Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A 84. Oscar-díj jelöltjei

2012.01.24. 14:15 koimbra 33 komment

14.30-kor színre lép Jennifer Lawrence és Tom Sherak, együtt teszik közzé az Oscar jelölteket. Élőben nézheted Te is ezt az eseményt, de addig is tippelhetsz, hogy melyik kategóriában mely nevek és filmcímek fognak elhangzani.

 

Megtörtént a bejelentés, ahogy számítani lehetett rá a Hugo, a leleményes vitte a prímet a jelölések terén, összesen 11 kategóriában indul díjért. Martin Scorsese első családi filmje legalább így szépen teljesít, ha már Amerikában méretes bukta volt. Az Artist 10 jelöléssel büszkélkedhet, a fekete-fehér némafilmet nagy esélyesnek tartják. Ami talán meglepő lehet, hogy a Drive-ot szinte teljesen mellőzték, egyetlen nominációval szúrák ki a szemét. Szintén érdekes lehet Jonah Hill jelölése, akit úgymond nagy öregek közé sikerült bepasszírozni. Michael Fassbendert szintén hanyagolták, aki a Shame-ben állítólag remek alakítást nyújt. Úgy látszik ez hardcore (NC-17-es besorolású a film) szextéma nem jön be az Akadémiának, ezzel ellentétben Rooney Mara is kapott egy jelölést, David Fincher nem volt igazán bizakodó, mondván, hogy az anális szexet az Akadéma nem díjazza. A Rém hangosan és írtó közel is kiharcolt magának, hogy felbukkanjon néhány főbb kategóriában, bár e mögött inkább valamiféle trükközést lehet sejteni a stúdió részéről, hiszen se a kritikák, se a nézők nem kedvelik igazán.

Legjobb film

    The Artist
    The Descendants
    Extremely Loud & Incredibly Close
    The Help
    Hugo
    Midnight in Paris
    Moneyball
    The Tree of Life
    War Horse

Legjobb rendező

    Michel Hazanavicius, The Artist
    Alexdander Payne, The Descendants
    Martin Scorsese, Hugo
    Woody Allen, Midnight in Paris
    Terrence Malick, The Tree of Life

Legjobb férfi mellékszereplő

    Kenneth Branagh, My Week With Marilyn
    Jonah Hill, Moneyball
    Nick Nolte, Warrior
    Christopher Plummer, Beginners
    Max von Sydow, Extremely Loud & Incredibly Close

Legjobb női mellékszereplő

    Bérénice Bejo, The Artist
    Jessica Chastain, The Help
    Mellisa McCarthy, Bridesmaids
    Janet McTeer, Albert Nobbs
    Octavia Spencer, The Help

Legjobb férfi főszereplő

    Demian Bichir, A Better Life
    George Clooney, The Descendants
    Jean Dujardin, The Artist
    Gary Oldman, Tinker Tailor Soldier Spy
    Brad Pitt, Moneyball

Legjobb női főszereplő

    Glenn Close, Albert Nobbs
    Viola Davis, The Help
    Rooney Mara, The Girl with the Dragon Tattoo
    Meryl Streep, The Iron Lady
    Michelle Williams, My Week With Marilyn

Legjobb animációs film

    A Cat in Paris, Alain Gagnol and Jean-Loup Felicioli
    Chico & Rita, Fernando Trueba and Javier Mariscal
    Kung Fu Panda 2, Jennifer Yuh Nelson
    Puss in Boots, Chris Miller
    Rango, Gore Verbinski

Legjobb operatőr

    The Artist, Guillaume Schiffman
    The Girl With The Dragon Tattoo, Jeff Cronenweth
    Hugo, Robert Richardson
    The Tree of Life, Emmanuel Lubezki
    War Horse, Janusz Kaminski

Legjobb idegennyelvű film

    Belgium, “Bullhead”, Michael R. Roskam, director
    Canada, “Monsieur Lazhar”, Philippe Falardeau, director
    Iran, “A Separation”, Asghar Farhadi, director
    Israel, “Footnote”, Joseph Cedar, director
    Poland, “In Darkness”, Agnieszka Holland, director

Legjobb betétdal

    “Man or Muppet” from The Muppets, Music and Lyric by Bret McKenzie
    “Real in Rio” from Rio, Music by Sergio Mendes and Carlinhos Brown, Lyric by Siedah Garrett

