Elköltöztünk: filmdroid.hu
A hatalom árnyékában (The Ides of March)
2012.01.28. 21:00 9 komment
A politikai csatározások egy bizony egyénről szólnak, arról az emberről, aki kiáll a rivaldafénybe, kezét a szívére téve fogadkozik és az előtte álló áhítattal bámuló tömegnek olyan lelkesítő szöveget ad elő, ami a hallgatóságot feltüzeli és máris szentté avatnák vagy legalábbis kormányzóvá, elnökké, polgármesterré (stbstb) tennék. Miről szól az egész ez az egész cirkusz? Tudja mindenki: Pénz és hatalom. De ki áll a siker mögött? Több tucat, esetleg több száz ember, akik erejüket megfeszítve dolgoznak a kampányon. Akik a provokáló vagy szenvedélyes monológokat írják, akik a stratégián dolgoznak és változtatnak rajta az utolsó pillanatban, akik nagyítóval lesik a konkurens múltjának minden egyes mozzanatát és a jelenlegi lépéseit, illetve a buzgón ügyködő titkárnők, akik gépelnek, gépelnek. Szóval a színfalak mögött futkosó „hangyáknak” köszönhet mindent a politikus.
Mike Morris (George Clooney) az elnökségért küzd, a sakktáblán mögötte és mellett felsorakoznak emberei, akiknek megfeszített tevékenységükön áll vagy bukik minden. Profi és buzgó csapat egyengeti útját, a vén és agyafúrt kampányfőnök (Philip Seymour Hoffman) igyekszik mindenen rajta tartani a szemét, a rámenős és nagy jövő előtt álló menedzser (Ryan Gosling) is belead apait-anyait, hisz abban, amit csinál és úgy néz fel Morrisra, mintha a saját apja lenne.. De mint tudjuk a politikában nincsenek szentek, el lehet hitetni valakiről, hogy ő megváltó, de ha jobban a megnézzük hamarosan feltűnik, hogy fülük mögött több kenyérre elegendő vaj található. A naiv menedzser előtt is hamarosan megnyilvánul, hogy főnöke csak látszólag jó ember. Csakhogy a felismerés az jó hírnevébe, állásába kerülhet.
Clooney-ról talán még Uri Geller sem tudta volna megmondani, hogy díjakra esélyes, drámákban nagyot alkotó filmes lesz. Egyszerűen nem így indult a pályája, persze már a Vészhelyzet után is sokan úgy vélték, hogy a moziban a helye, de az Alkonyattól pirkadatig, a Peacemaker vagy a Szép kis nap után ki gondolta volna, hogy komoly, szakmailag elismert produkciókat fog gyártani? Clooney immáron a negyedik rendezése (ha az Unsricpted sorozatot nem számítjuk) kerül a filmszínházakba, míg az első kettőre gond nélkül rá lehetett fogni, hogy van stílusa, addig a harmadikat (Bőrfejek) már nem lehetett elismerő szavakkal illetni. A hatalom árnyékában alatt és után arra lehetne gondolni, hogy Clooney mostanság csak annyit tanult eddigi filmjeiből, hogy elég ha hagyjuk, hogy lassan folyjanak az események. Igen ám, de ennyi nem elég az üdvösséghez és a rendező mintha nem is törekedne rá. Lehetne talán okolni a forgatókönyvet, hogy nem volt miből építkezni, de Beau Willimon, Grant Heslov és Clooney triója papíron nyilván izgalmasabb és érdekesebb sztorit vázolt fel. A hiba egyértelműen a rendezői poszt környékén keresendő, Clooney művének nagy hibája, hogy idvelvontatottá válik, nem találja a megfelelő tempót és túlságosan felszínes.
Rengeteg lehetőség rejlett A hatalom árnyékában. A politikai színtér bemutatása izgalmas és ugyanakkor többször bemutatott téma. Kérdés, hogy lehet-e újat mondani a témában? Egy biztos, a film meg sem próbálkozik vele, hanem egy bejáratott, ismert vonalon halad. Mégis néha úgy „viselkedik” az alkotás, mintha valami újat akarna mutatni: A politikusok hazudnak. Oh, tényleg? Ne már. Ebben a közegben a jó barátoknak hitt személyek minden gond nélkül hátbaszúrnak és egy újságíró magában röhög, ha úgy indítod a mondatot, hogy „Maradjon köztünk” vagy ha utólag a bizalomra hivatkoznak előtte. Kiaknázatlan terület marad a morális dilemma boncolgatása (csak úgy távolról, bottal piszkálgatja a rendező úr) és a „visszavágást” sem tudja szépen bemutatni.
A hatalom árnyékában-t a színészek mentik meg, Hoffman mint mindig most is hozza a formáját, a rivális kampány főnöke, Paul Giamatti szinte ugyanazt a figurát testesíti meg, mint ő: Ravasz, dörzsölt öreg róka a szakmában. Evan Rachel Woodra nem lehet panasz, de Gosling ezúttal kissé gyenge, Clooney pedig ha már a rendezésben nem is, de legalább mellékszerepében jeleskedik. Egyszerűen Gosling fölé magasodik és az sem lett volna meglepő, ha végül a bosszúszomjas férfit meg tudná törni. Olybá tűnik, hogy a rendező csak hagyta, hadd forogjon a kamera, a többit meg elvégezték a színészek. Nem tett hozzá semmit és nem látszik a törekvés, hogy legalább egy kicsit is stílusosnak látszódjon. Erős tévéfilm szagot áraszt magából. Talán a kisképernyőn jobban tetszett volna?
Büdzsé: 12,5 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 40,9 millió dollár
Eddigi összbevétel: 66,5 millió dollár
Címkék: iromány dráma 50 % ides of march
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
nikodémus 2012.01.28. 21:46:50
A színészek valóban nagyon jók (a Clooney-Hoffmann-Giamatti trió fantasztikus), nagyon szépen peregnek a dialógusok, és van jónéhány igen feszült pillanat (kezdve mindjárt a terepjárós jelenettel). Sajnos Gosling nem pörgött fel eléggé a szerephez, eléggé valószerűtlen, hogy egy olyan ember a kampánykoordinátor, akinek megalszik a tej a szájában... lehet, hogy benne maradt a Drive! manírjaiban? ;-)
Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2012.01.29. 00:13:24
gunsmoke (törölt) 2012.01.29. 10:16:06
A színészek is kiválóak. Mondjuk ezt a mostani Ryan Gosling "imádatot" nem igazán értem. Azon kívül, hogy jóképű a gyerek, meg a magánéletében voltak zűrös dolgai, a vásznon nem igazán tud sokat felmutatni (kb. annyiféle arckifejezést ismer, mint Steven Segal).
A film egyébként Az elnök embereire (1976) emlékeztetett.
Szerintem az imdb pontszám helytálló!
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2012.01.29. 12:16:49
Simán 75% :)
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.01.29. 13:27:31
Egyébként a konyhás jelenetben, ahol Clooney meg Gosling dumál azt vártam, hogy Clooney egyszerűen elsöpörje Goslingot, mert olyan halovány volt abban a pár percben.
Sanosuke 2012.01.29. 15:56:58
itt van pl a Gosling, Fassbender, Rogen, Stiller pl
suo tempore 2012.01.29. 16:18:28
ettől eltekintve Clooney-nak megvan a kiállása, tipikusan azon a színészek közé tartozik, akik bőven 40 után kezdenek valamilyenek lenni