Ryan Gosling minimál alakítása, meg a fényképezés, meg a zenék maradandó nyomot hagytak bennem is.
Éjfélkor Párizsban: Visszahozta a "régi" Woody Allen-filmek hangulatát; Párizs gyönyörű, vicces ismert mellékszereplők, és Owen Wilson, mint WA remekbe szabott fiatalabb kiadása.
Tintin: Fanyalogtam, de el kell ismernem, hogy szórakoztató volt - leginkább, mert gyermekkorom francia kalandfilmjeit idézte mindenben (de a fotorealisztikus karikatúrákkal azért még nem vagyok teljesen kibékülve:P).

Ezek még megnézésre várnak, de jónak tűnnek:

Melancholia
Forráskód
Moneyball
Animal kingdom
Another Earth

A "pótlások":

A félszemű: western Coen-módra. Teljesen rendben volt.
Winter's Bone: Nagyon jó film! Kevés beszéd, kevés akció, nagy sötétség. Akár Közép-Európában is forgathatták volna, annyira gáz, amit bemutat. Azért jó tudni, hogy nemcsak nálunk vannak lecsúszott emberek, hanem Ámerikában is...

Jöhet 2012!

Atkakukac1989 2012.01.07. 16:05:40

@JanDítě: Köszönöm a dicséretet. Hát igen, a Felperzselt föld. Sajnálom, hogy az emberek többsége nem néz ennyire jó és letaglózó filmeket. De legalább mi tudjuk, hogy jó. És igen, az Ismeretlen föld se kutya!
süti beállítások módosítása