Legjobb adaptált forgatókönyv

    The Descendants, Screenplay by Alexander Payne and Nat Faxon & Jim Rash
    Hugo, Screenplay by John Logan
    The Ides of March, Screenplay by George Clooney & Grant Heslov and Beau Willimon
    Moneyball, Screenplay by Steven Zaillian and Aaron Sorkin.  Story by Stan Chervin
    Tinker Tailor Soldier Spy, Screenplay by Bridget O’Connor & Peter Straughan

Legjobb eredeti forgatókönyv

    The Artist, Written by Michel Hazanavicius
    Bridesmaids, Written by Annie Mumolo & Kristen Wiig
    Margin Call, Written by J.C. Chandor
    Midnight in Paris, Written by Woody Allen
    A Separation, Written by Asghar Farhadi

Art Direction

    The Artist: Laurence Bennett (Production Design); Robert Gould (Set Decoration)
  Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2: Stuart Craig (Production Design); Stephenie McMillan (Set Decoration)
    Hugo: Dante Ferretti (Production Design); Francesca Lo Schiavo (Set Decoration)
    War Horse: Rick Carter (Production Design); Lee Sandales (Set Decoration)

Legjobb kosztüm

    Anonymous, Lisy Christl
    The Artist, Mark Bridges
    Hugo, Sandy Powell
    Jane Eyre, Michael O’Connor
    W.E., Arianne Phillips

Legjobb dokumentumfilm

    Hell and Back Again
    If a Tree Falls: A Story of the Earth Liberation Front
    Paradise Lost 3: Purgatory
    Pina
    Undefeated

Legjobb rövid dokumentumfilm

    The Barber of Birmingham: Foot Soldier of the Civil Rights Movement, Robin Fryday and Gail Dolgin
    God is the Bigger Elvis, Rebecca Cammisa and Julie Anderson
    Incident in New Baghdad, James Spione
    Saving Face, Daniel Junge and Sharmeen Obaid-Chinoy
    The Tsunami and the Cherry Blossom, Lucy Walker and Kira Carstensen

Legjobb vágás

    The Artist, Anne-Sophie Bion and Michel Hazanavicius
    The Descendants, Kevin Tent
    The Girl with the Dragon Tattoo, Kirk Baxter and Angus Wall
    Hugo, Thelma Schoonmaker
    Moneyball, Christopher Tellefsen

Legjobb smink

    Albert Nobbs, Martial Corneville, Lynn Johnston and Matthew W. Mungle
   Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2, Nick Dudman, Amanda Knight and Lisa Tomblin
    The Iron Lady, Mark Coulier and J. Roy Helland

Legjobb zene

    The Adventures of Tintin, John Williams
    The Artist, Ludovic Bource
    Hugo, Howard Shore
    Tinker Tailor Soldier Spy, Alberto Iglesias
    War Horse, John Williams

Legjobb animációs rövidfilm

    Dimanche/Sunday, Patrick Doyon
    The Fantastic Flying Books of Mr. Morris Lessmore, William Joyce and Brandon Oldenburg
    La Luna, Enrico Casarosa
    A Morning Stroll, Grant Orchard and Sue Goffe
    Wild Life, Amanda Forbis and Wendy Tilby

Legjobb élőszereplős rövidfilm

    Pentecost, Peter McDonald and Eimear O’Kane
    Raju, Max Zähle and Stefan Gieren
    The Shore, Terry George and Oorlagh George
    Time Freak, Andrew Bowler and Gigi Causey
    Tuba Atlantic, Hallvar Witzø

Legjobb hangvágás

    Drive, Lon Bender and Victor Ray Ennis
    The Girl with the Dragon Tattoo, Ren Klyce
    Hugo, Philip Stockton and Eugene Gearty
    Transformers: Dark of the Moon, Ethan Van der Ryn and Erik Aadahl
    War Horse, Richard Hymns and Gary Rydstrom

Legjobb hangkeverés

    The Girl with the Dragon Tattoo, David Parker, Michael Semanick, Ren Klyce and Bo Persson
    Hugo, Tom Fleischman and John Midgley
    Moneyball, Deb Adair, Ron Bochar, Dave Giammarco and Ed Novick
    Transformers: Dark of the Moon, Greg P. Russell, Gary Summers, Jeffrey J. Haboush and Peter J. Devlin
    War Horse, Gary Rydstrom, Andy Nelson, Tom Johnson and Stuart Wilson

