Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Zöld Íjász sorozat közeleg

2012.01.13. 17:54 koimbra 9 komment

Ahogy a Marvelnek, úgy a DC-nek is megvan a maga mesterlövésze, aki előszeretettel használja az íjat. Pár éve felmerült, hogy film készül a Zöld Íjásszal a középpontban, azonban eddig ebből nem lett semmi, a Warner sem nagyon igyekszik, hogy bemutassa a DC hősöket a vásznakon.  Ha a mozikban nem is, de a tévé képernyőjén hamarosan bemutatkozhat az Íjász, a CW csatorna égisze alatt készülhet el egy sorozat, amely a képregényhős kalandjaira fókuszál.

A figura 1941-ben mutatkozott be a More Fun Comics oldalain, az álarc mögé Oliver Queen milliárdos bújik. Queen egy kis balszerencse miatt kénytelen volt megtanulni bánni az íjjal, ugyanis csak így tudott boldogulni egy szigete, ahol magára volt utalva. Miután visszatér a civilizációba a bűnüldözés útjára lép. Szuperképességei nincsenek, egyszerűen csak kiválóan tud célba lőni.

A karakter már a Smallville sorozatban is színre lépett, Justin Hartley formálta meg az Íjászt több, mint 70 epizódon keresztül. A sorozat remélhetőleg nem fog a Csodanő sorsára jutni, aminek az első részét talán soha nem tűzik műsorra.

 

Címkék: sorozat miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr993543176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.13. 18:39:39

még lehet meg is nézném.

nem olyan jó figura, mint Sólyomszem, de nem rossz egyébként.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.01.13. 19:26:20

@doggfather: Össze se lehet őket hasonlítani! :P

Sanosuke 2012.01.13. 20:30:44

inkább olyan kéne.
green team pl green lantern és green arrow együtt a bűn ellen.

esetleg lehetne benne főgönösz a green goblin :D

Maya-- 2012.01.13. 21:17:09

tavaly a "zöldek" egy kicsit leszerepeltek...:(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.14. 09:02:04

@ForgerON: miért nem?!
Annyira azért Sólyomszem se jó...

@Maya--: kicsit?!?!

A zöld Darázs naaaaaaaaaagyon. Meg a lámpás is eléggé...

A nép fia 2012.01.14. 10:54:27

Bukta szagot érzek! :-D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.14. 11:56:13

Mellesleg szerintem összehozok egy irományt néhány behalt képregényprojektről. Köztük lesz a Zöld Íjász.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.01.14. 12:09:24

@doggfather: Barton azért ott van a szeren. Humoros, szerethető figura, s a Bosszú Angyalainak oszlopos tagja. Queen meg old school, Batman zöld változata. Milyen érdekes, hogy a lilának a zöld az inverze. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.01.14. 14:35:40

@ForgerON: hát a 616-os szerintem nem valami nagy szám.

az ultimate már jobb, az kellően pszicho.
süti beállítások módosítása