Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Underworld: Az ébredés (Underworld: Awakening)

2012.01.31. 22:12 koimbra 14 komment

 

2003-ban látott napvilágot egy horror, amelyről kiderült, hogy egy új franchise nyitó darabja. A produkció gyakorlatilag három újdonsággal is szolgált. Egyrészt megismerhettük Len Wiseman nevét, aki az Underworld után belehuppanhatott a Die Hard 4 rendezői székébe és az Emlékmást is rábízták. Másrészt megpróbáltak akcióhős(nő)t faragni Kate Beckinsale-ből, ami nem igazán sikerült, mivel a nagy reményekkel mozikba küldött Van Helsing csúnya buktává érett és az antarktiszi nyomozása (Vakító fehérség) a sikertelenségen kívül még unalmas is volt. De legalább elmondható Wiseman és Beckinsale egy tűrhető vámpíros-vérfarkasos históriát dobott össze és legalább nem azt mutatták a játékidő nagy részében, ahogy szerelmetesen lesnek egymásra a főszereplők. Wiseman hamarosan előhúzta ingujjából a trilógia kártyát, elvileg eredetileg is ebben gondolkodott, de ha belelendül az ember, akkor nehezen tud leállni, szóval jöhetett a negyedik rész, az elején még kicsit ellenkező Beckinsale-t is sikerült rávenni, hogy újra bújjon bele a szűk bőrruciba.

 

 

 

Az Underworld igazság szerint sok új érdekességgel vagy meglepő csavarokkal nem igazán tud szolgálni Talán épp az benne a szép, hogy két faj végkimerülésig üldözi, tépi-harapja, írtja egymást. Agykikapcsoló véres hentelés mindenféle mondanivaló és értelem nélkül, amibe ha próbálnának valamiféle értelmet csöpögtetni, akkor ténylegesen erőltetetté vagy nevetségessé válhatna. A negyedik részre eljutottak odáig, hogy a két faj már nem vívhatja öldöklő háborúját suttyomban, ugyanis az emberek tudomást szereznek a vérszívók és a vérfarkasok létezéséről. Hozzálátnak a tisztogatáshoz, az irtás hadművelet során derék munkát végeznek, röpködnek az ezüstgolyók, villognak az UV fények és serényen dolgoznak a lángszórók is. Selenét elkapják, 12 év elteltével sikerül megszöknie, ám a világban a hozzá hasonlók és ősellenségei is fülüket-farkukat behúzva bújnak valamely sötét helyen. Kiderül, hogy van egy lánya is és valamiért nagyon fáj a foga rá a farkasoknak.

Mi változott? A svéd rendeződuó Mans Marlind és Björn Stein erősen azon volt, hogy ne alakítson az eddig jól bevált recepten. Beckinsale lassítva felveszi a bőrkabátját, lassítva fut a falon, lassítva lövöldöz. (Könnyen rá lehetne sütni a Mátrix billogot, de azt hiszem kissé unja már mindenki, hogy mindig ezzel jönnek egy-egy lassításokkal teli akció esetén.) A romantika faktor ezúttal háttérbe szorul, ám az effektekre sem sok figyelmet fordítottak. Már az előző Underworld filmekről is elmondható, hogy akadt jó néhány trükk, amely kissé bénára sikeredett, a negyedikben szintén akadhat egy-két fejcsóválós jelenet. 70 millióból forgatták, 50 milliót tapsoltak el a másodikra, míg az első csak 22-be fájt. Teljesen érthetetlen, hogy a régebbi részek minőséget miképp tudták produkálni, mikor alaposan megnövekedett a büdzsé.

 

Ám a rendezőkre leginkább egy dolog miatt lehet haragudni. Az akciók miatt? Áh, dehogy, hiszen lelkiismeretesen adagolják a vérengzéseket, „hőseink” csak egy-két pillanatra állnak meg szusszanni egyet. Dialógusok? A szereplők nem szószátyár típusok, ha szóra nyitják a szájukat akkor sem eregetnek hosszú monológokat bele a vakvilágba, szépen röviden közzéteszik mondandójukat és már emelik fel a fegyvert vagy átbattyognak a következő helyszínre egy kis csetepatéra. Sötétség? Több filmben előfordul, hogy az éjszakában egyszerűen kivehetetlen mi zajlik, fogalmunk sincs, hogy ki verekszik kivel és melyik fél kerekedik felül. Az Underworld esetében öreg hiba lett volna, ha ehhez a „trükkhöz” folyamodnak a készítők és mindenhol látjuk a fejleményeket. Beckinsale? Kedvünkért belepréselte magát ismét a bőrcuccba és...folyamatosan nyitva van a szája. Bella-effektus. A magazinok címlapján vagy éppen az oldalak hasábjain még szexinek hat ez a nézés, köszönhetően a fotósnak. Szintén a rendező dolga, hogy úgy filmezze főszereplőjét, hogy ne tűnjön viccesnek. Azonban Beckinsale minden helyzetben valamennyire nyitva tartja a száját, ami csak kevés helyen javít az összképen, néhány jelenetben meg inkább így úgy fest, mintha bambulna.