Legjobb vizuális effektusok

    Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2, Tim Burke, David Vickery, Greg Butler and John Richardson
    Hugo, Rob Legato, Joss Williams, Ben Grossman and Alex Henning
    Real Steel, Erik Nash, John Rosengrant, Dan Taylor and Swen Gillberg
    Rise of the Planet of the Apes, Joe Letteri, Dan Lemmon, R. Christopher White and Daniel Barrett
    Transformers: Dark of the Moon, Dan Glass, Brad Friedman, Douglas Trumbull and Michael Fink
 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr883744070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.24. 14:48:26

Hát...Jonah Hill jelölése egy vicc, szerintem. Viszont elérték, hogy Rooney Mara kapjon egy nominációt, e szerint Fincher jóslata nem jött be,miszerint túl sok az anális erőszak az Oscarhoz:)
Chastain Oscar jelölésének örülök, a Rém hangosan és írtó közel meg szerintem az erő(szako)s marketing miatt jutott be.

BeniMan 2012.01.24. 15:28:13

A némafilmes szerintem tarolni fog. Legjobb film tuti és meglepődnék ha nem Jean Dujardin lenne a legjobb színész. Félek Rooney Mara szobrot kap az átváltozásáért még úgy is h színészként szar volt a Tetovált lánybam, de azért Glenn Close érdemelné meg az alakításáért. Nick Nolte-nak nfgyon szurkolok szerintem megérdemelné. Bérénice Bejo engem lenyűgözött, a Némafilmes szerintem itt is nyer. Michel Hazanavicius pedig a rendezői díjat viszi el. Amiért nagyon szurkolok még az az hogy a Suszter, szabó, baka, kém a forgatókönyves Oscart elvigye.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.24. 15:36:33

Érdekes mezőny, néhány jelölés viszont kiakasztott. A Koszorúslányokat az Oscar közelébe nem engedném, nemhogy jelölöm őket, vicc. Akárcsak a Drive 1 jelölése és a Rém hangosan és írtó közel bekerülése a legjobbak közé.

Nick Nolte jelölésének örültem, meg annak, hogy a Tetovált lányt is elismerték. @BeniMan: Nem tudom, te mit néztél, de ezt így kijelenteni, hogy Mara szar volt a Tetovált lányban... max neked nem tetszett, ettől függetlenül abszolút megérdemelten jelölték.

Amúgy szerintem is a Némafilmes tarolni fog, megérdemelten, marha nagy film!

Shyllard 2012.01.24. 16:03:11

Midnight In Paris-nak szorítok minden szinten, rég nevettetett már meg ennyire egy film :P

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.24. 16:11:28

Koimba!
Sorry, hogy beleszólok, de ha jól számoltam a Hugo kapta a legtöbb jelölést, 11-et. Az Artist a második, 10-el.

Atkakukac1989 2012.01.24. 16:34:47

A Harry Potter szinte teljes mellőzése nagyon gáz! Látszik, hogy a Gyűrűk urához képest, mennyire letolják a varázslótanonc kalandjait. Bár ez az előző évek tapasztalataiból nem meglepő. A Drive-ot is sikerült mellőzni (nagy gratula). Rooney Mara? WTF? Nem volt más, vagy mi a franc? Ryan Goslingot is a Fél Nelsonért jelölték anno, akkor úgy éreztem rátapintottak valamire. Erre amikor a fél világ a lábai előtt hever nem jelölik, a Drivért! Szép munka. Fassbender úgyszintén fájó hiány. Tintin sehol? Még az esély sincs meg. Zenében is sikerült a tök átlagos és közepes albumokat jelölni! Nem a zeneszerzőkkel van baj, azokat imádom. Maguk az albumok, ami vicc kategória. Bár azt tudjuk évek óta, hogy botfülűek ülnek ott. Vizuális effektek Vasököl? Forg könyv: Krízispont? Vannak itt érdekes dolgok.
Sokan vigasztalódnak Nick Nolte jelölésével, pedig tuti nem kap semmit. Tudom túl negatívak a fent leírtak, de muszáj volt kiírni magamból. Azért természetesen a gálát várom, hiszen az év egyik legnagyobb filmes eseménye, ha néha fájó is, amit látunk.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.24. 16:40:54

@Swarm: Oh, tényleg, köszi:)

@Atkakukac1989: Három kategóriában azért jelölték Harryt.
Tintinről gondolom úgy vélekedtek, hogy nem sokakat érdekelhet odahaza, meg a legjobb animációs film kategóriába így is bepréseltek egy kubai produkciót, szóval egy francia képregényhős már nem fér el.
Spielberg helyette a War Horse nominációkkal vigasztalódhat.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.24. 16:47:16

@Atkakukac1989: Gosling mellőzését én sem értem, vagy a Drive-ért, vagy az Ides of Marchért kaphatott volna egyet.

