Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rövidfilmek 2011-ből

2012.01.15. 14:30 koimbra 3 komment

Minden évben feltűnik a horizonton néhány érdekes, szórakoztató, kreatív, izgalmas rövidfilm. Egyik-másik rendezőjére fel is figyelnek, mozifilmet bíznak rá, esetleg megkapja a lehetőséget, hogy alkotásából elkészíthesse az egészestés verziót vagy csak díjakat kap, de olyan is akad, akinek már az is elegendő, ha művét elismerő szavakkal illetik. Nézzünk néhány igen jól sikerült rövidfilmet a 2011-es évből, ez csak egy válogatás, bőven készült ennél több is.

Manamana, manamana. Talán így nem ugrik be elsőre, de a videó után azonnal beugorhat, hogy valahonnan ismerős ez a "dallam". Benny Hilltől kezdve a Muppet show-n át a Szezám utcáig rengeteg produkcióban felcsendült a dalocska. A Tune for Two-ban a kissé komor felállásba csepegtet némi humort.

 

 

Egy nő ébred egy szobában emlékek nélkül, fogalma sincs, hogy miképp került oda és nem tudja miért tartják fogva. Dan Trachtenberg művét a Portal játék inspirálta. Danielle Rayne játssza a főszerepet, aki a Terminátor 2: 3D showban formálta meg Sarah Connort. Trachtenberg tavaly egy másik, szintén remekül sikeredett produkcióval jelentekzett, a címe More Than You Can Chew. Mellesleg ezen két alkotása után az Universal is felfigyelt rá és leszerződtette egy rablós filmre.

 

Ruairi Robinson rövidfilmekkel bizonyított, Oscarra is jelölték, ami elég meggyőző lehetett  a Warner számára, mivel először öt ültette az Akira filmváltozatának a rendezői székébe, ám azóta már elhagyta a projekt környékét. 2011-ben a Blinky-vel hívta fel magára a figyelmet, a története szerint egy srác azt kívánja, hogy bárcsak lenne Blinky játéka. S lőn. Sajnos a rövidfilmet jelszóval védték le, de itt az előzetese

 

Jimmy Wong és Mary Kate Wiles játsszák a főszerepet a Prism sci-fi-ben, akik birtokába jutnak egy teleportációs szerkezetnek. Persze a tulaj vissza akarja szerezni, bármi áron. Plazma és lézerfegyverek, menekülés, az atmoszféra is rendben van.

 

Az Insane Office Escape csupán három perces, némi bevezető után rákapcsol és gyorsan véget is ér. A történések a főszereplő szemszögén keresztül látjuk, megpróbál kijutni egy irodaházból, de ez nem megy oly egyszerűen.

 

Lee Hardcastle karrierje emelkedni kezdett, miután egy rövidfilmjével megnyert egy versenyt, műve így helyet kapott az ABC's of Death horrorantológiában. Nem ezt a művet nézhetitek meg alább, hanem azt, amiben Pingut ötvözte A dologgal.

 

Jesus Orellana animációs cyberpunk sci-fi rövidfilmje a posztapokaliptikus jövőben játszódik, ahol az élet megszűnt létezni. A Kernel projekt egyik "terméke" lép működésbe, a Rose cyborg megpróbálja helyreállítani a Föld ökoszisztémáját, ehhez régebben eltett növényi mintákat használ fel. Orellana egyébként tervezi a mozifilmváltozatot, amely elvileg nem animációs lesz.

 

Bradley Jackson The Man Who Never Cried fekete komédiája egy bohócról szól, aki képtelen sírni. Soha életben nem bőgte el magát, egyetlen filmen vagy nehéz pillanatban sem. Akkor sem csordult ki a könnye, amikor édesapja meghalt. A temetésre meg szeretne tanulni sírni.

 

 

 A The German címre hallgató rövidfilm látványos légicsatával indul. Egy brit pilóta megpróbálja leradírozni az égről azt a németet, aki kinyírta barátját. Végre szemtől szemben állhat vele, de a bosszú nem olyan egyszerű.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr13548791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2012.01.15. 15:02:58

A Portal videó örök kedvenc!

stargatelost · https://twitter.com/stargatelost 2012.01.15. 19:22:09

Na de király vagyok, ebből mindent láttam év közben, kivéve az utsó kettőt. :) A The German-t most meglestem, baromi jó volt.

icevox 2012.01.15. 19:51:32

Ezek nagyon jók! Ezért nehéz elhinni hogy miért sikeredett igen silányra az elmúlt év, és azt sem értem mire fel ez a sok reboot, remake. Vannak itt ötletek nem is rosszak!
süti beállítások módosítása