 

De legalább elmondható, hogy az Underworld negyedik felvonása nem árul zsákbamacskát, ugyanazt adja, amit eddig, azt kapjuk, amit az előzetesek is ígértek. Kék-szürkés képi világában ismét egymásnak feszül a két ősellenség, nincs semmi meglepő (ha csak azt nem vesszük, hogy a 12 éves lányt egy 93-as születésű színésznő játssza), a küzdelmekben folyik a vér és kellőképpen szórakoztató, arra az időre leköt, míg előtte ülsz, de a mozitermet elhagyva az első gondolathullám elsöpri a látottak nagy részét. 60 %

imdb: 7,2
rottentomatoes: 30%

Büdzsé: 70 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 45 millió dollár
Eddigi összbevétel: 84 millió dollár


 

Címkék: horror iromány underworld 3d 60 % sequel underworld 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr804037104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2012.01.31. 22:29:42

Csak nekem tűnt úgy, hogy ez a rész jóval rövidebb volt, mint az előzőek?

Na mindegy, nem volt rossz, nekem a harmadik résznél mindenképpen jobban tetszett, de azért ahogy lenni szokott, szerintem ennél a franchise-nál is az első rész volt a legjobb.

Frederico 2012.01.31. 23:03:44

Nem láttam még a filmet, de asszem arról szól ugye, hogy a kislány hibrid és hogy ő a legerősebb! amit nem értek, hogy a 3.részben volt egy hibrid már(aki összejött Selenével) de róla egy szó nem esik tudtommal a negyedik részben..

shiver23 2012.01.31. 23:27:27

Rosszul írtad az előző részek költségvetéseit. Az első rész 25 millióba, a második már 55 millióba került...csak egy kis megjegyzés :-D.
Jah és a második rész nagy kedvencem, együtt említhető olyan klasszikussal mint a Penge 2. Ott a fővámpír hihetetlenül jól meglett csinálva, soha nem láttam még vámpírt olyan collan kinézni mint a 2. részbe ezt a repkedő óriásdenevért :-D.
Ezt a részt nem láttam, sajnálom rá kiadni az 1400 Ft-ot de BluRay-en ronggyá fogom nézni :-)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.01. 10:33:20

@bucbuc: Nono, gáz minőségű kamerás verziót inkább ne nézzen:)

suo tempore 2012.02.01. 14:41:44

elég gáz film volt, jójó, tudom, a trancsira épül, de akkoris, vmi történetet tehettek volna bele

továbbá nem értettem,h a néger rendőr mi a rákért segít vámpírcsajnak

Sparrow · http://movietank.blog.hu 2012.02.01. 15:22:47

Nekem nagyon tetszett. Újító, látványos, dögös akcióorgia. Kate Beckinsale nagyon jó, ráadásul a 3D is végre működik.

Spawn85 2012.02.01. 15:43:11

"továbbá nem értettem,h a néger rendőr mi a rákért segít vámpírcsajnak"

Én biztos voltam benne, hogy a végén kiderül, hogy ő is vámpír. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.01. 20:50:51

@suo tempore: Szerintem erre az lett volna a kicsit gyenge magyarázat, hogy a felesége is vámpír volt és kicsit dühös arra a cégre, amelyet Selene be akar támadni.

Elanor_ 2012.02.14. 22:10:46

most jovok a mozibol, ennyire ostoba, szar filmet reg lattam... (a Hadak utjat nem fejeztem be legalabb)

teljesen ertelmetlen henteles, a film meg a sajat belso ostoba, bugyuta, primitiv logikajat is tobbszor atbukfencezi. kinos volt az egesz.

errol is csak egy mondatot irtam volna. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.02.14. 22:23:32

@Elanor_: Ebben az a lényeg, hogy Beckinsale henteljen:) A logikai bukfencekre nem figyeltem. Volt?:)

Dean6 2012.02.16. 15:11:41

Tegnap megnéztem én is, és meg kell mondjam,hogy szörnyen rossz film lett.A Cgi borzalmasan csúnya nagyon sok helyen,az akciók bugyuták,amatőrök és unalmasak. Történet megint nincsen,vagy ha van is,kb 1 mondat. Én nagyon untam az egészet. 60 % koimbra? :O
Nálam olyan 30 % legjobb esetben,vagy talán 20.

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2012.02.21. 09:57:57

@Sparrow: "Újító" ?! (!) nem tudom hány felkiáltójelet is rakjak. Valamit nagyon benéztél..

a film sajnos tényleg gyenge, a jó henteléstől is messze esik.
süti beállítások módosítása