Azt viszont nem értem mi a bajotok Marával, mindenki azzal van elfoglalva, hogy elcsúfították és azért jelölték. Lóf*szt már bocsánat. Hihetetlen, hogy senkinek nem tűnik fel milyen tekintete, mimikája van a csajnak. Rohadt jót alakított, megérdemelt a jelölés.

A zenében már tényleg vannak vicces dolgok. Az Artist fogja kapni, mondjuk jogosan, mivel ott az egész a zenére épül, de a többi nem olyan nagy szám. A Tetovált lány zenéjét pedig hiányolom, mert Reznorék megint alkottak!

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.01.24. 17:06:29

Az Artis, a Hugo, meg a Descendants úgy is bedarál mindent. Én se tudok elmenni a Drive hanyagolása mellett, meg hogy a Warrior is smafunak bizonyult. Johan Hill? Ugyan már!
Gary Oldman-nek, meg Nick Nolte-nak szurkolok szintén.

Atkakukac1989 2012.01.24. 17:06:33

@koimbra: igazad van, de számomra a technikai díjak a Potternél kevésbé fontosak, főleg, hogy nagyon odatették magukat az utolsó részre. Például valamelyik színész miért nem kaphatott jelölést, mondjuk Alan Rickman? Folyamatosan 8 részen át a maximumot nyújtotta, na mindegy...

@Swarm: Gosling hiánya szerintem is fájó, Maráról nem tudsz meggyőzni.

Zenében tényleg az Artist érdemelné meg a díjat, a többi csak középszer. Reznorék zenéjébe csalódtam, a Social Network jobb volt.

nikodémus 2012.01.24. 17:27:03

Előre bocsátom, hogy nem becsülöm túl sokra az Oscart: az amerikai filmipar megjutalmazza saját magát, a filmtörténeti értékektől sok esetben teljesen függetlenül. A díj sok esetben csupán marketing, pénz és időzítés kérdése.

Mindezzel együtt öröm a Tree Of Life és a Midnight In Paris jelölése, de sajnos négy Oscar-ácsingózót mind sikerült berakni, és attól tartok, hogy közülük még mindig a The Help és a Moneyball a legjobb. Sajnálom, hogy kimaradt a Tinker Tailor Soldier Spy és a Drive.

Szerintem a The Artist fog tarolni. Megfelelően konzervatív és optimizmust sugárzó darab az akadémia ízlésének. Aztán lehet, hogy tévedek.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.01.24. 17:30:31

Szerintem csak az aszpirin eladását szerették volna fellendíteni ezzel a listával, én legalábbis annyiszor kaptam a fejemhez a végigfutása közben, hogy egészen belesajdult.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.24. 17:40:04

Szerintem az Artist kap vagy 5 Oscart. Scorsese-t ha jutalmazzák eldobom az agyam, nem kapott se a Nagymenőkért, sem az Aviátorért, de bezzeg A tégláért igen. Ha a Hugoért kap, akkor ez olyan röhej lesz, részemről legalábbis.

A legjobb betétdal kategóriában meg csak két jelölt van? Furcsa

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.24. 17:49:42

@koimbra: Szerintem hagyjuk a múltat! Scorsese kaphatott volna a Taxisofőrért, Nagymenőkért, Casinoért, ehelyett kapott a Tégláért. Nem érdekel, legalább megkapta. És a Hugóért is megérdemelné. Már csak azért is mert tőle nagyon messze áll ez a műfaj, mégis alkotott egy zseniális filmet benne. Én örülnék, ha megkapná.

Cucuminator 2012.01.24. 18:01:42

Ezekből csak a moneyballt láttam. O_o

Cucuminator 2012.01.24. 18:11:06

Hugo csak engem nem érdekel?

Atkakukac1989 2012.01.24. 18:31:39

@Swarm: Egyetértek! Scorsese egy teljesen kiváló filmet tett le egy olyan műfajban, ami a legmesszebb áll tőle. Sokan próbálkoznak évekig ebben a műfajban, erre Scorsese egyszer rendez könyedebbet, akkor is közel mestermű születik.

Ha lenne fiam és mozibuzit akarnék csinálni belőle, tuti elvinném a Hugora.

Gandalf Garaboncias 2012.01.24. 18:40:52

John Williamsnek ez már a 42. jelölés? Vagy csak a 41.?
:0DD

Cucuminator 2012.01.24. 18:44:09

Tintin lenne a nyerő... Azt a bizonyos Pina c. filmet jól látam?

Atkakukac1989 2012.01.24. 19:18:01

Kétszer van a legjobb vágás! Az egyik amiben a Drive van, az hangvágás kategória!

verhold 2012.01.24. 19:51:33

Nyilván mindenkinek megvannak a maga favoritjai, és nincs ember, aki 100%-ig egyetértene ezzel a listával.... így én sem. :P
Alan Rickman tényleg baromira megérdemelné a jelölést, röhej, hogy kimarad. Fassbender-t még nem láttam az új filmjében, sem Gosling-ot, szóval erről nem tudok nyilatkozni.
Viszont a magam részéről annak örülök, hogy a tavalyi röhejes győzelem után Reznor-ékat ezúttal nem jelölték... komolyan, kinek jön be az a fél délután alatt összedobható prüttyögés, amit ők filmzenének csúfolnak? :P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.24. 20:03:41

@Cucuminator: Pina Bausch-ról szól a doksifilm.

@Atkakukac1989: Köszi:)

@verhold: Nyílván az Akadémiának bejött:) Meg Finchernek:)

Pitt vajon nyerhet?
A női főszereplő látatlanban Close lesz.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.24. 20:09:19

@verhold: Megnézem, ha te összedobsz fél nap alatt egy olyan "prüttyögést". Abszolút megérdemelték tavaly és idén is befigyelhetett volna a jelölés. Stílusos, komor és nyomasztó zenét csináltak, ami nagyon jól illik a filmhez.

@koimbra: Pitt szerintem nem nyer (pedig illene már). Dujardin vagy Clooney lesz a befutó.

A női főszereplő, meg Streep vagy Viola Davis lesz, de lehet még Williams esetleg. Close amolyan tiszteletjelölést kapott szerintem, de majd meglátjuk.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.24. 20:14:43

@Swarm: Szerintem elég komolyak az esélyei, hogy egy olyan nőt játszik, aki férfinak adja ki magát, hogy munkához jusson.
Szvsz inkább Streep-é a tiszteletjelölés.

mutant · http://universal.blog.hu 2012.01.24. 20:17:31

Gary Oldman-en kívül semmit se tartok jogosnak...na de mit is vártam? Mindig a szar filmeket istenítik.

vrango 2012.01.25. 08:49:33

A Tree of life és az alkotói (rendező, operatőr, és persze, Pityu is) egyaránt megérdemelnék a díjat.
A Midnight in Paris jelöléseinek szintén örülök - már csak azért is, mert Woody megint nagyon jó filmet hozott össze - azért szerintem Owen Wilson is kaphatott volna egy nominációt.
A Drive és a Tintin "hiányán" eléggé meglepődtem, Lars von Trier meg mondjuk a sok szövegelésével kiírta magát Hollywoodból egy időre...
Egyébként, ha már itt tartunk, Játékhegyi Pista bácsi is első alkalommal csinált 3D-s motion capture-t, oszt egyből le is főzte egykori tanítványát, Zemeckist (mondjuk a Hugót még nem láttam)...
A többi jelöltet nem láttam még, de pl. a Moneyball, a Help, vagy az Utódok biztosan "meg lesz nézve":)
A némafilmes dolog meg felkeltette az érdeklődésemet.

vrango 2012.01.25. 08:50:33

Ja, filmzenében meg Williamst hanyagolni kéne, viszont a Drive simán kaphatott volna...

tjunior 2012.01.25. 11:55:35

na azt se gondoltam volna hogy Jonah Hillt valaha is Oscarra jelölik

Atkakukac1989 2012.01.25. 19:29:32

Nekem nem Jonah Hill a bajom, hanem Melissa McCarty. Ennyi.
süti beállítások módosítása